
Fotó: Balázs Katalin
Nem kevesebb, mint 384 résztvevő indult útnak szombaton reggel a kürtszó hallatán, Erőss Zsolt nyomában és emlékére. A gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumnál, Zsolt egykori tanodája elől volt a rajt, az érkezés pedig a Gyilkos-tónál, ahol a sziklamászás szépségeivel először szembetalálkozott a 2013-ban a Kancsendzöngán eltűnt hegymászó.
2015. május 17., 21:262015. május 17., 21:26
2015. május 17., 21:262015. május 17., 21:26
Az Erdélyi Kárpát-Egyesület Gyergyói Osztálya és a Dancurás Hegyimető Egyesület által immár második alkalommal megszervezett teljesítménytúrára eljött Zsolt hitvese, Hilda és hegymászó barátai, valamint számos természetjáró, többségük Erdélyből, de határon túlról is. Az Erdélyi Kárpát-Egyesület Gyergyói Szakosztályának mintegy száz tagja segédkezett a szervezésben, a terepen pedig munkájukat a gyergyói és borszéki hegyimentőkkel közösen fejtették ki. A megnyitón az osztály elnöke beszélt az esemény fontosságáról. Felhívta a figyelmet arra is, ne feledjük: „minden ember küldetéssel érkezik a földre”.
Az esemény a Hargitai Megyenapok részét képezte, így indulás előtt Barti Tihamér, a megyei tanács alelnöke szólt az egybegyűltekhez, kifejezve örömét, hogy ilyen eseményt támogathat az intézmény. „Minden nagyszerű dolognak a csak azért is a mozgatórugója” - közölte, példaként állítva az útra indulók elé Erőss Zsolt kitartását.
Gyergyószentmiklós alpolgármestere, Nagy Zoltán a város díszpolgárának, Erőss Zsoltnak az életvitele kapcsán buzdította konkrét és átvitt értelemben az egybegyűlteket. Annak az embernek a példáját hozta fel, aki mindig mosolygott, és neve is arra predesztinálta, hogy legyen erős. „Merjünk elindulni az úton, a saját utunkon. És járjuk végig. Nemzetünknek határozott emberekre, nem lézengőkre van szüksége. Jó útjárást, mosolyogva, erősen, ahogyan Zsolt tette!”
Egyházi áldással indult útnak a csapat, Biró Sándor református lelkész kívánta: „senki semmiféle módon ne vezessen félre benneteket”, és szentmisével ért véget a nap a Gyilkos-tónál késő este. Ott György Balázs római katolikus lelkipásztorral adtak hálát a túrázók az élményért, az életért.
Ami a két esemény közt történt, sok lépésben foglalható össze. Legalább húsz kilométerben, de olyan is volt, aki az ötven kilométeres túrára beiratkozva és eltévedve hetven fölött teljesített. Apró fájdalmak, néhány vízhólyag és másnapra kötelezően előírt izomláz – ezek voltak a legnagyobb egészségügyi problémák. Komolyabb sérülés nem történt, de annál több ok volt az örömre, amelyet az el-eleredő eső sem tudott megfékezni. Jókedvűen, egyénenként vagy csoportban érkeztek a résztvevők a táborhelyre, a Napsugár villa udvarára, ahol együtt töltötték a szombat estét, vasárnap pedig az ő képességeikhez mérten könnyű túrára indultak, egyesek a Gyilkosra, mások a Kerekkőre.
Vadász-Szatmári István, a szervező EKE-osztály elnöke többször is hangoztatta: minden ember addig él, amíg emlékeznek rá, így egyértelmű, hogy az Erőss Zsolt Teljesítménytúráknak is hosszú életet terveznek a hegymászó emlékére.
Teljesítménytúra számokban
Összesen 384 résztvevő indult a rajttól. Az EZSTT 20-asra 146, a 30-asra 141, az 50 kilométeres távra pedig 97 személy nevezett be. Mindhárom útvonalra szintidőt határoztak meg a szervezők, az 50 kilométeres esetén félútról, Balánbányától nem is engedték volna tovább azt a személyt, aki a félidő után fut be.
A legsebesebbek listáján a 20 kilométeres távon ketten kerültek első helyre, Keresztes Csongor és Ferencz László Botond 3 óra 41 perc alatt ért a gyilkostói végállomáshoz.
A célba legelsőként, az indulástól számítva 3 óra és 7 perc alatt Pötyő Szabolcs érkezett be 30 kilométer lejárása után.
Az 50 kilométeres távot leggyorsabban teljesítő személynek, Szénási Zoltánnak mindössze 6 órára és 57 percre volt szüksége a rajttól a célig.
Az idén először meghirdetett lehetőséggel, hogy családok induljanak a túrán, sokan éltek, így akár egyéves résztvevő is volt, aki ugyan nem gyalog, de végigjárta a 20 kilométeres távot – összegzett András Zsolt, a teljesítménytúra technikai irányítója.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
szóljon hozzá!