
Híres a szárhegyi káposzta. Ezúttal a debreceniek is megismerhetik
Fotó: Balázs Katalin
Díszmeghívottként mutatkozhat be Gyergyószárhegy az idei Debreceni Virágkarneválon. Lázas a készülődés, hogy a település lehető legtöbb arcát sikerüljön bemutatni Magyarország egyik leghíresebb és leglátogatottabb rendezvényén.
2018. július 19., 19:282018. július 19., 19:28
Szárhegy beköltözik Debrecenbe – jelent meg a hír Facebookon. Utánajárva megtudtuk, a virágkarneválra kapott meghívást a falu. „Berekméri Dalma asszony részéről érkezett a felkérés. Az egyesület, amelynek ő elnöke, állandó támogatója Böjte atya szárhegyi otthonának. Többszöri itt-tartózkodása során
– fejtette ki lapunknak Danguly Ervin, Gyergyószárhegy polgármestere. Elmondta, az augusztus 14-21. közötti karneválhéten egy nap lesz Szárhegyé – 18-án programok sorozata által mutatkozik be a település.
– mondta Danguly. Hozzátette, a sokoldalú bemutatkozás miatt a szervezők köre is tág. A helyi civil szervezetek, a művelődési ház, az önkormányzat, a Hargita Megyei Művészeti Központ és a Szárhegyi Alkotóközpont közösen dolgozik azon, hogy a gyergyói település jól szerepeljen Debrecenben.
A már leegyeztetett tervek szerint
Már az is leszögezett, mit mutatnak fel gasztronómiájukból: rigófüttylevest, töltött káposztát, galambast készítenek majd a helyszínen.
„Debrecen nagyváros, magába rejti akár az üzleti kapcsolatrendszerünk kiépítésének lehetőségét. És mivel Debrecen a karneválhéten legalább annyi vendéget fogad, mint amennyien lakják, arra is lehetőségünk adódik, hogy településünket sokkal tágabb körben is megismerjék” – fogalmazott a polgármester.
Szárhegy egyik jellegzetessége, a káposzta bemutatására felkért Lukács Géza azt is kiemelte, hogy
Lukács Géza fotósként is meghívást kapott a debreceni eseményre. Tőle tudjuk, a Gyergyói Fotóklub tagjaival közösen dolgozik a kiállítás anyagán, ami kimondottan Szárhegyet bemutató fényképekből fog állni. Összesen 36 fotográfia kerül majd a kiállítófelület falára. Az alkotások előzetesen itthon is megtekinthetőek lesznek, a Szárhegyi Falunapok keretében külön programként fog szerepelni bemutatásuk – mondta Lukács Géza.
Az augusztus 20-i karneváli felvonuláson Böjte atya pártfogoltjai képviselik majd Szárhegyet Debrecenben. A Kájoni János Gyermekvédelmi Központ gyerekei egy szamár által vontatott szekeret díszítenek fel virággal – tudtuk meg Csergő Hajnal központvezetőtől.
Székelyudvarhely után Sepsiszentgyörgyre is ellátogatott Nagy István magyar agrárminiszter, hogy a gazdákat érintő kihívásokra válaszokat adjon, és megoldásokat körvonalazzon.
A kiskereskedelmi forgalom 2026 januárjában 6,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest Romániában, ami a világjárvány óta a legnagyobb visszaesés.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A gazdákat fenyegető veszélyekre, illetve az ezekkel szembeni védekezési lehetőségekre hívta fel a figyelmet pénteken Nagy István, Magyarország agrárminisztere Székelyudvarhelyen, a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fórumán.
Minden magyar felelős a nemzet egészéért – hangsúlyozza Kövér László házelnök, aki szerint nincs külön határon inneni és túli magyarság.
Megszavazta a parlament pénteki ülésén a 2026-os állami költségvetést és a társadalombiztosítási költségvetést.
Nem volt túl nehéz a nyolcadikosok román próbavizsgája, a diákokhoz közel álló témát dolgozott fel. De a tapasztalat azt mutatja, nehezebb a valódi vizsgán kapott tétel. Éppen ezért a diákok tévesen mérhetik fel majd a júniusi vizsga nehézségét.
A 2026-os állami költségvetés parlamenti elfogadása után a kormánynak az üzemanyag-drágulás hatásait enyhítő intézkedésekkel kell foglalkoznia – jelentette ki pénteken Sorin Grindeanu.
Perrel fenyegeti a kormányt a legfelsőbb bíróság az igazságszolgáltatásban dolgozók bírósági döntéssel megítélt bérkiegészítései kifizetésének halasztása miatt.
szóljon hozzá!