Gyerekgondozás a közösségért

– Hogyan vált ön a közösségi élet aktív tagjává?

– 1982-ben végeztem el a tanítóképzőt szüleim javaslatára. Egy jó lépés volt, mivel az évek során rájöttem, hogy szívesen foglalkozom gyerekekkel. 1993-ig dolgoztam óvónőként, utána vállaltam el a villanytelepi napközi vezetését. Időközben a sérült gyerekekkel is kapcsolatba kerültem, mivel született egy autista fiunk. Létrehoztuk 1998-ban a Pro Autist Alapítványt, ennek keretében elindítottunk egy autista gyerekcsoportot, amely azóta már felnőtté vált.

– Milyen lelkülettel végzi ezeket a munkákat?

– Mint óvodaigazgató főként az a feladatom, hogy tegyek azért az intézményért, amelynek tagja vagyok. Alkatom is hasonló, de úgymond a sors akaratlanul is beterelt egy ilyen mederbe. Életükben szüleim is a közösségért tettek, állami munkahelyen. Jelenlegi családi helyzetem is hasonlót diktál, de szívvel-lélekkel teszem addig, amíg bírom. Ezt a munkát csakis így lehet végezni, nem a pénzért és a sikerért: a gyerekeket és a kisközösségeket szolgálja.

– Mi a véleménye a helyi közösségekről?

– Ha közösségre gondolok, mindig a civil szféra, az intézményvezetők és az óvodák közösségei jutnak eszembe. Véleményem szerint ezek Udvarhelyen egész jól működnek, az intézményvezetőkkel mindig sikerült együttműködnöm. A civil háló is hasonló, bár ez egy kicsit elhalványodott az elmúlt két évben. Nagyon jó kezdeményezésnek tartom például a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítványt, náluk pályáztunk óvodánk játszóterének felújítására. Mindig odafigyelnek, hogy ne csak az alapítvány adjon pénzforrásokat, hanem más is tegye mellé munkáját. Mint városlakó azzal szoktam szembesülni, hogy tereket újítanak fel és számos alapítvány működését segítik. Szembetűnő, hogy milyen pályázati elszámolást kérnek ők és milyet egy állami szerv. Az elszámolás az államiaknál katasztrofálisan nehéz. Az SZKA is megköveteli a pontosságot, de mégsem annyira bürokratikus, és ez egy tiszteletreméltó dolog.

– Hogyan látja a helyiek hozzáállását a közösségekhez?

– Úgy tapasztalom, hogy ahova mi segítségért fordultunk, ott meg is kaptuk. Lehet, hogy azért, mert tevékenységünk jól indokolt, vagy olyanokért tettük, akik tényleg rászorulnak. Ebben az évben az óvoda villanyhálózatát fogjuk kicserélni a szülők segítségével – és ez nem kis pénz.

– Ha több lehetősége lenne, mit tenne másképp a helyi közösségért?

– Én azt mondom, hogy egy kezdeményezésnek mindig alulról kell indulnia. A változás igényének pedig belülről kell erednie, nem pedig anyagi forrásokból. Bízom abban, hogy ezután is megtaláljuk a megfelelő partnereket.

– Mik a tervei?

– Sosem volt álmom a karrierépítés. Fő célom az, hogy egy olyan közösségben éljünk, ahol mindenki jól érzi magát. Ezt csak alázattal lehet végezni. A Pro Autist Alapítvánnyal az a célunk, hogy egy olyan jövőt biztosítsunk az autista gyerekeknek, ahol majd a családok nélkül is biztonságban érezhetik magukat. Ezenkívül minden téren szeretném, ha többet tudnánk foglalkozni a környezetvédelemmel.