Gyerekgondozás a közösségért

Péter Edit székelyudvarhelyi lakos egyszerre vezeti a villanytelepi napközit és a Pro Autist Alapítványt: mondhatni, tevékenysége által szerves részét képezi a helyi közösségi életnek. Az óvodavezető is megosztott néhány gondolatot a helyi közösségekről.

Antalfi József

2011. augusztus 11., 16:482011. augusztus 11., 16:48

2011. augusztus 11., 17:172011. augusztus 11., 17:17

– Hogyan vált ön a közösségi élet aktív tagjává?

– 1982-ben végeztem el a tanítóképzőt szüleim javaslatára. Egy jó lépés volt, mivel az évek során rájöttem, hogy szívesen foglalkozom gyerekekkel. 1993-ig dolgoztam óvónőként, utána vállaltam el a villanytelepi napközi vezetését. Időközben a sérült gyerekekkel is kapcsolatba kerültem, mivel született egy autista fiunk. Létrehoztuk 1998-ban a Pro Autist Alapítványt, ennek keretében elindítottunk egy autista gyerekcsoportot, amely azóta már felnőtté vált.

– Milyen lelkülettel végzi ezeket a munkákat?

– Mint óvodaigazgató főként az a feladatom, hogy tegyek azért az intézményért, amelynek tagja vagyok. Alkatom is hasonló, de úgymond a sors akaratlanul is beterelt egy ilyen mederbe. Életükben szüleim is a közösségért tettek, állami munkahelyen. Jelenlegi családi helyzetem is hasonlót diktál, de szívvel-lélekkel teszem addig, amíg bírom. Ezt a munkát csakis így lehet végezni, nem a pénzért és a sikerért: a gyerekeket és a kisközösségeket szolgálja.

– Mi a véleménye a helyi közösségekről?

– Ha közösségre gondolok, mindig a civil szféra, az intézményvezetők és az óvodák közösségei jutnak eszembe. Véleményem szerint ezek Udvarhelyen egész jól működnek, az intézményvezetőkkel mindig sikerült együttműködnöm. A civil háló is hasonló, bár ez egy kicsit elhalványodott az elmúlt két évben. Nagyon jó kezdeményezésnek tartom például a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítványt, náluk pályáztunk óvodánk játszóterének felújítására. Mindig odafigyelnek, hogy ne csak az alapítvány adjon pénzforrásokat, hanem más is tegye mellé munkáját. Mint városlakó azzal szoktam szembesülni, hogy tereket újítanak fel és számos alapítvány működését segítik. Szembetűnő, hogy milyen pályázati elszámolást kérnek ők és milyet egy állami szerv. Az elszámolás az államiaknál katasztrofálisan nehéz. Az SZKA is megköveteli a pontosságot, de mégsem annyira bürokratikus, és ez egy tiszteletreméltó dolog.

– Hogyan látja a helyiek hozzáállását a közösségekhez?

– Úgy tapasztalom, hogy ahova mi segítségért fordultunk, ott meg is kaptuk. Lehet, hogy azért, mert tevékenységünk jól indokolt, vagy olyanokért tettük, akik tényleg rászorulnak. Ebben az évben az óvoda villanyhálózatát fogjuk kicserélni a szülők segítségével – és ez nem kis pénz.

– Ha több lehetősége lenne, mit tenne másképp a helyi közösségért?

– Én azt mondom, hogy egy kezdeményezésnek mindig alulról kell indulnia. A változás igényének pedig belülről kell erednie, nem pedig anyagi forrásokból. Bízom abban, hogy ezután is megtaláljuk a megfelelő partnereket.

– Mik a tervei?

– Sosem volt álmom a karrierépítés. Fő célom az, hogy egy olyan közösségben éljünk, ahol mindenki jól érzi magát. Ezt csak alázattal lehet végezni. A Pro Autist Alapítvánnyal az a célunk, hogy egy olyan jövőt biztosítsunk az autista gyerekeknek, ahol majd a családok nélkül is biztonságban érezhetik magukat. Ezenkívül minden téren szeretném, ha többet tudnánk foglalkozni a környezetvédelemmel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés