
Román útlevél. Hosszabb ideig érvényes
Fotó: Thomas Campean
Naponta kétszáz kérést fogadnak és dolgoznak fel a Maros megyei útlevélosztályon, és ez előreláthatóan az elkövetkező hetekben sem lesz másként. Péntektől azonban változik a jogszabály, így az elektronikus útlevelek az eddigi öt év helyett tíz évig lesznek érvényesek, felnőttek esetében. Újdonság az is, hogy ezután csak nagyon kivételes esetben lehet ideiglenes útlevelet készíttetni, amit eddig két óra alatt kiállítottak. Mivel egyre többen igényelnek magyar útlevelet, a marosvásárhelyi demokráciaközpontot is felkerestük, hogy mit érdemes tudni ezek kibocsátásáról.
2018. július 20., 09:282018. július 20., 09:28
Nem zökkenőmentesen, de viszonylag gyorsan be lehet adni az útlevélkérvényét Marosvásárhelyen. Sokan élnek az online programálás lehetőségével, illetve júliusban és augusztusban az ügyfélszolgálat idejét is meghosszabbították, így naponta 8.30 és 16.30 között lehet leadni a kérvényeket, míg kedden délutáni program is van: 18.30-ig lehet útlevelet csináltatni. Jó tudni, hogy a lakosság-nyilvántartó irodában nem lehet kifizetni az útlevéldíjat, így azt korábban kell elintézni a postahivatalban vagy a prefektúrán. Az is fontos azok számára, akik útlevelet szeretnének készíttetni, hogy
Ez azért fontos, hogy ne a várakozás után derüljön ki, hogy nincs kifizetve az irat elkészítéséhez szükséges pénzösszeg.
A felnőtteknek szóló elektronikus útlevél ára 258 lej, a 12 évnél kisebb gyermekek okmányára 234 lejt kell fizetni, és az ideiglenes útlevél, amit eddig sürgősségi módon is el lehetett készíttetni, 96 lejbe kerül.
Noha törvény szerint az elektronikus útlevelet a kérvény beadásától számított harminc napon belül kell kibocsátani, jelenleg 14 napon belül készül el, és kérhető, hogy a lakhely szerinti postahivatalnál lehessen átvenni. Ez főként azok számára fontos, akik nem kívánnak másodszor is beutazni Marosvásárhelyre.
A marosvásárhelyi útlevélosztály vezetője, Daniela Nicușan érdeklődésünkre elmondta, jelenleg nagyüzem van náluk, rengetegen vannak,
Ami a várakozási időt illeti, az osztályvezető nem tudott pontos számot mondani, de azt mindenképp kiemelte, hogy amióta működik az online programálás, minden zökkenőmentesebben működik. Két irodában fogadják a helyszínen sorszámot igénylőket, és egy külön irodában az online programálással érkezőket. Ez utóbbi helyen azonban, ha lejár a jelentkezők száma, akkor a soron következőket fogadják.
„Megtörténik, hogy kisgyerekekkel jönnek, vagy síró csecsemőkkel, és akkor nehezebben lehet fényképet készíttetni, elhúzódik az idő, de azért nyári időszakhoz képest eléggé gyorsan le lehet adni a kérvényt” – mondta az illetékes.
Daniela Nicușan beszámolt arról is, hogy a pénteken érvénybe lépő törvény értelmében a 25 évnél idősebb személyek esetében ötévesről tízévesre hosszabbítják az egyszerű elektronikus útlevél érvényességi idejét, a 12 és 25 év közötti igénylőknek kiállítandó útlevél érvényességi ideje pedig a jelenlegi 3 évről 5 évre nő. A 12 évesnél kisebb gyerekek számára 3 évig érvényes elektronikus útleveleket fognak kiállítani. Ez a változás csak a péntektől beadott kérvények esetében lesz érvényes.
„Nagyon fontos tudnivaló, hogy péntektől nem lehet, vagy csak nagyon indokolt esetben lehet egyszerű ideiglenes útlevelet, úgynevezett sürgősségi útlevelet kérni. Hiszen
– számolt be az osztályvezető, aki azt is elmondta, hogy ha lejárnak a szabadságolások, és nem lesz szakemberhiány, újraindítanák az útlevélkérvények elfogadását Segesváron, Szászrégenben és Dicsőszentmártonban is, ahol korábban is működött.
Online bejelentkezni a marosvásárhelyi útlevélosztályra a prefecturams.ro oldalon lehet.
Hosszasabb az eljárás, de olcsóbb
A magyar állampolgársággal rendelkezők magyar útlevelet is igényelhetnek, amely anyagilag kevésbé terheli meg a családi költségvetést, főként a kiskorúak esetében. Mint Kirch Attila, a marosvásárhelyi demokráciaközpont vezetője érdeklődésünkre elmondta, minden szerdán eljönnek a csíkszeredai főkonzulátus szakemberei, és a volt Klastrom utcai demokráciaközpontban átveszik a kéréseket. Időpontot lehet kérni a kérvények beadásához a 0365–430902-es telefonszámon, de jó tudni, hogy legalább egy hónapra előre programálnak. Az útlevélhez szükséges iratok felnőttek és gyermekek esetében is a honosítási okirat és a lakcímkártya, valamint a román személyazonossági igazolvány. A 18–65 év közötti személyek esetében a magyar útlevél tíz évig érvényes és az OTP bankba kell befizetni a 65 eurós illetéket. 65 év felett 20 eurót kell fizetni. Gyermekek esetében a díj változik annak függvényében, hogy a családban hány kiskorú van, ha egy, akkor az útlevél díja 28 euró, ha kettő, akkor 24 euró gyermekenként, illetve ha három, akkor 22 euró. Jó tudni, hogy a gyermekek számát akkor is figyelembe veszik, ha a szülők csak egy kiskorúnak csináltatnak okmányt. Kirsch Attila arra is felhívta az érdeklődők figyelemét, hogy a 12 évnél kisebb gyermekek esetében a szülők kell hozzák a fényképet, aminek mérete 3,5/4,5 centis. A hat évnél kisebb gyermekek esetében az útlevél 3 évig, a 6–18 év közötti személyek esetében 5 évig érvényes. „Fontos, hogy nemcsak a programálás nem megy egyik napról a másikra, hanem az útlevél elkészülésére is hat hetet kell várni, így érdemes időben kérvényezni a magyar okmányt.”
Lezárult az előkészítő szakasz, így elkezdődhet a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásánál történt tragédia nyomán indult büntetőper elsőfokú tárgyalása. Noha voltak problémák a nyomozati anyaggal, ez nem változtatott a helyzeten.
Az emberek kormányt akarnak, nem érdeklik őket a politikusok választási vitái – jelentette ki szerdán Nicușor Dan.
Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán bejelentette, kezdeményezni fogja az Európai Bizottságnál (EB), hogy vegyék le a barnamedvét a szigorúan védett fajok listájáról és helyezzék át egy másik listára.
A Hargita megyei tűzoltók összesen 18 sürgősségi esethez vonultak ki a hét első két napján, miközben 16 Ro-Alert figyelmeztetést is kiadtak a településeken megjelenő medvék miatt.
Két órára felfüggesztik tevékenységüket csütörtökön az ország igazságügyi orvosszakértői és a törvényszéki orvostani szolgálatok munkatársai. A tiltakozó akcióhoz a Hargita Megyei Törvényszéki Orvostani Szolgálat is csatlakozik.
A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elfogadta az alapélelmiszerek árréskorlátozását december 31-éig meghosszabbító jogszabálytervezetet.
A TAROM légitársaság adóssága megközelíti a 930 millió lejt és 105 millió lejjel meghaladja a teljes vagyonát, a tavalyi évet pedig 186 millió lejes veszteséggel zárta.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el szerdán az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország 14 megyéjében.
Erősödött szerdán a román deviza az euróhoz képest, amelynek az értéke a Román Nemzeti Bank középárfolyama szerint 0,42 banival (0,08 százalékkal) 5,2344 lejre csökkent a keddi 5,2386 lejről.
A kiskérődző-pestis miatt nem lehet Maros megyéből az uniós országokba exportálni a bárány- és juhhúst, nem lehet a megyéből kivinni az állatokat, és az áthaladó állatszállítókat is le kell fertőtleníteni. Ez utóbbit a rendőrség ellenőrzi.
szóljon hozzá!