
Fotó: Pinti Attila
Föld alatti üreg található az útburkolat alatt, amely nem bírta meg az áthaladó járműveket és beszakadt. Csobotfalva főutcáján járva láttuk ezt a rongálódást, amelyre egyik olvasónk hívta fel a figyelmünket.
2017. augusztus 01., 09:572017. augusztus 01., 09:57
Csobotfalva felső részén, mielőtt a Csomortánba vezető út elágazásához érnénk, található az említett rongálódás. Mivel a Kájoni János utca burkolata beszakadt, és az üreg elég mély, a balesetek megelőzése érdekében ezt körbekerítették, így figyelmeztetve az autósokat.
Fotó: Pinti Attila
Egyik olvasónk jelezte a helyzetet, aki rendszeresen kerékpározik a Kájoni János utcában. Mint elmondta,
Fotó: Pinti Attila
A helyszínen járva azt láttuk, hogy ez a szakadás valójában folytatása egy korábbinak, amelyet az elmúlt években tüntettek el, mintegy öt méter hosszúságban javítva ki az aszfaltot. Benézve az üregbe, jól látszik, hogy az a beszakadt részen túl is folytatódik, de az nem látszik, hogy meddig. Azt sem nehéz észrevenni, hogy
Fotó: Pinti Attila
A burkolat alatti üreg valóban terjedelmesebb, mint amit látni lehet – ezt Szőke Domokos is megerősítette. Csíkszereda alpolgármestere elmondta, a helyszínen kamerás vizsgálatot is végeztek, amelynél
Kérdésünkre, hogy mitől keletkezhetett, netán vízszivárgás okozta-e az úttest alapjának megsüllyedését, az alpolgármester úgy nyilatkozott, hogy
Fotó: Pinti Attila
Ez okozta nemcsak a mostani, hanem a korábbi rongálódást is, amelyet rövidesen kijavítanak, újratömörítik, döngölik a földet. Csobotfalván 2009-ben fektették le a szennyvízhálózat vezetékeit, az akkori helyreállítás után keletkezett árkokat, hasadékokat következő 2010-ben tüntették el, és ugyanabban az esztendőben a Kájoni János utca aszfaltozása is elkészült.
Fotó: Pinti Attila
Az elmúlt években többször is módosították a közalkalmazottakat megillető üdülési csekkek feltételrendszerét, és legutóbb ugyan kedvező változás történt, a hír nem jutott el az érintettek jó részéhez, ez pedig kihatott a turisztikai főszezonra is.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
szóljon hozzá!