Jégeső és felhőszakadás volt vasárnap délután Sikaszóban, ahol a megáradt patakok pincéket, udvarokat, utakat öntöttek el. Ráadásul a forgalomban is fennakadást okoztak.
2023. július 03., 14:492023. július 03., 14:49
2023. július 03., 14:522023. július 03., 14:52
Vihar tombolt jégesővel vasárnap délután Sikaszóban, ahol a patakok kitértek medrükből, és a sáncok sem tudták elvezetni a nagy mennyiségű esővizet, így több sofőr is kénytelen volt lehúzódni a 138-as megyei út szélére. Nagy Attila, Zetelaka község polgármestere lapunknak elmondta,
Arról is beszámolt, hogy több gazdaságba behatolt a víz, amely az udvarok mellett pincéket is elárasztott.
– ennek helyreállításához kértek segítséget az önkormányzattól a lakók.
Elsősorban a kövezett utakon keletkeztek károk. Az elöljáró még elmondta, rendelkeznek ugyan felszereléssel, amellyel segíthetnek a helyieknek a pincékbe beáramlott víz kiszivattyúzásában, de eddig senki nem jelezte, hogy szükség lenne a beavatkozásra.
Személygépkocsival ütközött egy autóbusz vasárnap Sinaián. Két utas enyhe sérüléseket szenvedett.
Nicușor Dan kijelentette, hogy vasárnap a Nyugathoz tartozó Romániára és egy feddhetetlen jelöltre szavazott a bukaresti időközi főpolgármester-választáson.
Vasárnap Bukarestben főpolgármestert, Buzău megyében megyei tanácselnököt, a Dâmbovița megyei Găești városában, valamint kilenc megye 11 községében polgármestert választanak.
A Moldovai Köztársaság „megelőző jellegű, néhány órás” energetikai segítséget kért Romániától, miután péntek este és szombat reggel Oroszország támadást indított Ukrajna energetikai rendszere ellen.
Legutóbbi ülésén a kormány jóváhagyta 303 állás meghirdetését az uniós helyreállítási forrásokból épített bölcsődéknél – tájékoztatott szombaton az oktatási minisztérium.
Az idei első félévben 2472 személy szenvedett munkabalesetet Romániában, 17 százalékkal kevesebb, mint 2024 azonos időszakában; az áldozatok közül 32-en vesztették életüket, 59 százalékkal kevesebben, mint az előző év első hat hónapjában.
Szándékosan nekihajtott egy másik autónak, ezáltal egy 21 éves fiatalember, valamint annak egyéves és négyhónapos lánya életét oltotta ki az a 38 éves Ialomița megyei férfi, akit Nagy-Britanniában azonosítottak és vettek őrizetbe a hatóságok.
A december első hetében végzett ellenőrzéseik során összesen 4,3 millió lejre bírságoltak és 13 gazdasági szereplő tevékenységét függesztették fel az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) felügyelői.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szombaton 9 óra 25 perckor Vrancea megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima és Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten. A díjazottak között találjuk Visky András írót, drámaírót is.
szóljon hozzá!