Jégeső és felhőszakadás volt vasárnap délután Sikaszóban, ahol a megáradt patakok pincéket, udvarokat, utakat öntöttek el. Ráadásul a forgalomban is fennakadást okoztak.
2023. július 03., 14:492023. július 03., 14:49
2023. július 03., 14:522023. július 03., 14:52
Vihar tombolt jégesővel vasárnap délután Sikaszóban, ahol a patakok kitértek medrükből, és a sáncok sem tudták elvezetni a nagy mennyiségű esővizet, így több sofőr is kénytelen volt lehúzódni a 138-as megyei út szélére. Nagy Attila, Zetelaka község polgármestere lapunknak elmondta,
Arról is beszámolt, hogy több gazdaságba behatolt a víz, amely az udvarok mellett pincéket is elárasztott.
– ennek helyreállításához kértek segítséget az önkormányzattól a lakók.
Elsősorban a kövezett utakon keletkeztek károk. Az elöljáró még elmondta, rendelkeznek ugyan felszereléssel, amellyel segíthetnek a helyieknek a pincékbe beáramlott víz kiszivattyúzásában, de eddig senki nem jelezte, hogy szükség lenne a beavatkozásra.
Elkészült annak a jogszabálynak a tervezete, amely biztosítja, hogy március 31. után ne emelkedjen a földgáz lakossági ára – nyilatkozta hétfőn Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a parlamentben.
A szenátus hétfőn elutasította azt a törvénytervezetet, amelyik szerint 2026-ban és 2027-ben a politikai pártok nem részesülnek költségvetési támogatásban.
A koalíció vezetői hétfői tanácskozásukon véglegesítették a közigazgatási reformcsomagról és a gazdaságélénkítő intézkedésekről szóló törvénytervezeteket, amelyeket a véleményezési eljárás lezárása után sürgősségi rendelettel fogad el a Bolojan-kabinet.
A következő két hétben országszerte hőmérséklet-ingadozásra és szinte napi jelleggel csapadékra kell számítani – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) február 16-március 1. közötti előrejelzéséből.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Sorin Grindeanu hétfőn kijelentette, hogy nem ért egyet az orvosok, a tanárok, a csendőrök és a „milicisták” fizetésének csökkentésével.
Medvetámadás történt hétfőn délben Nyomáton, egy kilométerre a falutól. A juhait mentő gazdát leütötte a nagyvad, a kutyák kergették el a medvét.
Három Hargita megyei város polgármestere több mint 10 ezer aláírást adott át Bukarestben a miniszterelnök kancellárjának hétfőn, amelyben arra kérték, tegyék lehetővé az önkormányzatoknak, hogy még ebben az évben csökkenthessék az adókat.
Románia az elmúlt évtizedek legsúlyosabb oltási válságával küzd: a gyermekek körében jelentősen csökkent az átoltottság a fertőző betegségek elleni vakcinákkal – hívta fel a figyelmet a Mentsük meg a Gyermekeket romániai szervezete.
2024–2025 között, teljes egészében európai uniós támogatásból megújítottunk öt lakóépületet Marosvásárhelyen.
A helyi ügyintézést segítő alkalmazás és különböző digitalizációs megoldások fejlesztésének finanszírozására közösen pályázott Székelyudvarhely és Gyergyószentmiklós. A múlt évi áfaemelés miatt módosítani kellett projekt költségeit.
szóljon hozzá!