
Fotó: Hegyi Zsuzsanna
A legforgalmasabb mezei utak javítását kezdték el Gyergyóalfaluban. Több helyszínen zajlik a munka, néhol már látványos a haladat. Az utak átadását 2021-ben tervezik.
2020. november 06., 18:042020. november 06., 18:04
Folytatódik a Gyergyóalfaluhoz tartozó mezőgazdasági utak javítása. Az alfalvi gazdák számára öt nagyon fontos helyszínen dolgoznak a munkagépek. „2012-ben volt már egy nagyobb horderejű mezei útjavítás a községben. Akkor a főbb, az úgynevezett gerinc mezőgazdasági utakat hoztuk rendbe, most pedig a legforgalmasabb utakat javítjuk fel” – ismertette Bege László Balázs, a nagyközség önkormányzati képviselője, korábbi alpolgármestere.
A munkafolyamat során elvégzik az utak alapozását, utána következik egy rétegtöltés, helyenként pedig makadám borítás lesz, illetve két útszakaszt lebetonoznak, és mindenhol megoldják a vízelvezetést.
– tette hozzá Bege.
Ez a szakasz az alfalvi Vágóhíd utcai kijárattól a borzonti Kápolna útig tart majd, így a helyi gazdák nem kell a főúton közlekedjenek szekereikkel és mezőgazdasági gépeikkel. Rendbe hozzák továbbá a meteorológiai állomás felé vezető Budai utat, amely a gyergyószárhegyi főúttal ér össze a Dormának nevezett részen, a Fenek útját Délővel összekötő útszakaszt, az Üzemek részt, valamint a Dombalj néven ismert, a Maros mellett Gyergyócsomafalva irányába haladó részt.
A javítást nyertes, Európai Uniós pályázatból finanszírozzák. A beruházás összértéke 1,2 millió euró. A munkát egy helyi útépítő cég végzi.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
szóljon hozzá!