
Fotó: Kristó Róbert
Nagyszabású rendőrségi ellenőrző akciókra került sor az elmúlt napokban Hargita megyében, amelynek keretében 355 rendőr és 872 csendőr teljesített szolgálatot.
2010. november 15., 17:102010. november 15., 17:10
2010. november 15., 18:122010. november 15., 18:12
Fotó: Kristó Róbert
A Hargita Megyei Rendőr-felügyelőség sajtóirodájának tájékoztatása szerint a háromnapos akció során legalább húsz bűncselekményt észleltek a rendőrök, és több mint négyszáz alkalommal büntettek, összesen 129 090 lej értékben. A legtöbb dolguk a közlekedésrendészeknek akadt, hiszen több mint háromszáz esetben bírságoltak meg gépkocsivezetőt, legtöbbjüket gyorshajtásért, de több olyan sofőr is jogosítvány nélkül maradt, aki ittasan ült a volán mögé.
Vasárnap délutántól egyébként láthatóan nagyobb számban voltak jelen a rendőrök az utakon, ez pedig – mint Gheorghe Filiptől, a rendőrség szóvivőjétől megtudtuk – a Neamţ megyei maffia típusú leszámolással hozható összefüggésbe. A vasárnap délutáni lövöldözés során egy személy életét vesztette, egy pedig súlyosan megsebesült, a büntetett előéletű elkövető pedig elmenekült, következésképpen Neamţ megyében és a környező megyékben több rendőr járőrözött és ellenőrizett. A leszámolás feltételezett elkövetőjét hétfőn délben kapták el a hatóságok Dragomireşti községben.
Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint februárban 2,1 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2 százalékról. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,3 százalék.
A jövő héten esedékes próbaérettségi bojkottálására biztatják a tanárokat az oktatási szakszervezetek.
Elfogadta szerdán a szenátus első házként azt a törvénytervezetet, amely szerint 2026-ban országos szinten 859 barnamedve megelőző célú kilövését engedélyezik a populáció szabályozása érdekében.
Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Többször látták Székelyszenterzsébeten a kifejlett medvét, amely kedden egy szürkemarhát is megölt, jelentős kárt okozva a gazdának. Később ismét visszatért a helyszínre a nagyvad, így kénytelenek voltak kilőni azt.
Több okból is takarékosságra kényszerülnek a Szent György Napok szervezői, de a vízzel félig telt pohár tele felét nézik: az erdélyi és helyi fellépőkkel az egymásra figyelés, a találkozások öröme jobban megélhető.
Lezárták a csíksomlyói borvízforrás környékét egy szalaggal miután a laborvizsgálatok Coliform baktériumok jelenlétét mutatták ki vízben. Feltehetően a forrás magától kitisztul és napokon belül újra iható lesz a vize.
Mintegy 7,5 millió lejt csoportosítottak át csibai utcák leaszfaltozására az Anghel Saligny program finanszírozásából a csíkszeredai önkormányzati képviselők szerdai, rendkívüli ülésén.
Elsüllyedt szerda reggel egy vontatóhajó a Konstanca megyei Midia kikötőben, folyamatban van az incidenskor a fedélzeten lévő személyek keresése és mentése – tájékoztatott a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Ma 16 óráig regisztrálhatnak a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok az áprilisi országgyűlési választásra; jelenleg csaknem 492 ezren szerepelnek a levélben szavazók névjegyzékében.
szóljon hozzá!