
Egy példa: nem szép dolog a mozgássérülteknek fenntartott helyen parkolni. Képünk illusztráció
Fotó: Gergely Imre
A városlakók jóérzésére kíván hatni a gyergyószentmiklósi önkormányzat társadalmi célú kisfilmjeivel, amelyeket a város közösségi oldalán is közölnek. A videók rávilágítanak, csupán egy kis odafigyelés szükséges ahhoz, hogy könnyebbé váljon a közösségben való együttélés.
2018. november 06., 17:512018. november 06., 17:51
2018. november 06., 17:522018. november 06., 17:52
Közösségépítő szándékkal figyelemfelkeltő kisfilmeket készíttet Gyergyószentmiklós önkormányzata. A város Facebook-oldalán elsőként, néhány napja közzétett kisfilm arra hívja fel a figyelmet, hogy tartsuk tiszteletben a mozgássérülteknek kijelölt parkolóhelyet.
A következő a biohulladék komposztálására sarkall, a harmadikként közzétett videó pedig Tiszteld mások munkáját! Ne törj, ne rombolj! címet kapta.
– mondta megkeresésünkre Csibi Márti, a polgármesteri hivatal munkatársa. Kifejtette, a filmek több céllal születtek: közösségépítő, figyelemfelkeltő, nevelő jellegük van, illetve
Ez utóbbi törekvés részben már elérte a célját, hisz többen is jelezték az illetékeseknek észrevételeiket, meglátásaikat a videók tartalmával kapcsolatban, illetve olyanok is vannak, akik újabb témajavaslatokkal hozakodtak elő.
„Eddig egyértelműen pozitív a reakció, jól fogadják az emberek. Ez derül ki legalábbis a megtekintések számából, a megosztásokból, a hozzászólásokból, a személyes megkeresésekből” –ismertette Csibi Márti. Megjegyezte, arra biztatja a gyergyószentmiklósiakat,
Rendhagyó ötlettel állt elő a Gyergyószentmiklósi önkormányzat
Fotó: Pethő Melánia
Akinek esetleg a szemetelés vagy a közömbösség témájában lenne javaslata, csak néhány napot kell várnia, hisz ilyen tárgyú videók már készültek, és napokon belül elérhetőek lesznek a világhálón, nézhetők a Gyergyó Tévén. Hanganyag is készül az említett témákban, ami a Szent Miklós Napokhoz közeli időszakban a helyi rádióban lesz hallható.
Közösségépítő szándékkal későbbre is vannak hasonló tervei a városháza illetékeseinek: tervezik, hogy a Közlöny nevű önkormányzati kiadványt közösségépítő jellegű tartalommal élesztik újra.
Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.
Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.
Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.
Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.
A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.
Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.
A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.
Egymást hibáztatja a volt és a jelenlegi munkaügyi miniszter a fogyatékossággal élő személyekről jelentett vitatott adatok miatt. A botrány nyomán Románia a helyreállítási tervhez kapcsolódó uniós támogatások egy részét is elveszítheti.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
szóljon hozzá!