
Marosvásárhely, Tudor lakótelep, hétfőn délben
Fotó: Haáz Vince
Maros megye tizennyolc önkormányzata tartott hétfőn rendkívüli tanácsülést, hogy engedményeket tegyen a hulladékgazdálkodási cégeknek, hátha valamelyikük elvállalja a háztartási hulladék összeszedését és elszállítását. Nem kizárt ugyanis, hogy keddtől az érintett települések szemétszolgáltató nélkül maradnak, és a húsvéti ünnepek alatt nem lesz ki elvigye a tömbházak mellett, között, illetve udvarokon felhalmozódó szemetet.
2023. április 03., 18:032023. április 03., 18:03
Marosvásárhelyen és a környező településeken, például Nyárádszeredában, összesen tizennyolc városban és községben szerződést bontottak tavaly év végén az addigi szemétszolgáltatóval, mert nem voltak elégedettek a munkájukkal.
A szerződést ténylegesen az Ecolect megyei szintű fejlesztési társulás kötötte meg, és bontotta is fel.
Csordultig tele vannak a kukák
Fotó: Haáz Vince
Mint az Ecolect vezetője, Tóth Andrea a Székelyhonnak elmondta, párhuzamosan két versenytárgyalást indítottak el.
Az egyik felkerült az országos rendszerbe, és ennek eredményeképp majd hosszú távú szerződést kötnek egy szolgáltatóval.
A másik meghívásos alapon történt, csakhogy az a négy cég, akinek elküldték a kérését, hogy küldjön ajánlatot, végül nem is válaszolt.
„Első körben kértek pár pontosítást, de végül egyikük sem küldött ajánlatot. Ezért könnyíteni szeretnénk a feladatfüzetbe foglalt követelményeken, remélve, hogy
Ugyanakkor átiratban kértük a Brantnert, hogy amíg sikerül szolgáltatót találni, továbbra is szedje össze és szállítsa el a háztartási hulladékot. Az első levélre elutasító választ kaptunk, a másodikra hétfő délig semmilyent” – tájékoztatott Tóth Andrea.
Háztartási szemét, segélykonténerből kihalászott ruhákkal vegyesen
Fotó: Haáz Vince
Megtudtuk azt is, hogy amennyiben nem kapnak pozitív választ a Brantnertől, rövid időre szolgáltató nélkül marad Marosvásárhely és a többi érintett település. Ugyanis ha hétfőn az önkormányzatok meg is szavazzák a szükséges módosításokat, az Ecolect csak kedden tud közgyűlést tartani, elfogadva az új feladatfüzetet, majd újra ajánlatot kell kérnie a szemétszolgáltatóktól.
Megkérdeztük, milyen könnyítéseket kell megszavazniuk az érintett önkormányzatoknak. Az első feladatfüzetben az szerepelt, hogy a jelentkező cégnek két hónapra elegendő készpénzzel kell rendelkeznie a szolgáltatás biztosítására, hiszen csak az első hónap után tud számlát kibocsátani, és még egy hónapba beletelik, amíg az önkormányzatok azt törlesztik. Ezt a kitételt úgy kellett módosítaniuk, hogy
A másik módosítás a szemetesautókra vonatkozik: miután eredetileg Euro 5-6-os besorolásúakat írtak elő, most elfogadják a 4-est is.
Ha a tárolókban nincs hely melléjük kerül a hulladék
Fotó: Haáz Vince
Marosvásárhelyen hétfőn 14 órakor szavazták meg az Ecolect által javasolt változásokat. Nem volt egyöntetű a döntés, hiszen voltak, akik kifejezték az Ecolect eddigi munkájával való elégedetlenkedésüket. A Szabad Emberek Pártjának önkormányzati képviselője, Pápai László azt nehezményezte, hogy
Azt is kifogásolta, hogy bár tavaly december végén szerződést bontottak a Brantnerrel, az új szolgálatot, csak március 27-én akarták kiválasztani könnyített eljárással.
Van, ahonnan hétfőn délelőtt elszállították a szemetet
Fotó: Haáz Vince
Párttársa, Adrian Mureșan kiselőadást tartott arról, hogy az RMDSZ és a PNL a hibás a kialakult helyzetért. Szerinte ideje „leváltani azt a nőt, aki az Ecolectet vezeti”, és egy hozzáértő szakembere bízni a társulást.
Megvolt a szezon első havazása keddre virradóan a Transzfogarasi úton. Egyelőre nem volt szükség a hóeltakarító gépek bevetésére.
Több mint 13 millió lejes beruházásból 235 lakó otthona vált korszerűbbé, energiatakarékosabbá és komfortosabbá az Országos Helyreállítási Terv keretében.
Egy sofőrt 247 km/órás sebességgel mértek be rendőrök az A3-as autópályán, az Aranyosgyéres–Magyarnádas szakaszon. A radar szerint 117 km/órával lépte túl a sebességhatárt.
Több helyen is fagyott a hegyekben keddre virradóan, az Omu-csúcson például mínusz öt fok alá esett a hőmérséklet.
Nicușor Dan hétfő este New Yorkban Călin Georgescu őrizetbe vételével kapcsolatban kijelentette, hogy a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség feladata és felelőssége tisztázni az ügyet, az érintetteket pedig megilleti az ártatlanság vélelme.
Az elmúlt években többször is módosították a közalkalmazottakat megillető üdülési csekkek feltételrendszerét, és legutóbb ugyan kedvező változás történt, a hír nem jutott el az érintettek jó részéhez, ez pedig kihatott a turisztikai főszezonra is.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
szóljon hozzá!