
Fotó: Kristó Róbert
Mesés téli hangulatban, nagy érdeklődés közepette gyújtották meg vasárnap este Csíkszereda adventi koszorúján, a Majláth Gusztáv Károly téren a hit gyertyáját. Évről évre többen és többen kívánnak tanúi lenni annak a pillanatnak, amikor a város karácsonyfáján kigyúlnak a fények és az adventi koszorún meggyújtják az első gyertyát. Dicséretes, örömteli – jegyezte meg beszédében Darvas-Kozma József esperes –, hogy nem csak a templomban, hanem a város terén is elhangzik Isten örömhíre.
2010. november 28., 21:112010. november 28., 21:11
2010. november 29., 10:342010. november 29., 10:34
Az adventi időszak, a karácsonyra való lelki felkészülés fontosságát emelték ki a gyertyagyújtásra összesereglett nagyszámú érdeklődő előtt az ünnepi szónokok.
„Lényeges advent időszaka, hiszen nap mint nap minden keresztény ember valójában Krisztus eljövetelére készül, vagy legalábbis arra kellene készülni” – fogalmazott Ráduly Róbert Kálmán. Érdekesek vagyunk mi emberek itt a huszonegyedik század elején – fűzte hozzá a polgármester –, hiszen naponta többször fogat mosunk, és erre tanítjuk gyermekeinket is, alaposan tisztálkodunk, figyelünk a külsőségekre, a testünkre, de sajnos, nem mondjuk el olyan sokszor a miatyánkot, mint ahányszor fogat mosunk, nem vigyázunk annyira lelkünk tisztaságára, mint ahogy tesszük ezt testünk tisztaságáért. Pedig – hangsúlyozta ki – igazából a lelkünk a fontos.
„A város egy nagy család, így közös, nagy családunk megérdemel egy közös koszorút, gyertyákkal és ünnepekkel” – tette hozzá a város elöljárója, kiemelve, nem csak az első gyertya meggyújtását ünnepeljük meg közösen, hanem a további három gyertya meggyújtása is ünnepi műsor keretében történik majd.
„Itt az idő testi, lelki, szellemi és érzelmi világunk megtisztítására, illetve hogy ráébredjünk: a gazdasági válság oka az erkölcsi válság, és az erkölcsi megújulás, a gazdasági válságból való kilábalás csak lelki szinten indulhat el” – hangsúlyozta ki Darvas Kozma József. „Karácsonyra készülve a szívet kell megtölteni, nem a házat, az igaz érték pedig a szeretet. Ne szakadjunk el Istentől, tegyük rendbe dolgainkat és szívünket töltsük meg szeretettel” – figyelmeztette a jelenlévőket az esperes.
„Ne csak kívül, hanem belül is gyúljanak meg a fények, legyünk mi azok a fényhordozók, akik megnyitjuk szívünknek kapuit egymás felé, munkálkodunk a város, a közösség előmenetelén, és egész lényünkkel, lélegzetvételünkkel, szavainkkal, tetteinkkel Isten dicsőítjük” – bocsátotta útjukra az egybegyűlteket Szatmári Szilárd református lelkész.
A 2026-os költségvetést el fogja fogadni a parlament, és a kormánykoalíció Ilie Bolojan miniszterelnök vezetésével folytatja a munkát a 2027-re tervezett kormányfőcseréig – jelentette ki szerdán Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Tizenhárom középület tetejére szerelnek fel napelemeket Farkaslaka községben egy pályázat részeként, ami jelentős spórlást jelent majd a villanyszámlákon. A hosszú távú cél az, hogy teljes egészében megtermeljék az elfogyasztott áramot.
Százharminckét millió eurós beruházás zajlik a marosvásárhelyi orvosi egyetemen, ahol több mint tízezer diák tanul – derült ki Leonard Azamfirei rektor beszámolójából, aki a Marosvásárhelyen megvásárolt épületek sorsáról is beszélt.
Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint februárban 2,1 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2 százalékról. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,3 százalék.
A jövő héten esedékes próbaérettségi bojkottálására biztatják a tanárokat az oktatási szakszervezetek.
Elfogadta szerdán a szenátus első házként azt a törvénytervezetet, amely szerint 2026-ban országos szinten 859 barnamedve megelőző célú kilövését engedélyezik a populáció szabályozása érdekében.
Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Többször látták Székelyszenterzsébeten a kifejlett medvét, amely kedden egy szürkemarhát is megölt, jelentős kárt okozva a gazdának. Később ismét visszatért a helyszínre a nagyvad, így kénytelenek voltak kilőni azt.
Több okból is takarékosságra kényszerülnek a Szent György Napok szervezői, de a vízzel félig telt pohár tele felét nézik: az erdélyi és helyi fellépőkkel az egymásra figyelés, a találkozások öröme jobban megélhető.
Lezárták a csíksomlyói borvízforrás környékét egy szalaggal miután a laborvizsgálatok Coliform baktériumok jelenlétét mutatták ki vízben. Feltehetően a forrás magától kitisztul és napokon belül újra iható lesz a vize.
szóljon hozzá!