
Ezúttal úgy tűnik, jó az irány az iskolaalapításhoz
Fotó: Haáz Vince
A szenátus döntő házként hétfő délután elfogadta az RMDSZ tanügyi törvényt módosító javaslatát, amely előírja, hogy ezután törvénnyel is létre lehet hozni kisebbségi oktatási intézményeket az országban. Ezután következik annak a törvénytervezetnek a tárgyalása és elfogadása, amely kimondja a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium megalapítását.
2017. december 05., 10:372017. december 05., 10:37
2017. december 05., 10:372017. december 05., 10:37
A jogszabály módosítására azért volt szükség, hogy jogalapot teremthessen arra, hogy a parlament törvény útján alapíthassa újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát. „A szövetség november közepén a katolikus gimnázium létrehozásáról szóló törvénytervezetet iktatott, ám ahhoz, hogy ezt a parlament tárgyalhassa és elfogadhassa, az oktatási törvény módosítására volt szükség, mert ennek eddigi formája szerint csak az önkormányzatok hozhattak létre tanintézményeket” – nyilatkozta hétfőn a szenátusi plénumi szavazást követően Cseke Attila.
második lépésben a parlamentnek el kell fogadnia a szövetség törvénytervezetét, amely kifejezetten a marosvásárhelyi katolikus iskola megalapítására vonatkozik. A törvénytervezet rendezné a katolikus iskola jogi státuszát, lehetővé tenné az áthelyezett osztályok visszavételét, az új osztályokba való beiratkozást, és rendezné a tanárok és az adminisztratív személyzet helyzetét is. A katolikus iskola létrehozásáról szóló törvényt első házként a képviselőház tárgyalja sürgősségi eljárással, majd akárcsak a tanügyi törvényt módosító javaslatot, az alapítási törvénytervezetet is el kell fogadnia a szenátusnak is.
Novák Csaba Zoltán, az RMDSZ Maros megyei, oktatásügyekért felelős szenátora lapunknak elmondta, igyekeznek minél hamarabb elfogadtatni az alapítási törvényt, lehetőleg még idén, ugyanis amennyiben az is átmegy a döntő házon, a tanügyminisztérium kénytelen lesz bevenni az újonnan létrejött katolikus tanintézetet a következő tanévre vonatkozó iskolahálózatba.
Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője kifejtette, az elmúlt bő egy év során, amióta a marosvásárhelyi katolikus iskola kálváriája tart, bebizonyosodott, hogy
„Minden eddigi helyi szintű megoldási javaslatunktól vagy elzárkóztak az illetékesek, vagy megtámadták azokat. Ennek tükrében egyértelművé vált, hogy nem bízhatunk a hatóságok jóhiszeműségében, olyan megoldásra van szükség, amely egyszersmind véget vet a kialakult patthelyzetnek, és a lehető legbiztonságosabb módon valósítja meg a katolikus iskola újbóli létrehozását. A törvény általi iskolaalapítás azért jó megoldás, mert ezt nem lehet közigazgatási perrel megtámadni” – nyilatkozta Korodi Attila.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
A nyugdíjak hibás kiszámítása nem „jelenségszintű” probléma, az embereknek bízniuk kell abban, hogy járandóságukat helyesen állapították meg – jelentette ki a Bihar megyei nyugdíjpénztár igazgatója.
Magyar Péter miniszterelnök és kísérete vatikáni látogatása első állomása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnája volt, ahonnan az apostoli palotákba ment tovább a XIV. Leó pápával való magánaudienciára csütörtökön.
Lezárult a jelentkezés a VIBE Epic Class Battle második kiírására: 11 megye 37 iskolájából 68 osztály, összesen 1727 középiskolás diák vág neki a decemberig tartó kihívássorozatnak.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában – közölte csütörtökön a Hargita megyei csendőrség.
szóljon hozzá!