
Ráduly Róbert a „hallgató” küldöttséggel
Fotó: mszp
Erdélybe látogattak a hétvégén a Magyar Szocialista Párt (MSZP) képviselői. A kisszámú küldöttség öt helyszínen tárgyalt nemzetpolitikai törekvéseiről – számolt be honlapján a magyarországi ellenzéki párt. A beszámolóhoz csatolt képekből az is kiderült, hogy a küldöttség a csíkszeredai önkormányzatnál is járt.
2018. július 31., 09:012018. július 31., 09:01
Mint írják, pár órára ellátogattak a 29. Tusványos helyszínére, majd többek között Csíkszeredában és Marosvásárhelyen találkoztak „a határon túli magyar szervezetek vezetőivel, hogy elmondhassák nemzetpolitikai törekvéseiket.” Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere szerint azonban
Ráduly hétfői érdeklődésünkkor elmondta: a delegáció mindössze fél órát töltött a csíkszeredai városházán.
„Ők kerestek meg engem azzal a céllal, hogy egy olyan embertől halljanak a romániai helyzetről, aki a legsötétebb bugyrait is ismeri a hazai valóságnak. Péntek reggel jártak az önkormányzatnál, ahol elmondtam nekik – hogy ne mástól hallják –, milyen ügyek, események és küzdelmek léteznek az országban a visszaállamosítástól kezdve a székely vezetők kinyírásán keresztül mostanáig, illetve milyen szekus protokollumok és intézmények vannak Romániában, ezek pedig hogyan működnek. Ennek a helyzetnek az ismertetése volt a látogatás apropója és a tételes célja. A találkozót ők kezdeményezték, rajtam kívül senkivel nem találkoztak, és ők nem is mondtak semmit, csak meghallgattak engem, és feltettek egy-két kérdést a jobb megértés érdekében” – zárta Ráduly.
Romániában a tartós, kemény fagyok idején csak korlátozottan növelhető a belföldi földgáz-kitermelés és a tartalékok kitárolási üteme, ezért az import – elsősorban Magyarország felől – elengedhetetlenné válik – figyelmeztetett a szakértő.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton egy figyelmeztető előrejelzést, valamint több, szerda reggelig érvényben lévő sárga jelzésű riasztást adott ki kemény fagy és rendkívül alacsony hőmérsékletek miatt Románia legnagyobb részére.
Robbanás történt szombaton reggel egy gyulafehérvári tömbházban, amelynek következtében egy férfi súlyos égési sérüléseket, egy fiatal nő pedig lábsérülést szenvedett, és huszonkét lakót kellett ideiglenesen kiköltöztetni az épületből.
A Salvamont ötvenkét emberen segített az elmúlt huszonnégy órában, egyvalaki életét azonban nem tudták megmenteni.
A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.
Szombat reggel Gyergyóalfaluban mérték a legalacsonyabb hőmérsékletet az országban: a Hargita megyei településen mínusz 22 Celsius-fok volt.
Mínusz 21 fok alá esett a hőmérséklet szombatra virradóan Csíkszeredában és Gyergyóalfaluban is. Ez volt a leghidegebb az országban.
Megelégelték a magyarázkodást, őszinte válaszokat várnak a városvezetéstől az adóemelések kapcsán a sepsiszentgyörgyiek. Egy felhívásban arra buzdítják a lakókat, ne csak az online térben adjanak hangot az elégedetlenségüknek.
Nyolc évig volt használaton kívül a szentegyházi Bartók Béla Művelődési Ház, amelyet most, egy nagyszabású felújítást követően ismét birtokba vehettek a lakók. Az avatóünnepségen a közösség gyűjtőpontjának nevezték az épületet.
A Craiovai Egyetem etikai bizottsága pénteken úgy döntött, hogy vizsgálatot indít az igazságügyi miniszter, Radu Marinescu doktori disszertációjával kapcsolatos plágiumgyanú ügyében.
4 hozzászólás