
Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
A közösségi oldalakon kért segítséget egy fiatal marosvásárhelyi nő, aki arról számolt be, hogy családjával, szüleivel és nagymamájával egy lakásban tartózkodik, valamennyiük egészségi állapota rossz, elveszítették a szag- és ízérzékelésüket, és miután nagymamájának hőemelkedése is lett, életét vesztette – mivel azonban a családtagok közül senki sem tudta igazolni a fertőzést, az illetékesek nem tettek semmit az elhunyt asszony elszállítása ügyében. A hatóságok csak a nyilvánosságra került bejegyzést követően segítettek.
2020. november 01., 21:282020. november 01., 21:28
A nő Facebook-oldalán arról is beszámolt, hogy ezt megelőzően pár nappal telefonon konzultáltak a háziorvossal, aki a tünetek alapján arra következtetett, hogy koronavírussal fertőződtek meg, és azt javasolta, telefonáljanak az egészségügyi igazgatóságnak (DSP), ahonnan további eligazítást kapnak. Csakhogy ott azt kérték, legalább egyikük mutasson fel egy pozitív tesztet, ha pedig még nincs, akkor egy magánlaboratóriumban végeztessék el a vizsgálatot. „Mondtam, hogy a szüleim nyugdíjából ezt nem engedhetjük meg magunknak” – részletezte a nő, aki végső elkeseredésében azt kérte az ismerőseitől, hogy aki tud, segítsen, mert az elhunyt asszonyt nem szállítják el addig, amíg nem tudnak felmutatni orvosi papírt az elhalálozás okairól.
A nyilvánossá vált segélykérést követően Maros megye prefektusa, valamint az egészségügyi igazgatóság vezetősége is a család segítségére sietett, de még az egészségügyi miniszter, Nelu Tătaru is nyilatkozott az ügyben. A miniszter szerint akár biztosított valaki az egészségbiztosítónál, akár nem, a koronavírustesztet akkor is elvégzik – ingyen. Iuliu Molodovan, a Maros megyei egészségügyi igazgatóság vezetője szerint munkatársai ott hibáztak, hogy nem tájékoztatták a telefonálót, hogy a 112-es segélyhívószámot hívja, az igazgatóság ugyanis nem tesztel. A marosvásárhelyi nő frissítve a Facebook-bejegyzését közölte, hogy a helyzet megoldódik.
Maros megyében a legutóbbi adatok szerint 179 újabb fertőzöttet regisztráltak egy nap alatt, így mostanig 5529 személy fertőződött meg az új koronavírussal.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.