
Megelőzik a szabályszegést. Helyreállították a rendet a kórházi parkolóban
Fotó: Barabás Ákos
A gyakori parkolási káosz miatt hétfőtől megszigorították az autóbejárási feltételeket a székelyudvarhelyi kórház területén. Csak az engedéllyel rendelkező kórházi alkalmazottak, valamint a sürgősségi ellátásra szoruló páciensek, a beutalásra, illetve kibocsátásra kerülő betegek hozzátartozói hajthatnak be autóval a kórház udvarára a látogatási időn kívül.
2017. november 21., 09:092017. november 21., 09:09
Rövid tesztidőszak után hétfőtől megszigorította a székelyudvarhelyei kórház vezetősége az intézmény udvarára történő autós bejárást.
Uralhatatlanná vált a helyzet a kórházi parkolást illetően. Kiváltották az egylejes nyugtát a kapusnál, és behajtottak az udvarra olyanok is, akiknek nem volt semmi dolguk a kórházban. Emiatt
– magyarázta a szigorítás okát Lukács Antal. A városi kórház igazgatója elmondta, 150 férőhelyes az intézmény parkolója, amit nemrég további 25 hellyel egészítettek ki a mentős kihajtó mentén kialakított parkolóval. Ez azonban nem elegendő, tekintve a látogatók számát és azt, hogy 800 alkalmazottja van a kórháznak. Így az ott dolgozók közül is csak azokat engedik be a kapun, akik erre korábban engedélyt kaptak. Ők összesen 225-en vannak, ám mivel több váltásban dolgoznak, és nem mindenki jár autóval dolgozni, maradnak még szabad helyek. Ezeket azok az autósok foglalhatják el, akik beutalóval rendelkező beteg rokonukat viszik kórházba, vagy hozzátartozójukat vinnék haza a kórházi kezelés után.
Fotó: Barabás Ákos
– részletezte a feltételeket Lukács Antal.
A sürgősségi ellátásra szoruló beteggel érkezőket is beengedik autóval. Ezzel korábban sokan visszaéltek, de mint a kórházigazgató elmondta, ezt már könnyedén le tudják ellenőrizni a kapusok, hiszen be van kamerázva az udvar.
Fotó: Barabás Ákos
Látogatási időben, 14.30-tól 16.30-ig szabad az autós bejárás a kórház udvarára, ilyenkor fizetniük sem kell a gépkocsival érkezőknek. Csak akkor korlátozzák a behajtást, ha megtelnek a parkolóhelyek. Ezt rövidesen már
A parkolási rend szigorításának része volt az is, hogy felfestették a parkolóhelyeket, illetve megjelölték a tiltott zónákat. Nem parkolnak már a sürgősségi részleg autófeljárója előtt, és a mozgássérülteknek fenntartott helyekre sem állnak be az arra jogosulatlan sofőrök.
A kórház vezetősége tervezi a zsetonos beléptetőrendszer újraindítását is. Ezt azért függesztették fel, mert az egyórás határidőt túllépő autósok kihajtásakor túl sok időbe telt a késedelmi díj kiszámlázása, és emiatt feltorlódott a kocsisor. A rendszer átprogramozására van szükség, de a kijáratnál lévő sorompót is ki kell cserélni, ugyanis letört, és csak ideiglenesen javították meg.
Lezárult a jelentkezés a VIBE Epic Class Battle második kiírására: 11 megye 37 iskolájából 68 osztály, összesen 1727 középiskolás diák vág neki a decemberig tartó kihívássorozatnak.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában – közölte csütörtökön a Hargita megyei csendőrség.
A kormány elindítja az állami vállalatok vezetésére vonatkozó információkat összesítő guvernanta.gov.ro online platformot.
Noha még zajlanak a tárgyalások és még nem jutottak végleges döntésre, politikai forrásokra hivatkozva máris nyilvánosságra hozott a Digi24 hírportál egy elsődleges „vázlatot” a Siegfried Mureșan által vezetett jövőbeli kormányról.
Noha tegnap még csak egyetlen csíkszeredai kútnál haladta meg a 10 lejt egy liter standard benzin ára, ez mára kibővült a hargitai megyeközpontban több állomásra, illetve begyűrűzött Udvarhelyre is.
Nicușor Dan szerint a romániai társadalom nem kér az előrehozott választásokkal járó négy-öt-hat hónapos kampányból, utcai plakátokból, televíziós politikai hirdetésekből és pártok közötti vitákból.
Egy Ukrajna felől behatoló drón négy percet repült Románia légterében, majd lezuhant a Suceava megyei Solca közelében. Az incidensben senki nem sérült meg, és anyagi kár sem keletkezett.
Több intézkedést is bejelentettek a Bákó megyei hatóságok, miután szerdán reggel a 12A jelzésű országúton leszakadt egy fémhíd egy nagy teherbírású jármű súlya alatt Csobányosnál.
A neve nem szerepel rajta, a törvényszék szerint mégis Wass Albertet ábrázolja. Székelyudvarhely városát köztéri szobor eltávolítására köteleznék, miután az írót – egy 1946-os népbírósági ítélet alapján – háborús bűnösként tartják számon Romániában.
szóljon hozzá!