
Gyakoriak a munkabalesetek az építkezésben. Illusztráció
Fotó: Sándor Csilla
Sofőrnek, fafeldolgozónak, építkezésben és élelmiszeriparban dolgozónak a legveszélyesebb lenni – derül ki a Hargita Megyei Munkaügyi Felügyelőség múlt évet kiértékelő jelentéséből. A felsorolt szakmákban történt a legtöbb baleset a megyében.
2018. január 11., 18:522018. január 11., 18:52
2018. január 11., 18:532018. január 11., 18:53
Több mint félezer ellenőrzést végzett tavaly a Hargita Megyei Munkaügyi Felügyelőség a munkahelyi egészség és biztonság terén. A 2017-es évet kiértékelő jelentésben, amelyet Dorin Male főfelügyelő jegyez, kitérnek arra is, hogy 2016-hoz képest csökkent az elvégzett ellenőrzések, valamint a górcső alá vett egységek száma is, hiszen
A megyei munkaügyi felügyelőség összesen négy felügyelővel működik, ketten a piacfelügyeleti, ketten pedig a munkahelyi egészségügyi és biztonsági előírások betartását ellenőrzik. Az éves jelentésben összesen 8445 egység szerepel, amelyeknél 74 758 személy dolgozik 80 779 egyéni munkaszerződés alapján. Míg 2016-ban 1053 szankciót róttak ki, tavaly csupán 544-et, amelyek közül 57 bírság, 487 pedig figyelmeztetés volt.
Ebben az ágazatban történt az év egyetlen büntetőeljárási javaslata is, és szinten itt volt az egyetlen felszámolt munkahely, valamint két esetben a felügyelők felfüggesztették a munkagépek működését is.
Tavaly összesen száz munkabaleset történt a megyében, ezek közül tíz halálos kimenetelű, három veszélyes, öt pedig kollektív baleset volt, és 82 esetben ideiglenesen munkaképtelenné váltak az áldozatok. A munkaadók által bejelentett esetek közül negyvenet vizsgáltak ki. A jelentés szerint a fakitermelésben, fafeldolgozásban és bútorgyártásban, a szállításban, a kereskedelemben, valamint a közigazgatásban dolgozók körében történt a legtöbb munkabaleset.
A munkabalesetet szenvedetteknek több mint fele 39 év fölötti, a ledolgozott évek tekintetében pedig sokan kevesebb mint öt év régiséggel rendelkeztek. A jelentés szerint
A piacfelügyelet részeként azt vizsgálták, hogy a termelők, importőrök és terjesztők, illetve a forgalomba szánt és forgalmazott termékek mennyire felelnek meg a jogszabályokban megállapított követelményeknek. Ezen a téren tizenkét ellenőrzést végeztek a megyében, összesen 350 terméket vizsgáltak meg, tizenhárom alkalommal találtak hiányosságokat, hat figyelmeztetést osztottak ki olyan termékekre, amelyek nem voltak megfelelők, kettőt pedig kivontak a forgalomból.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!