Hirdetés
Hirdetés

Ezeket az alkotásokat nézhetjük meg a Filmszereda harmadik kiadásán

A kínálatban a magyar filmek mellett román és nemzetközi alkotások is helyet kaptak •  Fotó: Székelyhon-montázs

A kínálatban a magyar filmek mellett román és nemzetközi alkotások is helyet kaptak

Fotó: Székelyhon-montázs

Nyilvános a Filmszereda – Székelyföldi Mozgókép Fesztivál programterve, az eseményt szervező Csíkszereda Polgármesteri Hivatala ingyenes programmagazinjában, az Origóban tette közzé a vetítendő filmek listáját. A szeptember harmadik hetében sorra kerülő filmszemlén 13 alkotást tekinthetnek meg az érdeklődők a Csíki Moziban, amelyek között a magyar filmtermés tavalyi és idei alkotásaiból válogattak, de lesz Oscar-díjas és animációs film is, ugyanakkor két román nyelvű filmalkotás is helyet kapott a kínálatban.

Tamás Attila

2019. szeptember 05., 12:012019. szeptember 05., 12:01

A szeptember 23. és 29. között megrendezendő, harmadik Filmszereda hivatalos megnyitóját szeptember 24-én, kedden, 18 óra 45 perckor tartják, ahol

a Csíki Kamarazenekar Werner Gábor budapesti karmester vezényletével filmzene-feldolgozásokat játszik.

A filmszemle már hétfőn este elkezdődik. Mutatjuk a kínálatot.

Taci sau Faci (2019, román akció-vígjáték)

Bemutató: szeptember 23., hétfő 20 óra 15 perc

•  Fotó: CineGhid Galéria

Fotó: CineGhid

Iura Luncaşu idén márciusban bemutatott filmje egy romániai emberkereskedő-hálózatról és az őket kiiktatni akaró spanyol hivatalosságok „akciójáról” szól a szinopszis szerint.

A szatirikus alkotásban a spanyolokat fogadó román tisztviselők spanyoltudása csak a Hola, mamacita, Shakira, Pique szavak ismeretében merül ki.

A történet szerint fedett ügynök lányoknak kell bejutniuk egy bordélyházba, ami tranzitként szolgál a foglyoknak a leendő úticél felé. Az előzetes szerint a román társadalomra tett utalások, valamint a helyzetkomikum kiaknázása sok derűs perccel fog szolgálni a nézőknek.

Videó: Vertical Entertainment

Déva (2018, magyar-olasz nagyjátékfilm)

Bemutató: szeptember 24., kedd, 20 óra

•  Fotó: Déva/Mafab Galéria

Fotó: Déva/Mafab

Szőcs Petra 2018-ban, magyar-olasz koprodukcióban forgatott első nagyjátékfilmjének világpremierje a 75. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon volt, a Biennale College – Cinema programban.

Katót, a dévai árvaházban élő tinédzser lányt hajszárítás közben megrázza az áram. Ez az először banálisnak tűnő esemény teljesen felfordítja az életét.

Az árvaházat ellepik az áramszolgáltató szerelői, és még egy új önkéntes, Bogi is megjelenik, hogy segítsen az otthonban helyreállítani a rendet. Katót annyira elbűvöli Bogi, hogy teljesen újra kell értékelnie a saját világlátását. A film a gyermeki látásmód mágikus és szürreális dimenzióját bontja ki, és új színben láttatja Déva város posztszocialista világát – olvasható a szinopszisban.

Videó: Szőcs Petra

Green Book (Zöld könyv – Útmutató az élethez) (2018, amerikai életrajzi dáma)

Bemutató: szeptember 25. és 29., 17 óra 30 perc

•  Fotó: Green Book/IMDb Galéria

Fotó: Green Book/IMDb

Tony Lip egyszerű, ugyanakkor jó lelkű fickó, az a típus, akinek a problémamegoldó készsége kimerül az „előbb ütök és csak aztán kérdezek” módszerben. Egy kis mellékes reményében elvállalja, hogy egy afroamerikai zongorista, Don Shirley sofőrje lesz, aki Amerika déli államaiba indul turnézni, oda, ahol a helyiek nem látják szívesen azokat, akiknek más a bőrszíne. Don kifinomult stílusa szöges ellentéte az egykori kidobó ember nyers modorának, ám az út során rájönnek, hogy nem is annyira különbözőek.

A filmet öt Oscar-díjra jelölték, amelyből hármat, a legjobb filmnek, a legjobb férfi mellékszereplőnek és a legjobb eredeti forgatókönyvnek járó elismeréseket kapta meg idén.

Videó: Universal Pictures

Rossz versek (2018, magyar vígjáték)

Bemutató: szeptember 25., szerda, 20 óra

•  Fotó: Rossz Versek/Bad Poems Galéria

Fotó: Rossz Versek/Bad Poems

Reisz Gábor első filmjét, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlant már láthatta a csíkszeredai közönség a Filmszereda első kiadásán. A rendező új filmjének története szerint a 33 éves Merthner Tamás magánélete romokban, mert párizsi ösztöndíját töltő barátnője, Anna éppen most szakított vele. Tamás önsajnálatában, a múltjában kezdi keresni a választ arra, hogy a szerelem valóban csak akkor létezik-e, amikor már gyakorlatilag nincs. Magánéleti problémáinak feldolgozása mellett, Tamás emlékeiből ébred rá a mai társadalom elveszettségére is, ezúton kapunk egy rendkívül szubjektív képet Magyarország jelenéről.

A rendező, aki a film főszereplője is egyben, önéletrajzi ihletésű művében a felnőtté válás legfontosabb kérdéseivel foglalkozik:

megvalósíthatóak-e a vágyaink, és különböző gyerekkori énjeink elégedettek lennének-e azzal az emberrel, akivé váltunk.

Videó: Rossz Versek / Bad Poems

Az ember, aki megölte Don Quixotet (2018, spanyol dráma)

Bemutató: szeptember 26., csütörtök, 17 óra 30 perc

•  Fotó: The Man Who Killed Don Quioxote/IMDb Galéria

Fotó: The Man Who Killed Don Quioxote/IMDb

Terry Gilliam legutóbbi filmjén mondhatni átok ült:

az első tervektől 20 év telt el, amíg végre elkészülhetett, mivel rendkívül sok akadály merült fel az évek során az elkészítését illetően, a szereplők megbetegedésétől kezdődően egy árvízig, ami tönkretette a forgatási felszereléseket.

Miután sikerült tető alá hozni, azután sem ment minden simán, ugyanis pert indítottak a forgalmazási jogaival kapcsolatosan, így majdnem elmaradt annak a Cannes-i filmfesztiválra tervezett bemutatója, de a Monty Python társulatból ismert rendező filmje végül mégis bemutatták és később moziforgalmazásba is került. Mivel nagyon sok ideig készült, érthető módon teljesen más szereplőkkel valósult meg, mint ahogy az eredeti elképzelésekben szerepelt, sőt

még dokumentumfilm is készült arról, hogy hogyan nem tud elkészülni Terry Gilliam álomprojektje.

A történet szerint Toby, a cinikus hirdetési igazgató hihetetlen kalandba csöppen, amikor váratlanul a XVII. századi Spanyolországban találja magát. Találkozik az öreg cipészmesterrel, aki Don Quixote lovagnak képzeli magát, róla pedig azt hiszi, hogy ő a szolgája, Sancho Panza. Az egyszerre vidám és szürreális kalandjaik közepette Toby kénytelen szembesülni az ifjúkori lelkesedéssel készített filmje tragikus következményeivel. A filmjével, ami örökre megváltoztatta egy kis spanyol falu reményeit és álmait – olvasható a film magyar nyelvű szinopszisában.

Videó: ONE Media

Egy nap (2018, magyar dráma)

Bemutató: szeptember 26., csütörtök 20 óra

•  Fotó: Egy nap/Mafab Galéria

Fotó: Egy nap/Mafab

Szilágyi Zsófia első játékfilmje az Egy nap, amely a Filmalap Inkubátor Programjának támogatásával készült. Világpremierje a világ legrangosabb filmfesztiválján, Cannes-ban volt, ahol

az alkotás az 57. Kritikusok Hete versenyszekcióban szerepelt és ott a nemzetközi filmkritikusok FIPRESCI-díját nyerte el.

Anna 40 körül van. Rohan. Van három gyereke, férje, munkája, anyagi szorongása. A pénzük fillérre, a napjaik percekre vannak beosztva. Anna odaér, megígér, elintéz, elhoz, fejben tart, órát tart. Anna nem éri utol a férjét. Szeretne beszélni vele. Úgy érzi, muszáj lenne. Úgy érzi, elveszti őt. És úgy érzi, nem térhet ki a mindig soron következő feladat elől. A hétköznapi, a masszívan monoton ütközik a törékennyel, a nem ismételhetővel – áll a film ismertetőjében.

Videó: Vertigo Média

Să nu ucizi (Ne ölj) (2018, román filmdráma)

Bemutató: szeptember 27., péntek 17 óra 30 perc

•  Fotó: Să nu ucizi/IMDb Galéria

Fotó: Să nu ucizi/IMDb

Cătălin Rotaru és Gabi Virginia Șarga rendezőpáros által jegyzett alkotás érzékeny portrét nyújt egy demitizált hősről és egy országról, amelynek becsületén véres foltot ejtett a kapzsiság – olvasható a Filmtett oldalán az alkotásról Farkas Boglárka kritikájában.

A film a nagy kórházi fertőtlenítőszer-botrány alapján készült orvosdráma.

Videó: Grand Entertainment

Napszállta (2018, magyar-francia történelmi dráma)

Bemutató: szeptember 27., péntek, 20 óra

•  Fotó: Napszállta/IMDb Galéria

Fotó: Napszállta/IMDb

Az Oscar-díjas Nemes Jeles László új filmje. 1913 nyara, Budapest – a béke utolsó napjairól szól.

A történet szerint Leiter Írisz hosszú évek után tér vissza az Osztrák-Magyar Monarchia sokszínű és nyüzsgő városába. A korán elárvult fiatal lány minden vágya, hogy néhai szülei legendás kalapszalonjában kapjon munkát. Az új tulajdonos, Brill Oszkár azonban elutasítja, és mindenáron igyekszik eltávolítani a városból.

Az éj leple alatt egy idegen keresi fel Íriszt, és bátyja hollétét tudakolja tőle – a lány ekkor tudja meg, hogy Leiter Kálmán néven él egy testvére, akinek eddig a létezéséről sem tudott. Írisz nyomozásba kezd, s bátyja után kutatva egyre mélyebbre húzza a város labirintusa. Írisz számára egyedül a tündöklő Leiter Kalapszalon tűnik biztos pontnak, de a ragyogás mögött a legsötétebb titok tárul fel – ebből indul ki a film cselekménye, amelynek romániai premierje tavaly, Marosvásárhelyen, a 26. Alter-Native Nemzetközi Filmfesztiválon volt.

Videó: Mozinet

Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) (2018, magyar thriller)

Bemutató: szeptember 28., szombat, 17 óra 30 perc

•  Fotó: Remélem legközelebb sikerül meghalnod :)/Mafab Galéria

Fotó: Remélem legközelebb sikerül meghalnod :)/Mafab

Schwechtje Mihály az HBO Terápia című sorozatának harmadik évadában volt az egyik rendező, korábban számos kisjátékfilmet készített. A Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) az első nagyjátékfilmje.

Eszter a tinédzserkor megpróbáltatásait a mangák világában igyekszik átvészelni. Kívülállóként szemléli kortársait, náluk sokkal többet jelent neki, hogy angoltanára külön figyelmet fordít rá. Amikor egy nap a tanár váratlanul elmegy a gimnáziumból, Eszter lába alól kicsúszik a talaj. Muszáj szembenéznie tinédzser korosztályával, azok hiúságával és saját csapongó érzelmeivel.

A Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) az első magyar tini thriller, egy online zaklatásba forduló szerelem, pattanásig feszült története

– olvasható a film adatlapján.

Videó: Vertigo Média

Nyitva (2018, magyar romantikus vígjáték)

Bemutató: szeptember 28., szombat, 20 óra

•  Fotó: Nyitva/Mafab Galéria

Fotó: Nyitva/Mafab

A filmet íróként és rendezőként Nagypál Orsi (Hidegzuhany, Terápia, Csak színház és más semmi, Tóth János) jegyzi. A Nyitva egy harmincas, hosszú évek alatt összekopott pár, Fanni (Radnay Csilla) és Bálint (Kovács Lehel) történetét meséli el, akik úgy próbálják meg kikerülni az elkerülhetetlennek tűnő megcsalásokat, hogy megnyitják kapcsolatukat a szexuális kalandok előtt. Ez azonban jóval nehezebb feladatnak bizonyul az elképzeltnél: az újonnan felkínálkozó lehetőségeknek sem a testi, sem az érzelmi hatásaira nincsenek felkészülve.

A film kendőzetlen őszinteséggel és fanyar humorral igyekszik feltérképezni a párkapcsolatok buktatóit, mindezt női szemszögből, kitérve a nők szexualitását övező társadalmi konvenciókra, és tükröt tartva az ezzel kapcsolatos kettős mércének

– áll az alkotás ismertetőjében.

Videó: Megafilm

Guerilla (2019, magyar történelmi dráma)

Bemutató: szeptember 29., vasárnap, 20 óra

•  Fotó: Guerilla/Mafab Galéria

Fotó: Guerilla/Mafab

A rövidfilmjeivel Cannes-ban és Berlinben is sikereket elérő Kárpáti György Mór első nagyjátékfilmje, a Guerilla hiteles korrajz:

a film készítőinek célja, hogy a historizáló szemlélet helyett a közeli perspektíva használatával mutassák meg az 1848-49-es időszak hangulatát, az ismeretlen hősök néhány napját az erdő mélyén

– olvasható a film forgalmazója által közzétett ismertetőben.

1849-ben, a világosi fegyverletétel után sokan még nem tudják, hogy a szabadságharc elbukott. Barnabás korábban megszökött a sorozás elől, az öccse vonult be helyette. Csak most, a vereség után csatlakozik a tízen-huszonéves, erdőben bujkáló gerillákhoz. A bűntudattól hajtott fiú bízik benne, hogy hazaviheti a testvérét, de egy hazugsága folytán besorozzák, így maradnia kell. Közel kerül egy lányhoz, aki a sebesülteket ápolja, és akibe az öccse szerelmes: ez tovább szítja a fivérek közötti ellentéteket. Barnabásnak hamarosan olyan döntéseket kell hoznia, amelyeknek egyre súlyosabb következményei lesznek – áll a film szinopszisában.

Videó: Mozinet

Hirdetés

Animációs filmek

Manu a legsirályabb fecske (2017, német animációs családi kaland-vígjáték)

Bemutató: szeptember 24., 17 óra / szeptember 29., 11 óra

•  Fotó: IMDb Galéria

Fotó: IMDb

Manu, a kis fecske világéletében azt gondolta magáról, hogy Ő is sirály, csakúgy, mint szülei. Igyekszik úgy halászni és repülni, ahogy Ők, ám nem olyan tehetséges, mint azok a madarak, akik felnevelték. Egy este a ravasz és gonosz patkányok elcsennek egy tojást, melyre Manunak kellett volna vigyázni, társai száműzik a fészekből. Miután elhagyja otthonát, új barátokra lel a mókás gyöngytyúk, Parzival valamint két kis duci fecske személyében. Amikor a sirályok vonulását egy hatalmas vihar fenyegeti, Manu és társai összeszedik minden bátorságukat, hogy megmentsék a kis fecske családját.

Videó: Mozi Mánia TV

Lengemesék 2. (2018, magyar rajzfilm)

Bemutató: szeptember 28., szombat, 11 óra

•  Fotó: IMDb Galéria

Fotó: IMDb

A Lengemesék első részét a Filmszereda első kiadásán is vetítették, a filmszemle harmadik kiadásán pedig a folytatást is láthatják az érdeklődő gyerekek és felnőttek.

A 2017-ben nagy sikerrel bemutatott első rész után kerül a mozikba Berg Judit József Attila-díjas író (Rumini, Két kis dínó, Maszat, Hisztimesék) meseregényének egészestés folytatása, a Nádtenger és apró hősei őszi és téli életéről. A Lengemesékben egy különleges lényekkel teli mesevilág tárul elénk, megismerjük a tópart élővilágának életét, az évszakok hozta változásokat és miközben izgulunk Füttyös Vilkó és barátai kalandjain. Az alkotásban olyan komoly kérdésekről is szó esik mint a becsület, bátorság, a tolerancia vagy az összefogás ereje – olvasható a film ajánlójában.

Videó: Vertigo Média

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 08., hétfő

Csak bírja a pénztárcánk – ezeket a videójátékokat várjuk a GTA 6 mellett (1.)

Izgalmas időszak előtt áll a videójáték-ipar, aminek a jövőjébe kaphattunk betekintést a nyári bemutató-események révén. Összeállításunkban a legnagyobb bejelentéseket szedtük össze.

Csak bírja a pénztárcánk – ezeket a videójátékokat várjuk a GTA 6 mellett (1.)
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Japánsztrájk kezdődik az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben

A fokozódó elégedetlenségek miatt japánsztrájkot indít az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben a Sanitas szakszervezet kedden. Az érdekvédelem főként a véglegesítés előtt álló egységes bértörvény-tervezet módosítását szeretné elérni.

Japánsztrájk kezdődik az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben
2026. június 08., hétfő

Rálőtt a családtagjaira, majd az erdőbe menekült – megvannak a rendőrségi részletek a lupényi lövöldözésről

A Hunyad megyei törvényszék elrendelte hétfőn annak a férfinek az előzetes letartóztatását, aki egy pisztollyal rálőtt négy emberre Lupényben. A törvényszék döntése nem jogerős, 48 órán belül megfellebbezhető.

Rálőtt a családtagjaira, majd az erdőbe menekült – megvannak a rendőrségi részletek a lupényi lövöldözésről
2026. június 08., hétfő

Nyárias napok és csapadékos időszakok váltogatják egymást a kéthetes előrejelzésben

A hét elején az átlagosnál melegebb idő várható, majd átmeneti lehűlés érkezik. A hónap közepétől ismét melegszik az idő, ugyanakkor záporokra és zivatarokra szinte minden nap számítani lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

Nyárias napok és csapadékos időszakok váltogatják egymást a kéthetes előrejelzésben
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Leváltaná Gyergyószentmiklós a Monturist vezetőjét

Rendkívüli ülésen fogadta el a gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő-testület azt a határozatot, amellyel a Monturist Kft. közgyűlésének összehívását kezdeményezik, ahol a cégvezető menesztését szeretnék elérni és kineveznék az utódját is.

Leváltaná Gyergyószentmiklós a Monturist vezetőjét
2026. június 08., hétfő

Folk & Roll Víkend névvel tartanak minifesztivált Gyergyószentmiklóson

A népzene, a könnyűzene és a gasztronómia találkozására épül a Folk & Roll Víkend, egy minifesztivál, amelyre július 31. és augusztus 2. között kerül sor Gyergyószentmiklóson. A város nem marad fesztiválhangulat nélkül idén sem.

Folk & Roll Víkend névvel tartanak minifesztivált Gyergyószentmiklóson
2026. június 08., hétfő

APIA: közel 10 millió hektár területre nyújtottak be agrártámogatási kérelmet idén

Összesen 9,76 millió hektár területre nyújtottak be 671.334 egységes agrártámogatási kérelmet a június 5-i határidőig.

APIA: közel 10 millió hektár területre nyújtottak be agrártámogatási kérelmet idén
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Ennyi volt az átlagnyugdíj a legutóbbi összesítés szerint

Idén májusban 4 679 826 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2812-vel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2784 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) hétfőn közzétett adataiból.

Ennyi volt az átlagnyugdíj a legutóbbi összesítés szerint
2026. június 08., hétfő

Újabb hónapra hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon

Újabb harminc nappal meghosszabbította a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság.

Újabb hónapra hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon
2026. június 08., hétfő

Tomac: legkésőbb szerdáig véglegesítem a kabinet összetételét

Eugen Tomac kijelölt kormányfő hétfőn közölte, hogy legkésőbb szerdára véglegesíti miniszterjelöltjeinek listáját, és ismét hangsúlyozta, hogy technokrata kormánynak szeretne bizalmi szavazást kérni a parlamentben.

Tomac: legkésőbb szerdáig véglegesítem a kabinet összetételét
Hirdetés