
Trianon évforduló, az úzvölgyi történet folytatásai, püspökszentelés, érsekbeiktatás, helyhatósági és parlamenti választások. Ezek történtek 2020-ban Székelyföldön
Fotó: Székelyhon-montázs
Minden téren rendhagyó évet hagyunk magunk mögött, amire sokáig emlékezni fogunk. A koronavírus-járvány az élet minden területére rányomta a bélyegét, így például sok évtized után 2020 volt az az év, amikor a csíksomlyói búcsúra sem zarándokoltak tömegek. Mutatjuk, hogy idén mik voltak a legfontosabb történések Székelyföldön.
2021. január 01., 10:232021. január 01., 10:23
2021. január 01., 10:332021. január 01., 10:33
Gyergyóditróban január közepén állt munkába két Sri Lanka-i pékmester, akiket a pékséget működtető helyi vállalkozó munkaközvetítő cég segítségével szerződtetett, miután megelégelte, hogy nem talál helyben megfelelő munkaerőt. A sötét bőrű pékeket bevándorlóknak tekintette a község lakosságának egy része, és ellenségesen viszonyult hozzájuk.
Még falugyűlést is tartottak, amelyen kiderült: a faluközösség haragja elsősorban a pékséget működtető, helyi származású vállalkozó ellen irányul, aki – a gyűlés részvevői szerint – azért nem talál helyi munkavállalókat, mert embertelenül bánik az alkalmazottaival. A következő hetekben minden rendeződött, az indulatok lecsillapodtak.
Fotó: Beliczay László
Hargita és Maros megyében összesen több mint 1 millió köbméternyi fát döntöttek ki az februárban végig söprő viharok. A károk nagy része Hargita megyében keletkezett, a tulajdonosoknak az év folyamán sok munkát és bürokratikus papírozást jelentett az óriási mennyiségű faanyag kitermelése.
Fotó: Pinti Attila
Püspökké szentelték és beiktatták az erdélyi római katolikus főegyházmegye érsekévé február 22-én Gyulafehérváron Kovács Gergelyt. Az ünnepi egyházi ceremónián mintegy félszáz püspök vett részt a Szent Mihály-székesegyházban, a templom előtti teret pedig a hívek ezrei töltötték meg.
Fotó: MTI/Kiss Gábor
Február végén írtunk először arról, hogy drasztikusan megemelkedett az egészségügyi maszkok ára, amióta a híradók és a közösségi oldalak megteltek a koronavírus-fertőzésekről szóló hírekkel. A gyógyszertárakban már szinte lehetetlen volt kapni.
Fotó: Pinti Attila
Előválasztást tartottak Csíkszeredában március 7-én. A tét: ki legyen az őszi helyhatósági választásokon a hargitai megyeszékhelyen az RMDSZ polgármesterjelöltje. Az előválasztási bizottság összesítése alapján a két jelöltre összesen 8446 érvényes szavazatot adtak le, ezek közül Korodi Attila 6232, Ráduly Róbert Kálmán 2218 szavazatot kapott. Korodi ősszel megnyerte a helyhatósági választást is.
Fotó: Pinti Attila
Az oktatás felfüggesztése, az ezerfősnél nagyobb tömegrendezvények teljes betiltása, a kisebb események megszervezésére vonatkozó kérések egyedi elbírálása, a kórházi beteglátogatások felfüggesztése, a légi közlekedés korlátozása, a külföldről érkező utasforgalom ellenőrzésének fokozása – március 9-től országszerte átfogó szigorítások léptek életbe a koronavírus terjedésének megfékezése érdekében. Mint tudjuk, a szigorítások azóta is tartanak.
Fotó: Pinti Attila
Miközben országszerte terjedt a járvány, Hargita megyében heteken át egyetlen koronavírus-fertőzést sem regisztráltak. Ám április elején megjelent Hargita megyében is a vírus: egy etédi férfinél kimutatták a vírust.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Egyre több olyan intézkedést kezdtek bevezetni országszerte, amellyel próbálták kiszűrni a tömegből a koronavírus-gyanús személyeket: ilyen volt például a közintézményekbe, nagyobb kereskedelmi központokba, szépségszalonokba, múzeumokba való belépéskor történő lázmérések. Ezek az intézkedések – amelyek akkor még ellenérzést váltottak ki sokunkból – az év folyamán a mindennapjaink részévé váltak.
Fotó: Haáz Vince
A nemzeti összetartozás jegyében Székelyföld több száz templomának harangja kondul meg egyszerre június 4-én 17 óra 30 perckor. A trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulója alakalmából öt percen át szóltak a harangok. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Szövetség számos erdélyi városban és községben emlékezésre hívott, ugyanakkor több helyszínen az RMDSZ, illetve helyi önkormányzatok is hasonló rendezvényeket szerveztek.
Fotó: Balázs Attila
Házakat, udvarokat, pincéket, kaszálókat öntöttek el a június 9-ei esti esőzések nyomán a medrükből kilépett patakok Kápolnásfaluban, Szentegyházán, Lövétén, Homoródalmáson és Homoródszentmártonban. Az árvíz nyomait napokon át takarították a térség lakói.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Július elején számoltunk be arról, hogy több mint 800-an váltak munkanélkülivé Hargita megyében. Az elbocsátások hátterében legfőképpen a koronavírus okozta gazdasági válság állt. A leépítési hullám legnagyobb mértékben a székelyudvarhelyi munkaerőpiacot sújtotta, ugyanis a város két nagy textilipari vállalkozásától összesen mintegy 550 embert bocsátottak el. Az év második felében tovább folytatódott a térségi leépítési hullám, a politikum azóta sem tudott választ adni ezekre a folyamatokra.
Fotó: Barabás Ákos
Augusztus elején megírtuk, hogy noha a tavaly júniusi úzvölgyi erőszakos temetőfoglalás nyomán hat különböző büntetőfeljelentés is történt a román nacionalisták ellen uszítás/diszkrimináció, rendzavarás, sírgyalázás, dulakodás, bántalmazás, illetve hivatali visszaélés és hanyagság miatt, az ügyészségi vizsgálat szerint ezek közül egyik sem igazolható, így nem volt szükség büntetőeljárásra.
Fotó: Pinti Attila
Augusztusban döntöttek arról, hogy főként piacokon, közintézmények bejáratánál, buszmegállókban és vasútállomásokon kötelező a kültéri maszkviselés a Hargita megyei nagyobb városokban (országszerte ezt megelőzően több helyen hoztak ilyen döntéseket). Mint tudjuk, azóta gyakorlatilag országszerte mindenhol kötelezővé tették a maszkviselést; a maszkok tehát mindennapjaink kötelező kellékévé váltak.
Fotó: Haáz Vince
Püspökké szentelték a csíksomlyói kegytemplomban augusztus végén Kerekes Lászlót, a gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye segédpüspökét. Püspöki jelmondata: Uram, te tudod, hogy szeretlek.
Fotó: Veres Nándor
Közzétette szeptember elején az egészségügyi minisztérium az iskolakezdés kapcsán összeállított, településekre lebontott fertőzöttségi adatokat. A székelyföldi megyék településeinek többségében a zöld forgatókönyv érvényesült, tehát a diákok visszatérhettek az iskolapadba, de több településen a hibrid oktatásra vonatkozó sárga forgatókönyv lépett életbe, Maros megye egy községében pedig a piros. Évközben aztán bedurvult a koronavírus-járvány, így minden oktatási intézmény áttért az online (piros) oktatásra.
Fotó: Veres Nándor
Több hónapnyi csúszással, végül szeptember 27-én megtartották a helyhatósági választásokat. Az eredmények több településen változást hoztak: a legnagyobb váltás Marosvásárhelyen történt, ahol 20 évnyi regnálás után Dorin Florea polgármester kénytelen volt átadni helyét Soós Zoltánnak. Váltás történt ugyanakkor többek között Gyergyószentmiklóson, Szászrégenben, Tusnádfürdőn és Székelykeresztúron is.
Fotó: Veres Nándor
Október végén minden székelyföldi településen beiktatták az új város- és községvezetőket, illetve megyei önkormányzatokat. A Székelyhon olyan települések beiktatási ceremóniáiról számolt be, amelyeken új vezetőknek szavazott bizalmat a helyi közösség. Fényképünkön az a pillanat látható, amint Ráduly Róbert Kálmán leköszönő csíkszeredai polgármester átadja a város kulcsát Korodi Attila megválasztott polgármesternek.
Fotó: Veres Nándor
A járványügyi megszorítások miatt sajtótájékoztatónak álcázva avatták fel november 15-én Marosvásárhelyen Bethlen Gábor erdélyi fejedelem egész alakos szobrát. A Marosvásárhelyt szabad királyi város rangjára emelő fejedelem szobra az első olyan magyar köztéri alkotás az elmúlt harminc évben, amelyet a város költségvetéséből állítottak.
Fotó: Haáz Vince
Jókora meglepetésekkel szolgált a december 6-i parlamenti választás eredménye az előrejelzésekhez képest: rendkívül alacsony, kevesebb mint 32 százalékos választói részvétel mellett győzött a PSD, és parlamenti párttá vált a szélsőséges, soviniszta AUR. Ugyanakkor hiába győztek a szociálliberálisok, az államfő a Nemzeti Liberális Pártot kérte fel kormányalakításra. Klaus Iohannis meg is bízta Florin Cîțu ügyvivő pénzügyminisztert, a választás nyomán alakult jobbközép koalíció jelöltjét az új kormány megalakításával. December 23-án bizalmat szavazott a kétkamarás parlament a Cîțu-kormánynak, amelyet a Nemzeti Liberális Párt, az USR-PLUS szövetség és az RMDSZ alakított. Az RMDSZ három minisztert is ad az új kormánynak.
Infografika: Tóth Szilárd
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!