
Illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Hajléktalant gyilkolt meg egy fiatalkorú a múlt héten Sepsiszentgyörgyön. Az ügyről brutális részleteket közölt portálunkkal Adrian Baciu, az esettel foglalkozó ügyész.
2017. november 28., 13:262017. november 28., 13:26
2017. november 28., 13:562017. november 28., 13:56
A jilavai börtön elmegyógyász szakértői szakvéleményezik kedden, hogy beszámítható-e az a fiú, akit egy 21 éves hajléktalan meggyilkolásával gyanúsítanak, és aki
A sepsiszentgyörgyi kórházban már kezelték a 16 éves gyanúsítottat, két évvel ezelőtt utalták be tudatmódosító szerek használata miatt. Az ügyész tájékoztatása szerint a fiút 30 napra előzetes letartóztatásba helyezték.
A gyanúsított a kihallgatás során nevetve dicsekedett a tettével, aprólékos részletességgel mondta el, hogy mit tett. A vallomása szerint az áldozattal egy közeli áruházban öt liter vodkát és tíz liter sört vásároltak, majd az alkoholt az utcán fogyasztották, ám mivel a csendőrök megbírságolták őket emiatt, behúzódtak a híd alá, és ott folytatták az ivást. Közben ragasztógőzt is szívtak.
Egy nappal a gyilkosság elkövetése után, csütörtökön, amikor a holttestet is megtalálták, a közelből végignézte, ahogy a rendőrök helyszínelnek, majd hazament. Mindezt nevetve részletezte, sőt
Amikor a tolmács rászólt, hogy ne nevessen, megfenyegette, hogy elveszi a rendőrök pisztolyát és főbe lövi.
– mondta az ügyész, hozzátéve, hogy a gyámhatóság jelen levő szakembereit és az edzett rendőröket is sokkolta az eset.
A gyanúsított a zágoni nagymamája felügyelete alatt áll, ám Sepsiszentgyörgyön lakik apjával és testvérével. Állítólag az apának bevallotta a tettét, ám ő csak nevetett, lefeküdt és másnap elment dolgozni.
A fiú általában a hajléktalanok társaságát kereste, elmondása szerint hétéves kora óta szív ragasztógőzt, vagyis Prenadezt zacskóból, az öncsonkítás sem idegen neki.
Adrian Baciu szerint a hajléktalanok közül sokan élnek ezzel a tudatmódosító szerrel, a rendőrség ismeri is őket, ezért sikerült viszonylag gyorsan, a bejelentés után két órával azonosítani a gyanúsítottat.
Tűz ütött ki vasárnapra virradóan a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Hașdeu diáknegyedbeli 17-es számú bentlakásának egyik ötödik emeleti szobájában. A hallgatókat kimenekítették az épületből, senki nem szorult kórházi ellátásra.
Egy zártkörű rendezvény résztvevőinél jelentkeztek szombat este az ételmérgezésre utaló tünetek Szeben megyében, a feleki Brukenthal-kastély rendezvénytermében – értesült az Agerpres hírügynökség.
A települések sorában csak Csíkszeredában esett fagypont alá a hőmérséklet vasárnapra virradóan.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.