
Egyelőre az utak járhatóvá tétele, illetve a beruházás terveinek aktualizálása zajlik
Fotó: László Ildikó
Bár az előző kivitelező fogta magát és elhagyta a munkatelepet, Hargita Megye Tanácsa aktualizálja a terveket, hiszen ismét közbeszerzési eljárást hirdetnének a közel ötven kilométernyi megyei út felújítását magába foglaló udvarhelyszéki beruházás megvalósítása érdekében. Van rá esély, hogy meghosszabbítsák az európai uniós projekt finanszírozásának ez évben záruló határidejét.
2023. augusztus 29., 21:012023. augusztus 29., 21:01
Nem először írjuk le: összesen 117 millió lejre pályázott sikeresen 2018-ban Hargita Megye Tanácsa az Európai Unió Regionális Operatív Programjában (POR), hogy 48,33 kilométernyi utat újíthassanak fel Bikafalvától Kányádon és Székelypeteken át Brassó megye határáig, valamint a Kányád–Székelydálya–Városfalva és a Városfalva–Oklánd–Kovászna megye határa szakaszokon.
Fotó: László Ildikó
A 131, 137A, valamint 133-as jelzésű megyei utakat magába foglaló beruházás önrészeként további 7 millió lejt kellett biztosítania az intézménynek.
Először a projekt terveinek elkészítése és az engedélyek beszerzése hátráltatta a munkát, majd
Egyébként időközben a megyei tanács még 50 millió lejes hitelvonalat is nyitott, hogy minél gyorsabban fizethessenek a majdani kivitelezőnek.
Fotó: László Ildikó
A kiválasztott cég végül csak néhány hónappal a kivitelezési szerződés megkötése után látott munkához. A projektben szereplő utak kövezett szakaszain kezdett el dolgozni: kiszélesítette azokat, átereszeket helyezett el, alapozást és betonozást végzett.
Bíró Barna Botond, a megyei tanács alelnöke már tavaly ősszel jelezte lapunknak, lassúsága miatt nincsenek megelégedve az építkezési céggel. A lakók észrevételeit is jogosnak tartotta, miszerint nincsenek elvégezve a vállalatra bízott útkarbantartások, így nehézkes a közlekedés.
Idén tavasszal bújt ki a szög a zsákból, miután a kivitelező – noha a munkának csak kis százaléka van elvégezve – elhagyta a helyszínt, és már csak ügyvédjei bevonásával volt hajlandó beszélni a megrendelővel. Emiatt a megyei tanács kénytelen volt szerződést bontani velük.
A helyszínre látogatva azt tapasztaltuk, ténylegesen zajlanak az útkarbantartási munkálatok, ezért ismét érdeklődtünk a projekttel kapcsolatban. Bíró Barna Botondtól megtudtuk, a szerződésbontást követően intézményük ismét saját ügykezelésébe vette át az érintett útszakaszokat, és elrendelték azok legalább járhatóvá tételét. Ezzel hamarosan végeznek.
Fotó: László Ildikó
Kiderült, hogy
Ezek alapján aktualizálják a korábbi terveket, hogy mielőbb közbeszerzési eljárást hirdethessenek egy újabb építkezési vállalat kiválasztása érdekében. Bíznak benne, hogy ez utóbbira még idén sor kerülhet.
Arról is érdeklődtünk, egyáltalán van-e még esély a projekt lebonyolítására, hiszen tudomásunk szerint annak EU-s támogatása csak az idei év végéig biztosított. Megnyugtató választ kaptunk Bírótól, aki elmondta, nemrég egyeztettek a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség munkatársaival, és kiderült, hogy bizonyos feltételek mellett 2026 végéig eltolhatják a megvalósítás befejezését. Mindezt az aktuális EU-s pályázati ciklusra vonatkozó szankciók alkalmazása nélkül. Azt is megtudtuk, hogy
Ez ugyanakkor nem befolyásolja a beruházás további folytatását.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!