
Erdei- és munkabalesethez is riasztották a hét folyamán, január 4–10. között a Hargita Megyei Mentőszolgálat alkalmazottait.
2010. január 10., 15:322010. január 10., 15:32
2010. január 10., 15:362010. január 10., 15:36
Egy gyergyócsomafalvi, illetve egy gyergyószentmiklósi illető szenvedett balesetet erdei környezetben, utóbbi halálos kimenetelű volt – a traktor maga alá gyűrte a dolgozót. A gyimesközéploki munkabaleset is a faanyag megmunkálásához köthető, egy erre alkalmas gép szétroncsolta egy dolgozó kezét – tájékoztatott a megyei mentőszolgálat diszpécsere. Autóbalesetből összesen hatot összesítettek, nyolc – szerencsére könnyebb – sérülttel, illetve négy tűzesetnél asszisztáltak a mentősök, melyek során nem történtek emberi sérülések. Öngyilkossággal ketten próbálkoztak, egy kiskorú ugrott ki az iskola ablakán – esetéről már beszámoltunk –, valamint egy személy próbálkozott gyógyszer-túladagolással. Testi sértés miatt 6 személyt kellett kezelni, lázas állapot végett hatvanhármat, míg nyilvános helyről 15 személyt vittek be a sürgősségire, ahol túlzott alkoholfogyasztás miatt további tíz személyt ápoltak. Mindezek mellett január 4–10. között a mentőszolgálat statisztikájában szerepel 29 szülés és 9 elhalálozás.
A CURS-Avangarde exit poll felmérése szerint a PNL jelöltje, Ciprian Ciucu nyerte a bukaresti időközi főpolgármester-választást a szavazatok 32,7 százalékával.
Nem állt meg a rendőrök jelzésére, belehajtott egy folyóba, majd autóját hátrahagyva gyalog menekült tovább egy 29 éves férfi, aki ittasan és jogosítvány nélkül ült volánhoz Neamț megyében. Végül egy erdős területen elfogták és őrizetbe vették.
Alacsony volt a részvétel a délelőtti órákban vasárnap a bukaresti időközi főpolgármester-választáson, ahol 17 jelölt verseng azért, hogy következő négy évben betöltse a Nicușor Dan államfővé választása nyomán megüresedett tisztséget.
Nicușor Dan hétfőn és kedden Franciaországban tartózkodik, és látogatásának második napján Emmanuel Macron elnök is fogadja az Élysée-palotában.
Személygépkocsival ütközött egy autóbusz vasárnap Sinaián. Két utas enyhe sérüléseket szenvedett.
Nicușor Dan kijelentette, hogy vasárnap a Nyugathoz tartozó Romániára és egy feddhetetlen jelöltre szavazott a bukaresti időközi főpolgármester-választáson.
Vasárnap Bukarestben főpolgármestert, Buzău megyében megyei tanácselnököt, a Dâmbovița megyei Găești városában, valamint kilenc megye 11 községében polgármestert választanak.
A Moldovai Köztársaság „megelőző jellegű, néhány órás” energetikai segítséget kért Romániától, miután péntek este és szombat reggel Oroszország támadást indított Ukrajna energetikai rendszere ellen.
Legutóbbi ülésén a kormány jóváhagyta 303 állás meghirdetését az uniós helyreállítási forrásokból épített bölcsődéknél – tájékoztatott szombaton az oktatási minisztérium.
Az idei első félévben 2472 személy szenvedett munkabalesetet Romániában, 17 százalékkal kevesebb, mint 2024 azonos időszakában; az áldozatok közül 32-en vesztették életüket, 59 százalékkal kevesebben, mint az előző év első hat hónapjában.