
Fotó: Gecse Noémi
Várólistát állít össze az Országos Lakásügynökség (ANL) által épített lakások bérbeadásához a csíkszeredai önkormányzat. Iratkozni és a szükséges dokumentumokat benyújtani február 1–28. között lehet a városházán. Idéntől jelentősen lecsökkentek a bérleti díjak.
2018. január 30., 12:002018. január 30., 12:00
Csíkszeredában 147 ifjúsági lakás épült, 72 a Pacsirta sétányon, 75 a Nagyrét utcában. Ezek között ugyan jelenleg nincs megüresedett lakás, de lehet, hogy mégis
Salamon Ildikó, a polgármesteri hivatal vagyongazdálkodási osztályának vezetője elmondta, tavaly 12-en iratkoztak a várólistára, közülük mára már csak 3-an maradtak rajta, többeknek ugyanis sikerült időközben ifjúsági lakásba költözniük.
Mint minden évben, idén is készítenek egy új várólistát, ezt a jogszabályok írják elő az önkormányzatok számára. Viszont
Az új várólistára bárki iratkozhat, amennyiben megfelel a feltételeknek, például nem idősebb 35 évesnél, és nincs saját lakása Csíkszeredában. Az iratkozási iratcsomót február folyamán nyújthatják be az érintettek a városháza vagyonnyilvántartó irodájába (103-as szoba) a következő program szerint: hétfőn, kedden és csütörtökön 9–16, míg szerdán és pénteken 9–13 óra között. Ugyanitt személyesen is érdeklődhetnek, vagy akár telefonon a 0266–315 120/119-es belső telefonszámon.
Csökkentek a bérek
Ettől az évtől kezdve jelentősen csökkentek az ifjúsági lakások bérleti díjai, amelyeknek kiszámításánál figyelembe veszik többek között a bérlő korát és jövedelmét is. Ha a bérlő például 35 év alatti, akkor sokkal kevesebbet kell fizetnie, mint a nála idősebbeknek. Salamon Ildikó példaként magyarázta, hogy tavaly a 35 év alatti bérlők egy két szobás lakásra 228–252 lej közötti összeget fizettek lakásbérként, a 35 év fölöttiek pedig 312–363 lej közötti összeget. Ehhez képest idéntől alacsonyabbak lett a bérek, a 35 évesnél fiatalabb lakók 142–172 lej közötti bért, az idősebbek 182–204 lej közötti bért kell fizetniük egy két szobás lakásra.
Medve jelenléte miatt figyelmeztették Ro-Alert üzenetben a csíkszeredaiakat kedd este.
Súlyos kutyabántalmazási ügyről tájékoztatta a nyilvánosságot közösségi oldalán Forró Béla, a kézdivásárhelyi Benji Állatvédő Egyesület elnöke. Ez az eset mégis egyike a szerencsésebben végződőknek.
A nyolcadikosok 79 százaléka ért el legalább 5-ös átlagot az országos képességfelmérő vizsgákon – tájékoztatott kedden az oktatási minisztérium.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion kedden felszólította az államfőt, hogy ezen a héten bízzon meg valakit kormányalakítással, és bejelentette, hogy kezdeményezi Nicușor Dan felfüggesztését.
Újabb vörös jelzésű időjárási riasztást adtak ki kedden délután Maros és Hargita megye több településére. A heves viharok, a nagyméretű jégeső és a felhőszakadások veszélye miatt a hatóságok mindkét megyében RO-Alert riasztást is küldtek.
Nicușor Dan kedden kijelentette, hogy fennáll az előre hozott választások lehetősége, de szerinte ezt a forgatókönyvet el kellene kerülni, mert nem hozna jelentős változást a politikai erőviszonyokban, és fenntartaná a jelenlegi patthelyzetet.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Narancssárga jelzésű viharriasztás volt érvényben kedden délután Maros megyében, ahol az erős szél, a felhőszakadás több helyen is komoly fennakadásokat okozott.
Közönségének alig 9 százaléka középiskolás korú – ezért alapvető cél lesz a jövőben, hogy nyisson a fiatalok felé a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház.
Sepsiszentgyörgyön olyan meleg van, hogy locsolni kell az utcákat. A TEGA köztisztasági vállalat naponta száz köbméter vizet használ fel a megyeszékhely hűtésére.
szóljon hozzá!