
Fotó: Veres Nándor
A Tordán elfogadott vallásügyi törvény kihirdetésének 451. évfordulóján, január 13-án a székelyudvarhelyi unitárius gyülekezetek együtt tartottak hálaadó istentiszteletet és ünnepséget a belvárosi templomban.
2019. január 13., 20:002019. január 13., 20:00
Kiemelte a nap jelentőségét, hogy a Magyar Országgyűlés a 2018. évi I. törvénnyel a tordai országgyűlést és az ott elfogadott vallásügyi határozatot annak 450. évfordulója alkalmából emléktörvénybe foglalta, és január 13-át a vallásszabadság napjává nyilvánította.
Rüsz Domokos, Bethlen-lakótelepi unitárius lelkész Pál apostolnak a zsidókhoz írt levele 10. fejezetének 36–39 verse alapján az elődökről, a magunk jelenéről és a jövőben elérendőkről beszélt.
Lelkiismereti- és vallásszabadság
A Tordai Országgyűlés a világon először foglalta törvénybe a lelkiismereti és vallásszabadsághoz való jogot, kimondva, hogy „a hit Istennek ajándéka”. Egy évvel ezelőtt a Magyar Országgyűlés így fogalmazott: „Az erdélyi országgyűlés a reformáció eszmeiségéből fakadó törvénnyel a hitelvi sokszínűség mellett kötelezte el magát, aminek köszönhetően a reformáció különböző ágai szabadon és békés úton alakulhattak önálló egyházzá, lehetővé téve, hogy a későbbi évtizedekben kialakulhasson a négy bevett vallás (a katolikus, a református, az evangélikus és az unitárius) felekezeti rendszere, megteremtve ezzel az eltérő hitelvet valló emberek és közösségeik jogegyenlőséget biztosító békés együttélésének alapvető feltételeit.”
Az 1568. évi erdélyi országgyűlés által Tordán elfogadott vallásügyi törvény emlékét és a magyar nemzet szellemi öröksége részeként annak jelentőségét törvényben örökítette meg a Magyar Országgyűlés.
Béke, türelem, állhatatosság, hit, élet
Az igehirdető útravalója Pál apostol szavaival: „állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret. (…) Mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.”
Fotó: Veres Nándor
Simó Sándor belvárosi lelkész, a Székelyudvarhelyi Unitárius Egyházkör esperese a másodízben tartott valásszabadság-napi közös istentiszteletet hagyományépítőnek érzi. A nagyszámú templomi résztvevő figyelmébe ajánlotta ajándékukat: az alkalomra készített naptáron látható az 1568. évi tordai országgyűlés törvényének másolata. „ (…) midőn helyökön a prédikátorok az evangéliumot prédikálják, hirdessék, kiki az ő értelme szerint, és az község ha venni akarja, jó, ha nem penig senki kényszerítéssel ne kényszerítse az ü lelke azon meg nem nyugodván, de oly prédikátort tarthasson, az kinek tanítása ő néki tetszik. Ezért penig senki az superintendensök közül, se egyebek az prédikátorokat meg ne bánthassa, ne szidalmaztassék senki az religióért senkitől, az elébbi constitutiók szerént, és nem engedtetik ezt senkinek, hogy senki fogsággal, avagy helyéből való priválással fenyőgessön az tanításáért, mert a hit Istennek ajándéka, ez hallásból lészön, mely hallás Istennek igéje által vagyon.”
Az okmány eredeti példányát a Romániai Országos Levéltár nagyszebeni igazgatósága őrzi.
Fotó: Veres Nándor
A templomi ünneplés végén Palatka Gyöngyi verset mondott, majd szeretetvendégséget tartottak a Kriza János Szeretetotthonban.
A nyolcadikosok országos vizsgáján és az érettségin közreműködő tanárok fizetése változatlan marad, azaz a 2024-ben megállapított fizetést kapják idén is, de ez Maros megyében egyelőre nem okozott fennakadást a jelentkezéseknél, van elég javítótanár.
A felhőszakadások és viharok miatt kibocsátott másodfokú riasztás miatt néhány órával elhalasztják pénteken a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vízesés közötti szakaszának forgalom előtti megnyitását – jelentette be csütörtökön Cristian Pistol.
Adrian Papahagi egyetemi docens csütörtökön közölte, hogy Eugen Tomac kijelölt kormányfő felkérésére „elviekben” vállalta, hogy a technokrata kormány kulturális minisztere legyen, a jelenlegi helyzetben azonban úgy döntött, hogy visszalép.
Első- (sárga) és másodfokú (narancssárga) árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország nagy részének folyóvizeire.
A romániaiak több mint fele biztos abban, hogy a biztonságról vagy háborúról szóló hírekben meg tudja különböztetni a valós információkat a hamisaktól – derül ki az Informat.ro és az INSCOP Research csütörtökön ismertetett felméréséből.
Módosította a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara a vezető vállalkozások díjazási rendszerét, abból a meggondolásból, hogy egyes mutatók alapján sok cég eddig kizáródott a versenyből.
Összehangolt félretájékoztatási kampány zajlik a Facebookon az új közalkalmazotti bértörvény tervezetével kapcsolatban – állapította meg csütörtökön Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem támogatja Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának beiktatását – jelentette ki csütörtökön Ilie Bolojan.
Elfogtak a hatóságok egy nemzetközi körözés alatt álló ukrán állampolgárt a Calafat-Vidin híd díjfizető állomásának közelében, aki több mint 300 ezer eurót rejtett el egy kisbuszban.
Medve ólálkodott Marosszentgyörgyön, Hargita megyében pedig néhány órán belül több Ro-Alert figyelmeztetést is kiadtak.
szóljon hozzá!