Hirdetés
Hirdetés

Építik a szentegyházi sportcsarnokot – az alapozásnál tartanak

Tíz hónap alatt kell felépülnie a létesítménynek •  Fotó: László Ildikó

Tíz hónap alatt kell felépülnie a létesítménynek

Fotó: László Ildikó

Zajlanak a sportcsarnok alapozási munkálatai Szentegyházán, az új létesítménynek tíz hónap alatt kell elkészülnie. A helyi önkormányzat feladata lesz még a közművesítés, illetve a parkolók kialakítása.

Fülöp-Székely Botond

2023. október 17., 10:572023. október 17., 10:57

Az Országos Beruházási Társaságnál (CNI) pályázott sikeresen 11 millió lejért tavaly a szentegyházi önkormányzat, amelyből egy 180 férőhelyes sportcsarnok épülhet a Gábor Áron Szakközépiskola és az ifjúsági lakások közelében.

Hirdetés

Egy csíkszeredai vállalattal együttműködő bukaresti cég nyerte el a projekt kivitelezésének jogát a tavaly lefolytatott közbeszerzési eljáráson, ám akkor még nem láthatott munkához. Kiderült ugyanis, hogy

a megvalósítást megelőzően az önkormányzatnak saját költségén kell támfalakat építenie a helyszínen,

ugyanakkor a talajt is ki kellett egyenlíteni úgy, hogy a szintkülönbség nem lehet több egy százaléknál.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

A városvezetés gyorsan cselekedett: még 2022-ben elkészültek az ehhez szükséges tervek, így idén megvalósulhattak a munkálatok. „Ennek köszönhetően el is kezdődhetett a sportcsarnok megépítése, jelenleg az alapozási munkálatok zajlanak” – tudtuk meg a helyszínen, amikor terepszemlére kísértük el Lőrincz Csabát, Szentegyháza polgármesterét.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

A pályázat megnyerésének feltétele volt az is, hogy helyileg megoldják az új épület közművesítését, de az elöljáró szerint emiatt nem kell aggódni. A villany- és gázvezetékek ugyanis már a terület közelében vannak, az ivó- és szennyvízcsöveket pedig az építkezés haladtával helyezik a földbe. Az esővízelvezető-hálózatot ugyanakkor a parkolók építésekor alakítják ki. Ez utóbbi is a helyi önkormányzat feladata lesz.

A beruházás eredeti értéke már mostanra is növekedett az anyagköltségek árának emelkedése miatt, de a különbözetet nem helyben kel előteremteni, ez a fejlesztési minisztérium feladata.

A kivitelezési szerződést ugyanis a CNI kötötte meg a vállalkozóval – közölte az elöljáró. Hozzátette nagyjából tíz hónap alatt kell felépüljön a létesítmény.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Az iskola fogja üzemeltetni

Az elképzelés szerint megépülése után a közeli iskola ügykezelésébe fog átkerülni a sportcsarnok, de az üzemeltetésbe az önkormányzat is besegít majd – magyarázta a polgármester. Rámutatott, mintegy 650 diák jár az említett tanintézménybe, akik jelenleg egy kis méretű tornatermen osztoznak, így a helyzetük lényegesen fog javulni az építkezés befejeztével. Mindemellett délutánonként és hétvégén mások is használhatják az új létesítményt sportesemények megszervezésére. A cél az, hogy a sportcsarnok ne csak a várost, de egész Kis-Homoród mentét kiszolgálja.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
2026. november 06., péntek

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót

A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.

Újraindították a cernavodai atomerőművet
Újraindították a cernavodai atomerőművet
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen

Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen
2026. november 06., péntek

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében

Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében
2026. november 06., péntek

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Hirdetés
2026. november 06., péntek

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre

Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre
2026. november 06., péntek

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan

A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.

Romániába látogat Ursula von der Leyen
Romániába látogat Ursula von der Leyen
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

Hirdetés