
Két oldal, egy választás
Fotó: Mihály László
Van, aki támogat, és van, aki a „vesztünket éhezi” – állapította meg hétfői sajtótájékoztatón Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöke, aki Antal Árpád sepsiszentgyörgyi RMDSZ-elnökkel és Vincze Lóránt EP-képviselőjelölttel összegezte az EP választási kampány legfontosabb üzeneteit.
2019. május 20., 18:382019. május 20., 18:38
2019. május 20., 19:132019. május 20., 19:13
A háromszéki politikus felvázolta, hogy az egyik oldalon ott van Rareş Bogdan magyarellenes televíziós műsorvezető, aki a Nemzeti Liberális Párt listavezetője, a szintén magyarellenes Traian Băsescu, aki a Népi Mozgalom Párt (PMP) listájának élén áll, illetve Dacian Cioloș, akinek kormányzása alatt betiltották a medvevadászatot és elgáncsolták, hogy Csíksomlyó a világörökség része legyen, a PLUS listáját vezeti.
A másik oldalon bennünket támogat a Fidesz-KDNP, ebben a kampányban valósult meg a legerőteljesebb együttműködés – szögezte le Tamás Sándor. Arra is kitért, hogy
„Ha az RMDSZ-nek öt százaléka lesz, egyetlen képviselőt juttat be az EP-be, hét százalék kell, hogy kettő bejusson, és kilenc a három képviselőhöz. Ez utóbbi sem lehetetlen” – mutatott rá a politikus.
Szerinte politikai és gazdasági megfontolásból is fontos, hogy a magyarságnak képviselője legyen az Európai Parlamentben. A politikában a nemzetpolitika megjelenítése és a kisebbségvédelmi törvény elfogadása a cél. A gazdaság területén felidézte, hogy az elmúlt tíz évben a közszféra több európai pénzt hívott le Székelyföldön, mint amennyit Románia az elmúlt száz évben fektetett be a térségbe, a székelyföldi gazdák tíz év alatt 1,2 milliárd eurót hívtak le különböző támogatások révén.
Antal Árpád arról beszélt, hogy az elmúlt hónapokban különböző román műhelyekben szóba került, fel kell számolni az etnikai politizálást, vagy úgy, hogy szlovák mintára vegyes pártot hoznak létre, vagy az RMDSZ-t a parlamenti bejutási küszöb alá nyomják. „Az RMDSZ nem tökéletes, mint ahogy az EP sem az, de ahogy Európa számára nincs jobb struktúra az EP-nél, az erdélyi magyarság számára sincs jobb az RMDSZ-nél” – mondta az elöljáró.
Antal Árpád, Vincze Lóránt, Tamás Sándor
Fotó: Mihály László
Vincze Lóránt, az RMDSZ jelöltje kifejtette, noha eddig nem volt, most jó eséllyel lesz román nacionalista felhangú politizálás Brüsszelben, ezzel kell felvenni a versenyt.
„Itt az ideje, hogy a székelyföldi emberek megértsék, sok múlik rajtuk, hiszen a referendum miatt a nagyvárosokban magas lesz a részvételi arány” – szögezte le Vince Lóránt. Hozzátette, az 1,2 millió erdélyi magyar 6,3 százalékot jelent az országban, legalább ekkora politikai befolyást kell szerezni.
Akár mínusz 8 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet vasárnapra virradóra Hargita megye magasabban fekvő pontjain és a hegyközi medencékben. Jövő héttől azonban már érkezik a felmelgedés.
Újabb drónokat észleltek a román hadsereg radarjai Tulcea megye térségében az ukrán folyami kikötők elleni péntek éjjeli orosz légitámadás során, az egyik rövid időre megsértette Románia légterét – tájékoztatott szombat reggel a védelmi minisztérium.
350,7 millió eurót sikeresen felszabadított az uniós helyreállítási források harmadik részletének befagyasztott részéből, ugyanakkor 458,7 millió eurót végleg elveszít a korábbi években késve, hiányosan vagy hibásan végrehajtott reformok miatt.
A Cégnyilvántartási Hivatal adatai szerint 2026 első három hónapjában 5424 vállalat függesztette fel a tevékenységét Romániában, 7,88 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba – közölte Facebook-oldalán Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
Egy beteg halálát vizsgálja az ügyészség, aki áprilisban került a brassói kórház sürgősségi osztályára, ahol kezelést írtak fel neki, majd hazaengedték. Röviddel ezután otthon meghalt.
Kaotikusan közlekedett az A2-es autópályán, Konstanca felé egy autóvezető május 1-jén, és a rendőrök jelzésére sem volt hajlandó megállni. Üldözőbe vették, helikopterrel is követték, végül pedig feltartóztatták.
Jogerőssé vált az április 12-ei országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen benyújtott két jogorvoslati kérelmet elutasította pénteken.
Radu Miruță ügyvivő közlekedési miniszter egyeztetésre hívta a lengyel PESA vasútijármű-gyártó vállalat képviselőit és hazai vasúti ágazat illetékeseit, miután kiderült, hogy 21 vadonatúj, korszerű vonatszerelvény vesztegel hónapok óta kihasználatlanul.
Közvitára bocsátották az 1990 januárja és 1992 december közötti diplomáciai dokumentumok titkosítását feloldó kormányhatározat-tervezetet – jelentette be a külügyminisztérium.
1 hozzászólás