
Fotó: Kristó Róbert
Noha a tavalyi év utolsó heteiben az illetékesek elég borúlátóak voltak az őszi vetések fejlődését és állapotát illetően, az elmúlt időszak csapadékai és magasabb hőmérséklete némiképp enyhített a helyzeten. Ez viszont még korántsem elég a boldogsághoz, állítják a szakemberek.
2012. január 10., 14:442012. január 10., 14:44
2012. január 10., 18:362012. január 10., 18:36
Továbbra is vízhiánytól szenvednek a parcellák. Öt hónapja nem volt jelentősebb csapadék Hargita megyében
Az utóbbi hetek némileg csapadékosabb időjárása, kisebb mértékben ugyan, de enyhítette a szárazság okozta károkat – tájékoztatott Török Jenő. A Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője kiemelte, az őszi kultúrák esetében, mivel sok parcellán nem lehetett előkészíteni a talajt megfelelően, fennállt a veszély, hogy a növények ki sem kelnek. Időközben azonban a négyzetméterenkénti 10–15 literes esőzéseknek és havazásnak, amely a talajréteget 15–20 centis mélységben áztatta be, illetve a magasabb hőmérsékletnek köszönhetően a vetések állapota jelentősen javult. „Ez azonban még nem elég a boldogsághoz” – állapította meg a szakember.
Elmondta, december elején négyzetméterenkénti 130 literes hiányról lehetett beszélni, az utóbbi időben lehullott csapadék viszont ehhez képest elenyésző. „Nemrég jártuk körbe a megyét, átlagban azt tapasztalva, hogy nálunk bizony maradt a szárazság” – hallhattuk az igazgatótól. Török kifejtette, további havazásokra lenne szükség, hiszen ez a talajra vonatkozó jótékony hatása mellett a kultúrákat is védené egy esetleges fagy ellen.
„Csak március végén, április elején tudjuk majd pontosan megítélni, milyen hatással is volt az időjárás az őszi kultúrákra” – fogalmazott a kilátásokkal kapcsolatban az intézményvezető. Hargita megyében egyébként mintegy kilencven százalékban sikerült befejezni az őszi vetést. Ezzel együtt a hatóságok tavaly Brassó, Maros, Kovászna és Fehér megyével közösen hivatalosan is kérték, a térséget nyilvánítsák szárazság sújtotta vidéknek.
Megalakult az új Fidesz-frakció, amelynek névsorát hétfőn Gulyás Gergely frakcióvezető a képviselőcsoport zárt ülése után a Facebook-on tette közzé. Orbán Viktorhoz és Semjén Zsolthoz hasonlóan nem lesz képviselő Kövér László és Rogán Antal sem.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn lemondásra szólította fel a párt javaslatára kinevezett államtitkárokat és prefektusokat.
Egyelőre nem történt érdemi előrelépés azoknak a fellebbezéseknek az ügyében, amelyeket a Borboly Csaba és tizenkét másik ember elleni büntetőper vádlottjai nyújtottak be az elsőfokú ítélet kihirdetése után.
Hiányzik 63 millió lej Hargita Megye Tanácsának 2026-os költségvetéséből, ezért a megyei önkormányzat több területen is visszafogta a kiadásokat, miközben a fejlesztésekről sem mond le. A képviselő-testület kedden dönt a 880 millió lejes büdzséről.
Továbbra is kiszámíthatatlan a helyzet a nemzetközi energiapiacon, és a közel-keleti válság, valamint a katari termelési kapacitások egy részének kiesése miatt a földgáz ára tartósan magas maradhat.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri a 22–23 Celsius-fokot is. Április végén és május elején gyenge csapadékra is számítani lehet.
Tizennyolc megye 72 településén és a fővárosban okozott károkat az elmúlt 24 órában a viharos szél, a legsúlyosabb incidens Vaslui megyében, Huși városban történt, ahol egy épületről lesodort tetőszerkezet rázuhant egy férfira, aki életét vesztette.
Cseke Attila fejlesztési miniszter hétfőn azt nyilatkozta, hogy az RMDSZ nem szavazza meg a Bolojan-kormány elleni bizalmatlansági indítványt.
Egy héttel az első aggasztó jelek után sem javallott a vezetékes víz fogyasztása Kézdivásárhely több utcájában. Hétfőn délben még nem álltak rendelkezésre a legutóbbi (pénteki) mintavétel laboratóriumi vizsgálatának eredményei.
Április 30-án, a magyar film napján lesz 125 éve, hogy bemutatták az első magyar filmként számon tartott A táncz című alkotást, ebből az alkalomból 125 produkció látható ingyen a Filmión április 27-e és május 10-e között.
szóljon hozzá!