Különleges esemény helyszínéül szolgált a háromszéki Kézdiszentlélek községhez tartozó, az írott forrásokban először 1332-ben szereplő, 1905-ig Peselneknek nevezett Kézdikővár október 20-án: emlékjellel jelölték meg azt a részt, ahol egykoron, a kora-középkorban a település elhelyezkedett.
2024. október 25., 15:002024. október 25., 15:00
A Faluhelye nevű részen Tódor Előd képzőművész-restaurátor terve alapján Bartalis Béla kőfaragó készítette el az emlékjelt, amelyet bevallásuk szerint nem csak a kézdikőváriaknak, hanem minden nemzettársuknak szántak. A kőből készített műalkotás nemcsak a település egykori helyét jelzi, hanem egyben arra is emlékeztet, hogy a magyar nemzetet egykoron a Szűzanya oltalmába ajánlotta államalapító Szent István királyunk.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Nicușor Dan román államfő szeptember 20. és 23. között több megbeszélésen és rendezvényen vesz részt az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 81. közgyűlésének New Yorkban szervezett közgyűlésének keretében – közölte az államelnöki hivatal.
Másodpercenként 1650 köbméterre emelkedik a Duna vízhozama a jövő héten az országba való belépési pontnál, Báziásnál, és ezzel még mindig jóval a szeptemberi 3800 köbméteres sokéves átlag alatt marad.
A szeptember 11-17. közötti időszakban összesen 19 európai elfogatóparancsot hajtott végre az Országos Rendőr-főkapitányság.
Kút ásása közben találtak egy feltételezett lőszert szombaton a Kászonaltíz községhez tartozó Kászonimpéren. A helyszínre kiszálló tűzszerészek egy második világháborúból származó támadó kézigránátot azonosítottak.
Közel 3000 szabálysértési bírságot róttak ki ezen a héten az autópálya-rendőrök a közlekedésbiztonsági ellenőrzéseik során.
A Fekete-tengerben, a Chituc homokpadtól mintegy 50 tengeri mérföldre keletre talált dróndarabot ártalmatlanítottak vasárnap reggel – közölte a védelmi minisztérium.
Tűz ütött ki vasárnap egy segesvári, idősek gondozására szolgáló szociális központban. Az épületben negyvenen tartózkodtak, három embert a tűzoltók menekítettek ki.
Három maroshévízi férfit vettek 24 órára őrizetbe, miután a gyanú szerint egy helyi szórakozóhelyen biztonsági őrökre támadtak, majd több berendezési tárgyat is megrongáltak. A rendbontás az utcán is folytatódott.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök bejelentette, hogy folytatni kívánja Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő politikáját a források helyes kezelésében és a korrupció elleni küzdelemben.
szóljon hozzá!