Fotó: Bodnár Arthur
Hétfőn délután fél 6 körül a Függetlenség sugárút Tábor-negyedi végénél egy súlyosabb közlekedési baleset történt: egy ötéves kislány szabálytalan helyen kelt át az úttesten, vagyis nem gyalogátkelőn, és anélkül, hogy szétnézett volna – szerencsétlenségére egy székelyudvarhelyi személy magyar rendszámú autójával elütötte őt.
2010. augusztus 23., 18:322010. augusztus 23., 18:32
2010. augusztus 24., 10:432010. augusztus 24., 10:43
Fotó: Bodnár Arthur
A helyszínen nézelődő lakók portálunknak azt jegyezték meg, hogy úgy látták, az autós gyorsan közlekedett, egyikük pedig azt mondta: ekkora fékhangot még nem hallott. A rendőrség hétfőn, a friss információk birtokában nem tudott komolyabb végkövetkeztetéseket levonni, azt viszont Gheorghe Filip, a Hargita megyei rendőr-felügyelőség sajtófelelőse előrevetítette: vélhetően a gépjárművezető ellen nem indítanak eljárást, hisz úgy tűnik, nem vétkes a balesetben.
Fotó: Bodnár Arthur
Többszöri próbálkozásunk ellenére sem sikerült a kórháztól a kislány állapotára vonatkozó információkat szereznünk, a rendőrség pedig azt mondta, úgy tudják, a gyerek számos törést szenvedett, ám nincsen életveszélyben.
Megváltozott egy Bethlen-negyedi utca forgalmi rendje Székelyudvarhelyen: egyirányúvá vált a Céhek utca egy szakasza, érdemes figyelmesen közlekedni.
Negyedik alkalommal szervezik meg Nyáresti filmek elnevezésű rendezvényt Székelyudvarhelyen, melynek célja helyi és anyaországi filmkészítők és alkotásaik megismertetése az udvarhelyszéki közönséggel.
Az esőzések miatt szerdától több napra leállították a Korond-patak ideiglenes elterelésével kapcsolatos munkálatokat a parajdi sóbányánál – közölte Hargita megye prefektusa.
Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.
Jövőre elkezdődhet a Harvíz Rt. vízhálózattal kapcsolatos udvarhelyszéki nagyberuházása, több mint 40 millió lejre növeli a város az EU-s beruházások önrészének biztosítására szánt hitelvonalát – derült ki a székelyudvarhelyi képviselők ülésén.
A Korond-patak elterelésével kapcsolatos munka kritikusabb része lassan befejeződik, ám így is tizennyolc napos késéssel számol a kivitelező. A sóbányánál egyébként kisebb földmozgásokat is érzékeltek a berendezések.
A helyi vészhelyzeti bizottság újabb harminc nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.
Huszonkilencedik alkalommal tartják meg a Székelyföldi Tánctábort július végén Felsősófalván.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Megnyílt a Szentegyháza Gyöngye jogutóda, a Termál Liget strand, miután a helyi önkormányzat peres úton visszaszerezte a létesítményt.
szóljon hozzá!