Hirdetés
Hirdetés

Elsősegélynyújtás diákokkal

Bemutató a Kós Károly-iskolában. Életeket menthetnek az elsajátított ismeretek •  Fotó: Barabás Ákos

Bemutató a Kós Károly-iskolában. Életeket menthetnek az elsajátított ismeretek

Fotó: Barabás Ákos

Mintegy ötszáz székelyudvarhelyi középiskolás kapott ízelítőt az elsősegélynyújtás alapjaiból az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács (UIET) programja révén. A napokban zajlott bemutatókon a diákok is kipróbálhatták a különböző technikákat.

Fülöp-Székely Botond

2018. szeptember 20., 17:082018. szeptember 20., 17:08

2018. szeptember 20., 17:092018. szeptember 20., 17:09

Hiánypótló kezdeményezésnek szánták az elsősegélynyújtással kapcsolatos előadásokat, amelyeken hasznos tudást sajátíthattak el a középiskolások – fejtette ki lapunknak Tornai Szilárd, az UIET által indított projekt felelőse. Mint mondta,

diákként ő is került olyan helyzetbe, amikor egy étteremben társának torkán akadt egy falat, és a jelenlévők közül senki nem tudta, mit kell tenni.

Akkor a hátát próbálták ütögetni a bajba jutott fiatalnak, mint később kiderült, azt sem megfelelően. Csak a szerencsén múlt, hogy nem történt tragédia. Tornai elsősorban az ilyen és hasonló esetek elkerülése érdekében tartotta fontosnak, hogy bemutatót szervezzenek a középiskolásoknak. Hozzátette, elsősegélynyújtó tanfolyamon csak felnőttek vehetnek részt, de remélik, hogy az előadásoknak köszönhetően sokan kedvet kaptak a képzés majdani elvégzésére.

Mit tanultak?

A diákok Gráncsa Zsolt oktató előadásán egyebek mellett láthatták, miként történik a szakszerű újraélesztés, milyen technikát kell alkalmazni a különböző mértékű vérzések esetén, illetve mit kell tenni, ha valaki fulladozni kezd, mert idegen tárgy került a légutaiba. A szakember hangsúlyozta, minden esetben mentőt kell hívni a sérülthöz, és

a bemutatott módszereket is csak akkor ajánlott alkalmazni, ha az illető teljesen biztos abban, hogy azt megfelelőképpen teszi.

„Az előadás inkább arra volt jó, hogy a diákok láthassák, miről szól az elsősegélynyújtás, hogy probléma esetén nem kell pánikba esni, hanem vannak logikus lépések, amelyeket követve segíthetnek társukon. Persze mindezt anélkül, hogy ártanának neki” – magyarázta lapunknak Gráncsa. Ő is azt reméli, hogy a látottak sok diákot sarkallnak majd az elsősegély-tanfolyam elvégzésére.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Diákszemmel

Nagyon hasznosnak tartotta az előadásokat Magyari Szabolcs, a Kós Károly Szakközépiskola tanulója, aki maga is kipróbálta a Heimlich-fogást. „Sosem lehet tudni, milyen helyzetbe kerül az ember, hiszen előfordulhat, hogy nincs más, így neked kell segítened egy bajba jutott társadon” – fogalmazott. Rámutatott, az előadásnak köszönhetően probléma esetén már jó eséllyel sikeresen alkalmazni tudja a bemutatott technikák egy részét.

Hirdetés

Tornai Szilárd egyébként örömmel újságolta, hogy minden iskolában nagy volt az érdeklődés az előadás iránt, és voltak diákok, akik szívesen kipróbálták a szakember által bemutatott mozdulatokat.

Kötelezné a bemutatókat

Végh Jenő, az említett iskola igazgatója szintén üdvözölte az UIET kezdeményezését, mondván, hogy akár kötelezővé is tehetnék az ilyen jelegű bemutatókat a középiskolákban. „Mindenki számára fontos lenne az elsősegélynyújtás alapjainak elsajátítása, hiszen ez a tudás adott esetben életet is menthet. Vannak helyzetek, amikor nem elég tátani a szánkat és üvölteni, hogy baj van, hanem cselekedni kell. Ez a képzés ebben segít a diákoknak” – fogalmazott. Náluk a diákoknak nagyjából fele vehetett részt a „gyorstalpalón”, ezért Végh Jenő reméli, hogy a későbbiekben is lesznek hasonló projektek, így mások is elsajátíthatják az elsősegélynyújtás alapjait.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Visszatért a Fitódban járó medve, Parajdon is láttak egyet

Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.

Visszatért a Fitódban járó medve, Parajdon is láttak egyet
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Fejes Pétert választották legfőbb ügyésznek Magyarországon

Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.

Fejes Pétert választották legfőbb ügyésznek Magyarországon
2026. november 03., kedd

Bevásárlóközpontok hűtőit hekkelték meg, romániai üzletek is érintettek

Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

Bevásárlóközpontok hűtőit hekkelték meg, romániai üzletek is érintettek
2026. november 03., kedd

Nem vész el az 1500 lejes szakmai támogatás: az eddig kimaradt pedagógusok is megkaphatják

Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.

Nem vész el az 1500 lejes szakmai támogatás: az eddig kimaradt pedagógusok is megkaphatják
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Megújult a ditrói községháza, a magyar felirat is visszakerült a homlokzatra

Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.

Megújult a ditrói községháza, a magyar felirat is visszakerült a homlokzatra
2026. november 03., kedd

A bruttó minimálbér szinten tartását kéri a romániai kis- és középvállalkozásokat tömörítő egyesület

A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.

A bruttó minimálbér szinten tartását kéri a romániai kis- és középvállalkozásokat tömörítő egyesület
2026. november 03., kedd

Biztosítási kötvényeket hamisított, hogy bankhitelt szerezzen egy férfi Hargita megyében

Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.

Biztosítási kötvényeket hamisított, hogy bankhitelt szerezzen egy férfi Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Jelentősen nőhet a gyereknevelésről munkába visszatérő szülők juttatása

A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.

Jelentősen nőhet a gyereknevelésről munkába visszatérő szülők juttatása
2026. november 03., kedd

Egymásra mutogat a két munkaügyi miniszter a PNRR-pénzek veszélybe kerülése miatt

Egymást hibáztatja a volt és a jelenlegi munkaügyi miniszter a fogyatékossággal élő személyekről jelentett vitatott adatok miatt. A botrány nyomán Románia a helyreállítási tervhez kapcsolódó uniós támogatások egy részét is elveszítheti.

Egymásra mutogat a két munkaügyi miniszter a PNRR-pénzek veszélybe kerülése miatt
2026. november 03., kedd

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Hirdetés