A romániai magánegyetemek közül a Sapientia került az első helyre azon a listán, amelyen az egyes egyetemek oktatói által készített és a nemzetközileg jegyzett tudományos folyóiratokban közölt szakdolgozatok számát veszik figyelembe.
2011. július 13., 14:032011. július 13., 14:03
2011. július 14., 22:122011. július 14., 22:12
Kutatómunka a Sapientia egyetem csíkszeredai Biokémiai és Biotechnológiai Kutatóközpontjában. Országos szinten elismert tevékenység
„Kilencéves tudományos munka eredménye ez az elismerés” – reagált megkeresésünkre Makó Zoltán, a Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Karának dékánja, amikor arról érdeklődünk, értesültek-e a bukaresti Ad Astra Egyesület által végzett kutatás eredményeiről.
Az egyesület 2002 óta követi az állami és magánegyetemek, valamint tudományos társaságok oktatóinak a nemzetközileg jegyzett tudományos folyóiratokban közölt szakdolgozatait. „Mivel a Sapientia 2001-ben alakult, ezért az első években a lista utolsó felében tanyáztunk, ám az elmúlt időszakban egyre jobb helyezéseket értünk el. Kollégáim jó része külföldi lapokban közölte tudományos munkáinak nagy részét, lévén, hogy Romániában csak három, Magyarországon pedig két olyan tudományos szaklap létezik, amelyeket nemzetközi szinten is jegyeznek” – magyarázza Makó Zoltán, hozzátéve, a felsőoktatási intézmények munkatársainak előreléptetésénél manapság már számít a tudományos munkában elért fejlődés.
A szakmunka 263 állami és magánegyetemet, illetve tudományos társaságot vett górcső alá: a dobogóra évek óta a Babeş–Bolyai Tudományegyetem, a Bukaresti Egyetem és a Bukaresti Műszaki Egyetem került fel. Idén a Sapientia egyetemet a 38. helyen jegyzik, ezzel az eredménnyel a legjobb magánegyetem az országban.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
Csak az útburkolati jelzések festése maradt még hátra a csíkmadarasi elkerülőúton, amelyet rövidesen megnyitnak a forgalom előtt. A vasútvonal által kettészelt község lakói számára jelentős könnyítést jelent ez a közlekedésben.
Szerda délután riasztották a mentőket Kászonfeltízre, ahol egy kirándulócsoport 13-15 éves diákjai rosszul lettek egy helyi panzióban.
A hagyományos csíkszentdomokosi lakodalom köré épül az idei Folkmaraton témája, amely június 19–20-án várja az érdeklődőket. A 24 órás népzenei és néptáncos eseményt kiállítások, kézműves programok és közösségi élmények színesítik.
Ballagnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karának végzős diákjai.
Harangszó, alkalomhoz illő beszédek és kulturális műsor várja az érdeklődőket június 4-én a csíksomlyói Fodor Ház udvarán, ahol a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából emlékeznek a trianoni békeszerződés aláírására.
Kérdésessé vált, hogy ősszel is folytatódhat-e a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ működése. A Márton Áron Főgimnázium saját bentlakás kialakításán dolgozik a csíksomlyói Szent István Otthon épületében.
Idős nőt ütött el egy autó Csíkszeredában a Tudor-lakótelepen kedden reggel. Az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett.
szóljon hozzá!