Előpatakon a tűzvész utáni támogatásra várnak, pedig még ígéretet sem kaptak

A 18. század közepe óta ismert, beteg gyomrok ezreit meggyógyító borvízforrásai révén a 19. század második felére európai hírűvé váló előpataki gyógyfürdő az egyik legismertebbnek számított Erdélyben, illetőleg az Osztrák–Magyar Monarchiában. Az első fedett, lakható villáját 1770-ben építette fel hídvégi gróf Nemes János, Háromszék vármegye főkirálybírája. Főként a havasalföldi román előkelőségek, bojárok körében örvendett különös népszerűségnek, de például Barabás Miklós is eltöltött itt pár hetet 1837 tavaszán. A Vasárnapi Újság 1860-ban így áradozott róla: „Előpatak Erdély egyik leglátogatottabb fürdője. Oláh- és Moldvaországból is számosan jönnek ide, mert e fürdőhely mind a két tartományhoz közel fekszik. A nyaranként itt megforduló vendégek száma megközelíti, s olykor meg is haladja a nyolcszázat.”

Igaz, azt is megjegyzik, hogy „mint Magyarország és Erdély fürdőiben általában véve, itt sincs eléggé gondoskodva az ide tóduló sok beteg kényelméről. Vannak ugyan e célra szánt épületei, de ezek nem eléggé tágasak, úgy hogy a vendégek nagy része a parasztok kényelmetlen lakóiban kénytelen szállásolni.”

Hankó Vilmos már így jellemezte a millennium évében: „Ami Belgiumnak Spa, Németországnak Pyrmont, Csehországnak Franzensbad, az az erdélyi részeknek Előpatak.” Gyors fejlődését jól szemlélteti, hogy az Erdély című folyóirat 1902/9–12. számában dr. Kelen József már arról számol be, hogy a fürdőtelep, ahová az innen egyórányira eső földvári vasútállomásról „jó úton, kényelmes kocsik négy koronáért szállítják el az utast… 600 jól berendezett vendégszobát, forrásfürdő-berendezéseket, vendéglőket, bazárokat magába foglaló házakból, elegáns villákból áll.”

Megállíthatatlan hanyatlása a második világháború után kezdődött el, és tulajdonképpen ma is tart. A lakosság többségét romák és románok alkotják, illetve számos sepsiszentgyörgyi rendőr és egyéb hivatalnok itt húzta fel a házát, hétvégi villáját.