Elkészült a székelyföldi legendatérkép

•  Fotó: Bodnár Arthur

Fotó: Bodnár Arthur

Elkezdték a székelyföldi legendatérkép digitalizálását – a székelyudvarhelyi Konnertfilm vezetője, Fazakas Szabolcs csütörtökön, július 15-én bejelentette: megvan a kézzel rajzolt térkép.

Máthé László Ferenc

2010. július 16., 10:422010. július 16., 10:42

2010. július 16., 10:522010. július 16., 10:52

•  Fotó: Bodnár Arthur Galéria

Fotó: Bodnár Arthur

Nagyon sok gyerek nem ismeri a helyi mondákat, legendákat, ha viszont minden iskolai tanteremben állna egy olyan térkép, amelyen ezen helyszínek igényes grafikával meg lennének jelölve, akkor a gyerekek, amikor a családdal kirándulnának, tudnák, hol járnak, milyen helyeken barangolnak, és hogy az adott helyszínekhez milyen történetek fűződnek – magyarázta elképzelésüket Fazakas Szabolcs, a Konnertfilm vezetője.

Jött tehát egy ötlet, melyet nem engedtek el, sőt, hónapokon keresztül egy csapat azon dolgozott, hogy konkrétum legyen belőle, aztán már mi is láthattuk: elkészült Székelyföld monda- és legendatérképe, melyen 140 történet elevenedik meg, a rajzokat Márton Erika grafikus készítette. Most zajlik a digitalizálás, majd számítógépes utómunkálatokat végzünk a térképen, aztán elkezdjük a támogatók gyűjtését is – sorolta Fazakas Szabolcs, aki azt is említette: sok helyen pályáztak, de eddig nem sok sikerrel. Legutóbb például a román kulturális minisztérium „vágta el” pályázatukat. Talán mert Székelyföld néven futott – tette hozzá Fazakas, akinek legendás tervéről azt kell tudni, hogy nemcsak egy térképről szól, melyet minden iskolába igyekeznek eljuttatni, hanem mellé egy, a legendákat magyarázó könyvecske is készül, illetve elképzeléseik szerint színdarabíró, kosztüm- és kisregényíró pályázatot is hirdetnek gyerekeknek, illetve felnőtteknek. Például a megyei tanács is felkarolta az ötletet, így Fazakas Szabolcs nem fél attól, hogy nem lesz kellő anyagi háttér a tervek kivitelezéséhez, mint mondta, még csak most kezdik el a „kopogtatást”.

A terv végső, úgymond csúcsrésze pedig arról szól, hogy lehívnák a Cirque de Soleil társulatot, amely egy legendáinkból, mondáinkból ihletett előadást mutathatna be.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Nem szűkölködtek a bírságokkal az autópálya-rendőrök

Több mint 2100 bírságot szabott ki az autópálya-rendőrség az október 5. és 11. között végzett ellenőrzések során – közölte szombaton az Országos Rendőr-főkapitányság.

Nem szűkölködtek a bírságokkal az autópálya-rendőrök
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Fényes nappal támadt egy, a gyerekével iskolába tartó nőre a medve egy háromszéki faluban

Medencetöréssel és karmolt sebekkel került kórházba az a nő, akire csütörtök reggel támadt egy medve a Bodok községhez tartozó Zalán egyik utcáján. Az áldozat éppen iskolába tartott a fiával, amikor szembejött velük a nagyvad.

Fényes nappal támadt egy, a gyerekével iskolába tartó nőre a medve egy háromszéki faluban
2026. október 17., szombat

Orvosai szerint XIV. Leó pápa elhagyhatja a kórházat, délután visszatér a Vatikánba

A héten megműtött XIV. Leó pápa klinikai kórképe megfelelőnek bizonyul, a kórházból elbocsátható – közölték a római Gemelli-klinikának az egyházfőt kísérő orvosai szombaton.

Orvosai szerint XIV. Leó pápa elhagyhatja a kórházat, délután visszatér a Vatikánba
2026. október 17., szombat

Csökkent a nyugdíjasok száma a múlt hónapban

Szeptember végén 4 674 614 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2725-tel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2785 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közzétett adataiból.

Csökkent a nyugdíjasok száma a múlt hónapban
Hirdetés
2026. október 17., szombat

A hétvége kezdetén sem maradtak drónriasztás nélkül a Tulcea megyeiek

Drónt észleltek szombat reggel a hadsereg radarjai Ukrajna légterében, amely a Tulcea megyei Plaurutól északra, a román határ felé haladt – közölte a védelmi minisztérium. A drón nem lépett be Románia légterébe.

A hétvége kezdetén sem maradtak drónriasztás nélkül a Tulcea megyeiek
2026. október 17., szombat

Régi szokás, friss termés a szépvízi káposztavásáron

Kilogrammonként 2 lej 50 bani körüli áron kínálják a káposztát a szombati, 19. szépvízi káposztavágáson és -vásáron. A kilátogatók közül sokan a kisebb, közepes méretű fejeket keresik, miközben idén sok nagyobb káposzta termett.

Régi szokás, friss termés a szépvízi káposztavásáron
2026. október 17., szombat

Franciaország felajánlotta segítségét a fekete-tengeri biztonság megerősítéséhez

Románia szövetségesei segítségét kérte a fekete-tengeri térség biztonságának megerősítéséhez arra az időszakra, amíg megérkeznek az uniós SAFE program keretében megrendelt védelmi eszközök.

Franciaország felajánlotta segítségét a fekete-tengeri biztonság megerősítéséhez
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván
2026. október 16., péntek

Testkamerát kapnak az erdészek

Jóváhagyta a kormány pénteki ülésén a Romsilva 2026-os költségvetését, amely több mint 105 millió lejes bruttó nyereséggel számol, és fedezetet biztosít mind az 5300 terepen dolgozó erdész testkamerájának beszerzésére.

Testkamerát kapnak az erdészek
Testkamerát kapnak az erdészek
2026. október 16., péntek

Testkamerát kapnak az erdészek

2026. október 16., péntek

Cseke Attila: nem ismétlik meg az orvosi szakvizsgákat és a dolgozatokat sem javítják újra

Nem merült fel olyan szakmai kifogás, amely indokolná az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészi szakvizsga megismétlését vagy a dolgozatok újrajavítását – közölte pénteken az egészségügyi minisztérium.

Cseke Attila: nem ismétlik meg az orvosi szakvizsgákat és a dolgozatokat sem javítják újra
Hirdetés