
Körülményes megszabadulni a szavatosságukat vesztett gyógyszerektől Székelyudvarhelyen. Illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Kukába dobható a lejárt szavatosságú gyógyszer, ha lelkiismeretünk nem lázadozik ellene – ezt a következtetést vontuk le azután, hogy az illetékeseket végigkérdezve kiderült, noha környezetvédelmi és egészségügyi szempontból is kötelező lenne szakszerűen megsemmisíttetni a hasznavehetetlen készítményeket, nem nagyon van módunk környezettudatosan eljárni.
2017. október 11., 10:422017. október 11., 10:42
2017. október 11., 10:452017. október 11., 10:45
„Senki nem tudja megmondani, hova vihetjük, ha már megvan bennünk a jó szándék, hogy ne a kukába dobjuk” – kezdte a történetet az a lapunkat felkereső székelyudvarhelyi nő, aki három helyi patikában próbálkozott leadni egy nagyobb mennyiségű, lejárt szavatosságú orvosságot, azonban mindenhonnan eltanácsolták. Elmondása szerint az utolsó helyen meglehetősen ellenségesen fogadták kérését, és ki is oktatták, majd amikor távozni készült, mégis utánaszólt a gyógyszerész, hogy hagyja ott az orvosságokat. Ő végül úgy döntött, nem teszi, mert
Értem én, hogy macerás, de egyezzenek meg, hogy legalább egy gyógyszertár átvegye. Roppant egyszerű eldobni, de engedjék legalább annak a kevésnek, aki megtenné, hogy leadja” – mondta felháborodottan.
Mivel korábban a székelyudvarhelyi kórháznál le lehetett adni a feleslegessé vált készítményeket, első körben ott érdeklődtünk. „Sok pénzbe kerül, elég nekünk a kórházét megsemmisíttetni. Ahogy mi szerződést kötünk a megsemmisítésre, ugyanúgy a gyógyszertárak is megtehetik. A külső gyógyszertárakban vásárolt gyógyszereket a kórház nem tudja kezelni, ezt a közegészségügyi előírások és a törvény is tiltja” – válaszolta megkeresésünkre Lukács Antal, a városi kórház főigazgatója. Elmondta viszont, hogy
Másfél éve született a döntés, hogy heti egy alkalommal, szerdánként két helyszínen, a városi kórház 12-es termében, valamint a Budvár Szociális Központban 10 és 12 óra között átveszik a lakosoktól a háztartásukban felgyűlt, lejárt szavatosságú gyógyszereket – közölte lapunkkal Dénes András, a polgármesteri hivatal környezetvédelmi felelőse.
Azért választották az említett napot, mert a marosvásárhelyi cég, amellyel szerződést kötöttek, csütörtökön tudta elszállítani a készítményeket, így lényegében tárolni sem nagyon kellett azokat. Arról nem volt tudomása, hogy – mint mondta – a kórház igazgatója „egyoldalúan kihátrált” a megegyezésből. Ezt azzal magyarázta, hogy
„Azért jelöltünk ki két helyszínt, hogy a város felső végéből ne kelljen olyan messze menniük, azonban a napokban tisztázom a helyzetet. Véleményem szerint mindez csupán adminisztráció és jóindulat kérdése” – jelentette ki.
Néhány helyi patikánál is érdeklődtünk arról, hogy fogadják-e a lejárt szavatosságú gyógyszereket. Volt, ahol egyértelműen elutasítottak, máshol azt mondták, hogy a tőlük vásárolt készítményeket átveszik.
Székely Pál, a Hargita Megyei Gyógyszerészkamara alelnöke szerint egyik patika sem kockáztathatja működési engedélyének bevonását, ugyanis ez a következménye annak, ha a szakhatóság rajtakapja valamelyiküket, hogy tisztázatlan eredetű gyógyszereket tárolnak.
A törvény értelmében a helyzet megoldására a gyógyszertáraknak kellene erre alternatívát jelenteniük, azonban erre még mindig nincs megfelelő szabályozás. Az érvényben lévő előírások értelmében ugyanis csak lerakatoktól vehetnek át gyógykészítményeket. Tehát a vonatkozó szabályozások is ellentmondanak egymásnak – magyarázta a gyógyszerészkamara alelnöke.
Fotó: Barabás Ákos
Mindezek mellett az orvosságok megsemmisítése is sokba kerül a patikáknak. „A törvény azt mondja, hogy el kell venni, de azt nem, hogy miként, és az állam nem vállalja fel a költségeket” – magyarázta. Mivel ő sem szeretné, ha a kukába kerülnének a feleslegessé vált orvosságok, jelenleg a polgármesteri hivatal és a hulladékgazdálkodási vállalat képviselőivel
„A gyógyszertáraknak kellene átvenniük és égetőkbe vinniük a lakosságnál felgyűlt, fölöslegessé vált orvosságokat, azonban nincs hatáskörünkben erre kényszeríteni őket, így a lejárt szavatosságú készítmények helyzete még mindig megoldatlan probléma. Nem tartom jónak, hogy évente egyszer vagy kétszer egy alapítványnak eszébe jut begyűjteni ezeket, azon kívül meg nincs, hol leadni. Így
– vázolta a jelenlegi helyzetet Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóság vezetője. Véleménye szerint az a gond, hogy a vonatkozó törvény nem egyértelmű, éppen ezért a gyógyszerészek sajátosan értelmezik. Ez tulajdonképpen a forgalomba kerülő készítményekről szól, nem azokról, amelyeket a lakosságtól megsemmisítésre ingyen átvesznek. Ezek nem ellenőrizhetetlen forrásból származnak, hiszen az átvételi jegyzőkönyv alapján bizonyítható eredetük és az átvétel célja.
– tapintott a probléma lényegére. Kérdésünkre elmondta, azért nem jó, ha ezek a készítmények a lefolyóba vagy a háztartási hulladék közé kerülnek, mert lebomlásuk során olyan aktív kémiai anyagok szabadulhatnak fel belőlük, amelyek nem jó, ha visszakerülnek a táplálékláncba, például az ivóvízhálózatba bejutva.
Környezetőrség: elvileg mehet a kukába
Veszélyességi szempontból két kategóriába sorolódnak a gyógyszerek: a daganatos megbetegedések kezelésére használtak veszélyesnek, míg a többi – receptre vagy vény nélkül kapható készítmények – veszélytelen minősítést kapnak. Így utóbbiak elvileg a lefolyóba nem, de háztartási hulladéktározóba bekerülhetnek, tehát eldobásuk nem büntethető – közölte érdeklődésünkre Balla Izabella. Azt azonban a Hargita Megyei Környezetőrség vezetője is hozzáfűzte, hogy ettől függetlenül a gyártóknak a patikákon keresztül vissza kellene venniük és megsemmisítésre elszállítaniuk a lakosság által leadott lejárt szavatosságú gyógyszereket.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!