Képünk illusztráció
Fotó: 123RF
Elhunyt szombaton délután Berde József, a háromszéki Gidófalva község polgármestere. Berde József 67 éves volt, 16 éve Gidófalva polgármestere, a negyedik mandátumát töltötte a község élén.
2020. január 12., 15:472020. január 12., 15:47
Sajtóértesülések szerint Berde József szombaton délután otthonában lett rosszul, a helyszínre érkező mentőszolgálat munkatársai elsősegélyben részesítették, ám életét már nem tudták megmenteni. A feltételezések szerint halálát szívinfarktus okozta.
„Elment egy harcostárs, aki egy emberöltőn át volt a közösség szolgálatában, az utóbbi 16 évben pedig Gidófalva polgármestereként igazgatta a község dolgait” – így búcsúzik a Facebookon Berde Józseftől Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.
A polgármesteri hivatal vezetését a helyhatósági választásokig Jancsó Ernő alpolgármester veszi át.
„Háború utáni” és „siralmas” állapotok – maga a fogyasztóvédelem használja ezeket a leírásokat a tengerparti ellenőrzőakciójuk után.
Július első hetében újból élményekben gazdag napokat tölthettek el a gyerekek a Zetavár Panzióban megrendezett VitaMAG táborban, amelyet, mint az elmúlt nyolc évben is, támogatóként segített a Cetate Production sátorgyár.
Vízbe esett ember megmentésére riasztották a tűzoltókat Marosludason. Az eset a város szélén, az egykori üveggyár közelében található tónál történt – írja közleményében a Maros megyei tűzoltóság.
Nicușor Dan kérte, hogy ne legyen áfaemelés, de az államháztartás helyzetének elemzése után a kormány döntése az volt, hogy ezt meg kell lépni – jelentette ki hétfőn este Ilie Bolojan.
Egyelőre nehéz meghatározni, mekkora veszteséget okoz a parajdi bányakatasztrófa Korondon és Szovátán: előbbi település árusai 15-20 százalékos kiesést jósolnak, az üdülővárosban inkább a vakációs jegyek értékének csökkentése miatt aggódnak.
Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem, csupán átszervezik a
A Transzfogarason történt halálos medvetámadást követően számtalan reakció érkezett a közösségi oldalakat használók részéről.
Ilie Bolojan miniszterlenök a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén kijelentette, hogy július végéig a második deficitcsökkentő csomaggal is a parlament elé járul, és ezek az intézkedések már a méltányosságra helyezik hangsúlyt.
Vészhelyzetben hozott felelősségteljes döntésnek nevezte hétfőn délután a parlamentben Ilie Bolojan az első deficitcsökkentő csomagról szóló törvénytervezet beterjesztését.
Napról napra kevesebb marad a sepsiszentgyörgyi városközpont egyik meghatározó épületéből. A valamikori Bodok szálló bontásával járó zaj és por az épület közelében levő vendéglátóegységek számára is megnehezíti a nyári szezont.