Fotó: Kristó Róbert
A Hargita megyei rendőrök is elégedetlenek helyzetükkel, azonban semmi olyan tiltakozási formát nem választanak, amely a lakosság kárára lenne – reagált Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-felügyelőség sajtóreferense a hétfőtől beindult országos tiltakozási hullám kapcsán.
2010. szeptember 20., 12:382010. szeptember 20., 12:38
2010. szeptember 20., 13:592010. szeptember 20., 13:59
Fotó: Kristó Róbert
„Magunk is kértük többek között a fogyóeszközökre szánt alapok növelését, hiszen nincs az rendéjén, hogy saját pénzből vásároljuk meg, vagy otthonról hozzuk munkahelyeinkre például a papírt. Ugyanakkor úgy alakítjuk a munkaprogramot, hogy elkerüljük a túlórákat, már csak azért is, mert azt nem fizetik. Elégedetlenek vagyunk a kialakult helyzettel, de tesszük a dolgunkat” – nyomatékolta a sajtószóvivő.
Hétfőtől egyébként az ország több megyéjében a tiltakozás különböző formáit választották a rendőrök. Így, van ahol nem irányítják a forgalmat, nem vesznek részt a kihallgatásokon, nem bírságolnak, azaz, mint mondják kevesebb béréért kevesebbet dolgoznak.
A román rendőrség Gânj Emil felkutatására indított akciója során sikerült Németországban elfogni a nemzetközileg körözött Sălăgean Ilie Liviut. A férfi tettestársa volt a mezőméhesi gyilkosnak egy 2011-ben elkövetett emberölésben.
Csaknem két hónappal a meghirdetés után több mint nyolcvanan jelentkeztek a sepsiszentgyörgyi önkormányzat idősek és kiszolgáltatott helyzetben lévők számára indított Gondosóra-programra. A készülékeket szeptemberben kezdik el kézbesíteni.
Tizennyolc éves fiatal vesztette életét az Argeș megyei tragédiában, amikor egy épület tetőzete három emberre omlott a péntek esti viharban.
Három ember meghalt, négyen pedig megsérültek a péntek esti viharok következtében – jelentette be szombaton reggel a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség.
2005. augusztus 23-án Udvarhelyszék egyik legsúlyosabb természeti katasztrófája rázta meg a térséget. A Nyikó mente csendes patakja, a Fehér-Nyikó néhány óra alatt tomboló áradattá változott, és hirtelen, pusztító erővel tört rá a településekre.
Diónyi jégdarabok hullottak Bodzafordulón a pénteki vihar során. A közösségi oldalakon közzétett fotók tanúbizonysága szerint a jégeső nemcsak a kertekben pusztított, hanem az autókban is kárt tett.
Autó gázolt el két kisfiút Marosvásárhelyen a Segesvári út és a Hidegvölgy utca kereszteződésénél, a gyalogátjáró mellett – közölte a Maros megyei tűzoltóság. A gyermekeket súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
A nyári vakációt kihasználva javában zajlanak a felújítási és átalakítási munkálatok a Nagy Imre Általános Iskola udvarán, amely teljesen új formát ölt a közeljövőben.
Nincs készülőben háború Romániában, és senkit nem visznek el katonának – jelentette ki pénteken Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Megérkezett Hargita megyébe mind az 54 elektromos busz, amelyek csaknem 1600 Hargita megyei diákot szállítanak iskolába idén ősztől. A járműveket jövő héten adják át a helyi önkormányzatoknak.