Elballagtak a csíkszeredai Sapientia végzős hallgatói

•  Fotó: Gábos Albin

Fotó: Gábos Albin

Tizennegyedik ballagási ünnepségét tartotta szombaton a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Kara. Az Erőss Zsolt Sportcsarnokban 217 végzős hallgató búcsúzott el az egyetemtől.

Molnár Rajmond

2018. június 09., 17:422018. június 09., 17:42

A korábbi évek hagyományaihoz híven a felsőoktatási intézmény végzősei ballagási szentmisén vettek részt pénteken a csíksomlyói kegytemplomban, ahová népviseletbe öltözve, gyalog vonultak ki. Szombaton, az utolsó egyetemi órát követően pedig talárban meneteltek át a kampuszból ezúttal az Erőss Zsolt Sportcsarnokba, a 14. tanévzáró ünnepség hivatalos helyszínére.

A köszöntőbeszédek sorát Dávid László, az egyetem rektora kezdte. Mint mondta, immáron tizennyolc esztendeje, hogy elindult és működik a Sapienta EMTE, ezalatt pedig a romániai magyar felsőoktatás egyik meghatározó egyetemévé nőtte ki magát. Ezt bizonyítja a már közel tízezer végzett hallgatójuk. És

noha a felsőoktatási intézménynek nem adatott meg a „régi múlt és a több száz éves hagyomány”, minőségét tekintve mégis ott van a hazai nagy állami egyetemek közvetlen szomszédságában.

Nomen est omen, vagyis a név kötelez – idézte a híres latin közmondást a rektor, aki szerint a Sapientia név (jelentése bölcsesség) is kötelezi őket, hogy munkájukkal hozzájáruljanak a térség fejlődéséhez, az ott végzettek itthon maradásához és boldogulásához.

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

Percze László, Magyarország Csíkszeredai Főnkonzulátusának konzulja úgy fogalmazott, hogy a jelenlévő végzősök „rangban emelkedtek, minden tekintetben egyenlővé váltak azokkal a személyekkel, akiket a felnőtt társadalom tagjaiként tartanak számon”. A konzul szerint a mostani végzősökben az egyetemi tanulmányaik kezdetekor bíztak a szüleik, az oktatóik,

a felelősségük pedig az, hogy rászolgáljanak a bizalomra azáltal, hogy hasznos tagjaivá válnak a társadalomnak.

„Nem utolsósorban pedig bízott önökben a magyar állam is, a Sapientia alapítói, fenntartói megelőlegezték a bizalmat önöknek” – emelte ki Percze László.

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere a városi és a vidéki hallgatók közös táncát emelte ki, Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke pedig úgy vélte, Székelyföld társadalmi elitjének a kialakításában vesz részt a Sapientia.

Lázár Ede, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának dékánja jó tanácsokkal látta el a végzősöket, intelmei után Mihály Gergő, a Hallgatói Önkormányzat elnöke búcsúzott a hallgatóktól, az egyetemtől pedig Varga Réka Anetta végzős sapientiás köszönt el. A beszédek után díjazták a felsőoktatási intézmény jó tanulmányi eredményt elért végzőseit.

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Ítéletidő Bodzavidéken: dió nagyságú jégdarabok hullottak

Diónyi jégdarabok hullottak Bodzafordulón a pénteki vihar során. A közösségi oldalakon közzétett fotók tanúbizonysága szerint a jégeső nemcsak a kertekben pusztított, hanem az autókban is kárt tett.

Ítéletidő Bodzavidéken: dió nagyságú jégdarabok hullottak
2025. augusztus 22., péntek

Két gyermeket gázoltak el egy marosvásárhelyi gyalogátjárónál

Autó gázolt el két kisfiút Marosvásárhelyen a Segesvári út és a Hidegvölgy utca kereszteződésénél, a gyalogátjáró mellett – közölte a Maros megyei tűzoltóság. A gyermekeket súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

Két gyermeket gázoltak el egy marosvásárhelyi gyalogátjárónál
2025. augusztus 22., péntek

A szemünk láttára alakul át a Nagy Imre Általános Iskola udvara

A nyári vakációt kihasználva javában zajlanak a felújítási és átalakítási munkálatok a Nagy Imre Általános Iskola udvarán, amely teljesen új formát ölt a közeljövőben.

A szemünk láttára alakul át a Nagy Imre Általános Iskola udvara
2025. augusztus 22., péntek

Védelmi miniszter: nem kezdődik semmiféle háború, és nem soroznak be senkit a hadseregbe

Nincs készülőben háború Romániában, és senkit nem visznek el katonának – jelentette ki pénteken Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: nem kezdődik semmiféle háború, és nem soroznak be senkit a hadseregbe
2025. augusztus 22., péntek

Új iskolabuszokkal kezdődik az új tanév Hargita megyében

Megérkezett Hargita megyébe mind az 54 elektromos busz, amelyek csaknem 1600 Hargita megyei diákot szállítanak iskolába idén ősztől. A járműveket jövő héten adják át a helyi önkormányzatoknak.

Új iskolabuszokkal kezdődik az új tanév Hargita megyében
2025. augusztus 22., péntek

Roncsautóprogram: ekkora támogatás jár elektromos autó vásárlása esetén

A roncsautóprogram módosított pályázati útmutatója szerint idén 18 500 lejjel támogatja az állam az elektromos és a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlását.

Roncsautóprogram: ekkora támogatás jár elektromos autó vásárlása esetén
2025. augusztus 22., péntek

Bika ölhetett meg egy férfit Csíkszereda határában

Hatvanöt éves férfi holttestét találták meg Csobotfalva közelében augusztus 21-én délután. A Hargita megyei rendőrség tájékoztatása szerint bika támadhatta meg az áldozatot, aki ennek következtében életét vesztette.

Bika ölhetett meg egy férfit Csíkszereda határában
2025. augusztus 22., péntek

Nem elhanyagolható erősségű földrengés volt péntek délután Târgu Jiutól alig 16 kilométerre

A Richter-skála szerint 4,4-es erősségű földrengés történt pénteken 14 óra 18 perckor az olténiai Gorj megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP). Ezt később 4,2-es erősségűre módosították.

Nem elhanyagolható erősségű földrengés volt péntek délután Târgu Jiutól alig 16 kilométerre
2025. augusztus 22., péntek

Szinte az összes tanár marad ugyanabban az iskolában az óraszámok növelése után is

A kötelező heti óraszám kettővel történő megemelése után a tanárok mintegy 98,6 százaléka ugyanabban az iskolában marad, 1,4 százalékuk pedig más tanintézetekben is fog tanítani – tájékoztatott pénteken az oktatási minisztérium.

Szinte az összes tanár marad ugyanabban az iskolában az óraszámok növelése után is
2025. augusztus 22., péntek

Árvízkészültség mindhárom székelyföldi megye folyóin

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 12 folyó vízgyűjtő területére.

Árvízkészültség mindhárom székelyföldi megye folyóin