Hirdetés
Hirdetés

Ekkor lesznek a bérmálások a csíkszéki településeken

Felnőtt kereszténnyé váló fiatalok. Krisztus élő tanúi lehetnek az egyházban, a világban •  Fotó: Mihály Csaba

Felnőtt kereszténnyé váló fiatalok. Krisztus élő tanúi lehetnek az egyházban, a világban

Fotó: Mihály Csaba

Több száz csíkszéki fiatal válik felnőtt kereszténnyé a bérmálás szentsége által az elkövetkező hetekben. Elsőként a csíkszentmihályi, illetve a csíkajnádi ifjaknak szolgáltatják ki a szentséget pénteken.

Szabó Kamilla-Mária

2017. május 10., 18:012017. május 10., 18:01

Negyvenhat csíki településen tartanak bérmálást idén május 12-étől június 15-éig: a bérmálások rendje a Felcsíki főesperesi kerületben, Csíkszentmihályon kezdődik pénteken, majd június 15-én az Alcsík-Kászoni főesperesi kerületben, Nagykászonban zárul. A bérmálás szentségében Tamás József püspök, valamint Jakubinyi György érsek által részesülhetnek az arra felkészült keresztény fiatalok – számolt be érdeklődésünkre Bálint Szabolcs püspöki titkár.

Mint arra korábban Vakaria Béla, Csíkszentmárton plébánosa rámutatott, a bérmálás szentsége révén, amelyben a megkeresztelt megkapja a Szentlélek ajándékát, erőt és küldetést kap, hogy Krisztus élő tanúja legyen az egyházban és a világban is. Azok a fiatalok, felnőttek részesülhetnek ebben a szentségben, akik részt vettek a kellő oktatásban, és elkötelezik magukat a keresztény életre.

Hirdetés

Ezért tartottak felkészítőket a szentség kiszolgáltatása előtt, amely során igyekeztek megértetni a bérmálkozókkal, hogy mennyire fontos, különösen napjainkban, hogy a Szentlélek hétszeres ajándékát megnyerjék, és aszerint az Istentől kapott kegyelemmel tudjanak keresztény életet élni. A bérmakeresztszülő feladata pedig, hogy a megbérmáltat szóval és példával segítse a keresztény életben. Emiatt ajánlották a fiataloknak, hogy olyan személyt válasszanak, aki gyakorolja a vallásos életet, az egyház elvárásainak igyekszik megfelelni, építő tagja az egyházközségének.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

A csíkszéki bérmálások rendje (forrás: Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség honlapja)

Csíkszentmihály: május 12., 10 óra
Csíkajnád: május 12., 17 óra
Csíkszentmiklós: május 15., 10 óra
Csíkborzsova: május 15., 17 óra
Balánbánya: május 16., 10 óra
Csíkszenttamás: május 16., 17 óra
Csíkszentdomokos: május 17., 10 óra
Csíkkarcfalva: május 17., 17 óra
Csíkdelne: május 18., 10 óra
Csíkpálfalva: május 18., 17 óra
Szépvíz: május 19., 10 óra
Madéfalva: május 19., 17 óra
Csíkrákos: május 20., 10 óra
Csíkcsicsó: május 20., 17 óra
Csíkdánfalva: május 21., 10 óra
Csíkmadaras: május 21., 17 óra
Csíksomlyó: május 22., 10 óra
Csíktaploca: május 22., 17 óra
Hargitafürdő: május 23., 10 óra
Gyimesfelsőlok: május 23., 17 óra
Gyimesközéplok: május 24., 10 óra
Hidegség: május 24., 17 óra
Csíkszentkirály: május 25., 10 óra
Csíkszentimre: május 25., 17 óra
Kostelek: május 26., 10 óra
Magyarcsügés: május 26., 17 óra
Gyimesbükk: május 27., 10 óra
Csíkszentsimon: május 27., 17 óra
Csíkszentgyörgy: május 28., 10 óra
Csíkkozmás: május 28., 17 óra
Nagytusnád: május 29., 10 óra
Egerszék: május 29., 17 óra
Csíkszentmárton: május 30., 10 óra
Csíklázárfalva: május 30., 17 óra
Csíkmenaság: május 31., 10 óra
Csíkmindszent: május 31., 17 óra
Kászonújfalu: június 1., 10 óra
Csatószeg: június 1., 17 óra
Csíkszereda – Szent Kereszt: június 4., 10 óra
Csíkszereda – Szent Ágoston: június 4., 17 óra
Csíkszentlélek: június 5., 10 óra
Kászonjakabfalva: június 5., 17 óra
Csíkzsögöd: június 11., 10 óra
Tusnádfürdő: június 11., 17 óra
Újtusnád: június 13., 10 óra
Nagykászon: június 15., 10 óra

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 12., hétfő

Elkezdődött az autópálya Gyergyóalfalu és Ditró közötti szakaszának tervezése

Elkezdődött az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Ditró közötti 14,4 kilométeres szakaszának műszaki tervezése, amelyre tíz hónapja van a megbízott vállalatnak – jelentette be a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAR).

Elkezdődött az autópálya Gyergyóalfalu és Ditró közötti szakaszának tervezése
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Megugrott a gázfogyasztás, de elegendőek a tartalékok

Az elmúlt napokban az ország napi gázfogyasztása megközelítette az 58 millió köbmétert, ami hozzávetőlegesen 17 százalékkal több a tavalyi hasonló időszak átlagánál – közölték az Országos Energia-veszélyhelyzeti Operatív Törzs hétfői ülése után.

Megugrott a gázfogyasztás, de elegendőek a tartalékok
2026. január 12., hétfő

Autójával, majd gyalog menekült az ittas sofőr, az előzetes letartóztatás elől azonban nem tudott meglógni

Autóvezetői engedélye sem volt a fiatal ittas sofőrnek, aki vasárnap éjjel Kézdivásárhelyen megpróbált elmenekülni a hatóságok elől – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből. A férfi mostanra előzetes letartóztatásba került.

Autójával, majd gyalog menekült az ittas sofőr, az előzetes letartóztatás elől azonban nem tudott meglógni
2026. január 12., hétfő

Kómába esett két gyermek műtét után a konstancai kórházban

Belső vizsgálatot rendelt el hétfőn a konstancai megyei sürgősségi kórháznál az intézmény vezetősége, miután két gyermek is kómába került műtét után.

Kómába esett két gyermek műtét után a konstancai kórházban
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Kiszolgáltatott nőket hurcoltak külföldre szexuális kizsákmányolás céljából

Embercsempészet és szexuális szolgáltatásokra való kényszerítés vádjával román bűnözői hálózat tagjait fogták el a román és a brit hatságok, az együttműködés négy ember előállításához, valamint számos luxusautó és ingatlan lefoglalásához vezetett.

Kiszolgáltatott nőket hurcoltak külföldre szexuális kizsákmányolás céljából
2026. január 12., hétfő

Napra pontosan megvan a fordulat a kéthetes időjárás-előrejelzésben

A hét első napjaiban még kitart a fagy, szerdától azonban országszerte enyhülni fog az idő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) január 12. és 25. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Napra pontosan megvan a fordulat a kéthetes időjárás-előrejelzésben
2026. január 12., hétfő

Közzétették a most jegyezhető Tezaur államkötvények után járó kamatok értékét

Ismét jegyezhetők hétfőtől a Tezaur államkötvények – közölte a pénzügyminisztérium.

Közzétették a most jegyezhető Tezaur államkötvények után járó kamatok értékét
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Újabb plágiumbotrány: doktori dolgozatának több mint felét másolhatta az igazságügyi miniszter

Plagizálással gyanúsították meg Radu Marinescu igazságügyi minisztert, aki azonban azt mondta, kifogásolt doktori disszertációját a húsz évvel ezelőtti jogszabályoknak és tudományos-etikai előírásoknak megfelelően írta meg.

Újabb plágiumbotrány: doktori dolgozatának több mint felét másolhatta az igazságügyi miniszter
2026. január 12., hétfő

Ebből nehéz félretenni: kijött a friss jelentés a háztartások havi átlagjövedelméről és kiadásairól

A tavalyi harmadik negyedévben 9420 lej volt a romániai háztartások havi átlagjövedelme; a kiadások átlagösszege 8079 lej volt, ami a jövedelem 85,8 százalékát jelentette – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataiból.

Ebből nehéz félretenni: kijött a friss jelentés a háztartások havi átlagjövedelméről és kiadásairól
2026. január 12., hétfő

Négy óra elég volt: több tízezer lejre büntették a sofőröket

Alig négy óra alatt 30 ezer lejnyi bírságot szabtak ki a 15-ös országút mentén közúti ellenőrzést végző rendőrök, és négy jogosítványt is bevontak.

Négy óra elég volt: több tízezer lejre büntették a sofőröket
Hirdetés