Hirdetés
Hirdetés

Egymást érő tiltakozások, ezúttal a szentgyörgyieken van a sor

Az Andrei Mureșanu Színház közössége kicsi, de erős •  Fotó: Anna Maria Popa/Facebook

Az Andrei Mureșanu Színház közössége kicsi, de erős

Fotó: Anna Maria Popa/Facebook

A kormány tervezett megszorításai ellen tiltakoznak Sepsiszentgyörgyön pénteken, illetve az országban számos helyen.

Bodor Tünde

2023. augusztus 10., 21:452023. augusztus 10., 21:45

A tiltakozásszervezés sepsiszentgyörgyi „motorja” Popa Anna Maria, a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu Színház igazgatója, aki az intézmény önállóságát félti.

A román színház ugyanis nem éri el az 50 fős személyzeti létszámot, amely fölött a kulturális intézmények önálló jogi személyként létezhetnek, tehát a Tamási Áron Színházzal való összeolvadás fenyegeti,

de az évek alatt a színház rangjának emelésébe fektetett energia is veszendőbe mehet – véli. Szerdán emiatt – a Csíki Játékszín kezdeményezéséhez csatlakozva – már megszerveztek egy tiltakozó akciót, ezen több magyar intézmény is képviseltette magát.

korábban írtuk

Csendben és feketében – néma performansz a Csíki Játékszín előtt
Csendben és feketében – néma performansz a Csíki Játékszín előtt

Csendes performansszal fejezte ki szolidaritását a Csíki Játékszín társulata szerda délelőtt az országos színházakat, valamint a múzeumokat tömörítő szervezetek nyilatkozataival.

Popa Anna Maria elmondta, ő maga is azon tárgyalók között van, akik igyekeztek a kormányt rábírni arra, hogy vegye ki az egész kulturális szektorra elemi csapást mérő passzusokat a tervezetből. Ám

eddig nem történt semmi azon kívül, hogy a kezdeti 42 oldalas jogszabálytervezet 55 oldalasra bővült.

Kérték azt is, hogy az 50-es személyzeti létszámot, amely az önállóság küszöbszáma, ne tekintsék érvényesnek a kulturális szektorban, de ezt határozottan elutasították a minisztériumban azzal indokolva, hogy nem kivételezhetnek velük.

Szolidarizált a Csíki Játékszínnel a román színház is, amely szintén fenyegetve érzi magát •  Fotó: Csíki Játékszín/Facebook Galéria

Szolidarizált a Csíki Játékszínnel a román színház is, amely szintén fenyegetve érzi magát

Fotó: Csíki Játékszín/Facebook

Országos akció részeként tiltakoznak

Pénteken délelőtt 11 órakor egy országos akció keretében több sepsiszentgyörgyi kulturális intézmény félórás csendes tiltakozást szervez; ez azt jelenti, hogy

a dolgozók feketébe öltözve harminc percig csendben ülnek munkahelyük előtt.

A tüntetéshez csatlakozott a Székely Nemzeti Múzeum, a Bod Péter Megyei Könyvtár, a Tamási Áron Színház, az M Stúdió és a Cimborák Bábszínház. A csendes tiltakozás után 11.30-kor a Kovászna Megyei Prefektusi Hivatal elé vonulnak, ahol egy spontán jellegű performansszal jelentkeznek.

Az igazgató által ez ügyben kezdeményezett petíciónak eddig 25 ezer aláírója van.

Popa Anna Maria elmondta, a folyamatban lévő tárgyalásokat ellehetetlenítik a gyakori időpont-változtatások, amelyeket „odafönt (Bukarestben – szerk. megj.) kérnek. Annyi bizonyosnak tűnik, hogy csütörtök délután öt órától újabb fordulóra kerül sor a miniszterelnöki hivatalban, és ott jelen lesz több színház, illetve múzeumigazgató is”.

Hirdetés

Egyébként kedden délután Csíkszereda Polgármesteri Hivatala is tiltakozó akciót szervezett a kormány – közigazgatási reformként bemutatott – költségcsökkentést előirányzó rendelettervezete ellen.

korábban írtuk

Tiltakozás a kormány költségcsökkentő tervezete ellen: levágták a kulturális események plakátjait Csíkszeredában
Tiltakozás a kormány költségcsökkentő tervezete ellen: levágták a kulturális események plakátjait Csíkszeredában

Mintegy szimbolikus tiltakozásként levágták a kulturális eseményeket hirdető óriásplakátokat Csíkszereda központjában a kormány sürgősségi rendelet-tervezetét kifogásolva kedd délután.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Kiadták a riasztást: fagyhat is Székelyföldön, a Hargitán pedig lehavazhat

Csütörtök reggelig lehűlés, esők és szeles időjárás várható az egész országban, hétfőn pedig 24 megye egyes térségeiben erős szélre figyelmeztető sárga jelzésű riasztás lesz érvényben – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Kiadták a riasztást: fagyhat is Székelyföldön, a Hargitán pedig lehavazhat
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Fegyveres kísérők állig feketében – videót és részleteket tettek közzé a ma hajnali Georgescu-kiemelésről

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.

Fegyveres kísérők állig feketében – videót és részleteket tettek közzé a ma hajnali Georgescu-kiemelésről
2026. szeptember 21., hétfő

Már egyeztetett az RMDSZ-szel a kijelölt miniszterelnök, itt tart most a kormányalakítási folyamat

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök azt fogja kérni a parlament vezetésétől, hogy a miniszterjelöltek meghallgatása legalább hatvan percig tartson.

Már egyeztetett az RMDSZ-szel a kijelölt miniszterelnök, itt tart most a kormányalakítási folyamat
2026. szeptember 21., hétfő

A forgalomból szűrték ki, majd kísérték haza házkutatásra Călin Georgescut

Megállították hétfőn a forgalomban Călin Georgescut, majd rendőri kísérettel mogoșoaiai otthonába vitték – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres. A volt államfőjelölt lakásán a nyomozók egy csalási ügyben tartanak házkutatást.

A forgalomból szűrték ki, majd kísérték haza házkutatásra Călin Georgescut
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek

Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek
2026. szeptember 20., vasárnap

Nicușor Dan is ott lesz az ENSZ 81. közgyűlésén

Nicușor Dan román államfő szeptember 20. és 23. között több megbeszélésen és rendezvényen vesz részt az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 81. közgyűlésének New Yorkban szervezett közgyűlésének keretében – közölte az államelnöki hivatal.

Nicușor Dan is ott lesz az ENSZ 81. közgyűlésén
2026. szeptember 20., vasárnap

Emelkedni fog jövő héttől a Duna vízhozama Romániában, de ez még mindig jóval elmarad a sokéves átlagtól

Másodpercenként 1650 köbméterre emelkedik a Duna vízhozama a jövő héten az országba való belépési pontnál, Báziásnál, és ezzel még mindig jóval a szeptemberi 3800 köbméteres sokéves átlag alatt marad.

Emelkedni fog jövő héttől a Duna vízhozama Romániában, de ez még mindig jóval elmarad a sokéves átlagtól
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Szökevényeket és bűnözőket kerestek a rendőrök, sokukat meg is találták

A szeptember 11-17. közötti időszakban összesen 19 európai elfogatóparancsot hajtott végre az Országos Rendőr-főkapitányság.

Szökevényeket és bűnözőket kerestek a rendőrök, sokukat meg is találták
2026. szeptember 20., vasárnap

Kútásás közben került elő a világháborús kézigránát

Kút ásása közben találtak egy feltételezett lőszert szombaton a Kászonaltíz községhez tartozó Kászonimpéren. A helyszínre kiszálló tűzszerészek egy második világháborúból származó támadó kézigránátot azonosítottak.

Kútásás közben került elő a világháborús kézigránát
2026. szeptember 20., vasárnap

Akcióban az autópálya-rendőrök: közel 3000 bírságot róttak ki egy hét alatt

Közel 3000 szabálysértési bírságot róttak ki ezen a héten az autópálya-rendőrök a közlekedésbiztonsági ellenőrzéseik során.

Akcióban az autópálya-rendőrök: közel 3000 bírságot róttak ki egy hét alatt
Hirdetés