
Fotó: Kristo Robert
Csütörtök óta átveszi a három Hargita megyei begyűjtő cég a tíz évesnél idősebb, bontásra szánt autókat, és cserébe az autótulajdonosok egy 3800 lejt érő csekket kapnak, amelyet új autó vásárlásánál lehet érvényesíteni. Csíkszeredában nagyon nagy volt az érdeklődés.
2010. február 18., 21:412010. február 18., 21:41
2010. február 18., 21:472010. február 18., 21:47
Fotó: Kristo Robert
Az eddigi roncsautó programoktól eltérően, az idéntől egy új autó vásárlásakor három darab 3800 lejes kupon vehető igénybe, így hirtelen megugrott a roncsautóktól való szabadulási láz. Az első napon 84 autót adtak le a REMAT Hargita Rt. telephelyén, ami azt jelenti, hogy hamarosan kimerül a csíkszeredai keret, mivel egy alkalommal egy átvevő cég csak száz darab csekket igényelhet.
„Akkor igényelhetünk új csekkeket, amikor legalább 80 százalékát a csekkeknek elhasználtuk” – mondta Bíró József, a REMAT Hargita Rt. igazgatója, aki hétfőn utazik Bukarestbe és reményei szerint hozza is a következő száz darabot.
Romániában idén a Környezetvédelmi Alap támogatásával hatvanezer régi gépkocsit vonnak ki forgalomból, akibocsátott kuponokból negyvenezret magánszemélyek, mintegy húszezret jogi személyek használhatnak fel. Jogi személyek számára még nem kezdődött meg a program, de azt tudni lehet, hogy pályázniuk kell a támogatásra.
A tíz évesnél idősebb, használatból kivont és a gyűjtőcégekhez leadott autókért cserébe kapott értékjegy névreszóló, de eladható és megvásárolható, így fellendült a roncsautó-piac is. Bíró József, a REMAT Hargita Rt. igazgatója szerint nagy a kereslet az értékjegyek iránt, de az már egyéni alku kérdése, kinek milyen áron sikerül túladni letett autóján, a skála 300 lejtől akár 3000 lejig is terjedhet. Tavaly Csíkszeredában egész évben mindössze alig több mint 180 személygépkocsit adtak le az autóbontónak a roncsautó program keretében.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
szóljon hozzá!