
A házikedvenceket és a kóbor állatokat is ivartalanítják egy-egy akció során
Fotó: Haáz Vince
Állatmentés és az indokolatlan állatszaporulat meggátolása céljából szervezett ingyenes ivartalanítási akciót a Save and Smile Egyesület a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság állatvédelmi osztályának támogatásával. Egy nap alatt 108 kutyát ivartalanítottak.
2022. július 12., 19:282022. július 12., 19:28
Örökbefogadókat és ideiglenes befogadókat keres a Maros megyei állatvédő egyesület, amely időközönként ingyenes ivartalanítást is végez állatorvosok és önkéntesek segítségével. Anda Mateș, az egyesület alapító tagja, a Székelyhon érdeklődésére elmondta: amikor valamennyien ráérnek,
„Tudom, hogy ez a munka alig egy csepp a tengerben, de ha úgy számolunk, hogy az utóbbi akciónkkal körülbelül 500 kutya fogantatását és megszületését akadályoztuk meg, már értelmét látjuk a tevékenységünknek” – magyarázta az egyesület alapító tagja, hozzátéve, hogy a közösségi médiában sem vertek nagy hírverést a mezőbándi akciójuknak, hogy elkerüljék a más településekről való jelentkezést.
– számolt be Anda Mateș, aki azt is elmondta, hogy a mezőbándi polgármesteri hivatallal, az állatorvosi rendelővel és a rendőrséggel együttműködve sikerült a vasárnapi akciójuk.
A település környéki mezőkön kóborló állatokat ez alkalommal nem sikerült befogniuk, azokra már nem maradt sem idejük, sem emberi kapacitásuk.
Az állatvédelmi osztály rendőrei az állatvédelmi jogszabályok betartatásának érdekében vettek részt a tevékenységben. Ahogy Aurica Sabău szóvivő a Székelyhonnak elmondta, ez alkalommal a lakosságot tájékoztatták az állattartóként rájuk háruló kötelezettségeikről, ismertetve a hatályos jogszabályokat, azzal a céllal, hogy csökkentsék az állatok elleni erőszakos cselekedetek számát, megakadályozzák az állatok elhagyását, és megismertessék az ilyen esetek következményeit.
Gyergyószentmiklós mindegyik lakónegyedében jellemző, hogy a lakók közterületeket foglalnak el, és azokat saját parkolóhelyként használják. A helyi rendőrség most akciót indít ennek megszüntetésére.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Kiközölte a Rákóczi Szövetség a Szülőföldön Magyarul Program idei támogatásigénylési időszakát.
Összeveszett a vendéglátóegység üzemeltetőjével, majd több mint 10 ezer lej értében rongált meg javakat egy férfi Salamás községben szombaton, akit azóta őrizetbe vettek a hatóságok – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Szászrégen után hétfőn Segesváron is megnyílt a gépjármű-nyilvántartási iroda, ami mintegy ötvenezer személyt szolgál ki.
Hűvösebb napokkal indul a hét Erdélyben, helyenként fagypont alatti minimumokkal. Március 21-től, a csillagászati tavasz kezdetétől azonban fokozatos felmelegedés várható, miközben a csapadék esélye egyelőre alacsony marad.
Különleges üzlet nyitotta meg kapuit hétfőn Marosvásárhelyen: az Ecostil szociális vállalkozás bemutatóterme olyan helyszín, ahol az upcycling – értéknövelő újrahasznosítás – és kézműves termékek mellett vintage ruhadarabok is várják az érdeklődőket.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.
Románia még az idén nyáron meghívást kaphat a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD) – jelentette ki hétfőn Mathias Cormann, a nemzetközi szervezet főtitkára.
Hat Hargita megyei iskolában nem szervezik meg a héten a nyolcadikosok próba-képességvizsgáját, miután a tanárok a szakszervezetek felszólítására úgy döntöttek, hogy bojkottálják az országos felmérést.
szóljon hozzá!