
Egyetlen nap alatt több tíz szabályszegőt bírságoltak meg a hatóságok
Fotó: Haáz Vince
A lakhelyi elkülönítésre, a kijárási tilalomra és a 65 évnél idősebbekre vonatkozó, katonai rendeletbe foglalt előírásokat is megszegték szerdán, illetve csütörtökön délelőtt Hargita megye több településén. A hatóságok 33 ezer lejes összértékben bírságolták meg a törvénysértőket. Értesüléseink szerint igazolt koronavírusos megbetegedés továbbra sincs a megyében.
2020. március 26., 16:442020. március 26., 16:44
A Hargita Megyei Prefektusi Hivatal legfrissebb, csütörtöki közleménye szerint 29-re nőtt a karanténba helyezettek száma csütörtökre, tehát szerda óta négyen kerültek intézményes izolációba megyeszerte. Lakhelyi elkülönítésben 2109-en vannak, 84-gyel többen, mint egy nappal korábban, viszont 159-en már elhagyhatták otthonukat a kéthetes izolációs periódus lejártával. A megyeszerte kijelölt karanténközpontokban 358 hely áll a rendelkezésre.
A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság és a helyi rendőrségek szerdán 1878 lakhelyi izolációban lévő személynél ellenőrizte, hogy betartják-e az elkülönítésre vonatkozó előírásokat. A közleményből kiderül, hogy
A csendőrség is tapasztalt kihágásokat: szerda reggeltől csütörtök reggelig
Gyergyószentmiklóson az egyéni és családi vállalkozók, szabadfoglalkozásúak, illetve mezőgazdaságból élők lakhelyelhagyásának az igazolására vonatkozó rendelkezés elleni vétség miatt bírságolt a csendőrség két alkalommal, 2000 lej összértékben.
Csütörtök délelőtt, ugyancsak Gyergyószentmiklóson, a járőröző csendőrök két lakhelyi elkülönítés alatt álló személyt – egy férfit és egy nőt – bírságoltak meg egyenként 5000 lejre. A csendőrség munkatársai felvették a kapcsolatot a megyei népegészségügyi igazgatósággal, és
ráadásul a lakhelyükhöz és az orvosi rendelőhöz képest a településnek egy egészen más részében voltak, és saját felelősségre írt nyilatkozat sem volt náluk, ezért kapták a pénzbírságot – derül ki a közleményből. A Hargita Megyei Prefektusi Hivatal továbbra is nyomatékosan felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy tartsák be a hatóságok javaslatait, és maradjanak otthon.
Vizsgálatot indított a Szeben megyei gyermekvédelem annál a kürpödi (Chirpăr) családnál, amelynek két gyermeke egy patakba fulladt hétfőn.
Későn állt meg autójával egy idős sofőr Brassóban egy vasúti átkelőnél, és az érkező vonat elütötte a személyautó elejét. Egy másik jármű fedélzeti kamerája rögzítette a balesetet, a rendőrség pedig utólag közzé is tette.
Az ország keleti és déli részén hűlt le igazán a hőmérséklet keddre virradóan, Székelyföldön az évszakhoz képest nem volt rendkívüli hideg, sőt.
Az 51 éves Ionela Tudor jelenleg a bukaresti ítélőtábla közigazgatási perekkel foglalkozó osztályát vezeti, illetve az intézmény alelnöki tisztségét is betölti.
Alsósófalva lesz a házigazdája idén a XXXIV. Hargita Megyei Farsangbúcsúztatónak. A rangos megyei rendezvény évről évre a hagyományőrzés, és a közösségi összetartozás ünnepe.
A Szeben megyei Kürpöd (Chirpăr) település melletti patakba esett és meghalt hétfőn egy testvérpár, egy 6 éves kislány és egy 9 éves fiú.
Összesen 16 jogosítványt függesztettek fel, ugyanakkor 366 esetben szabtak ki büntetést gyorshajtókra az elmúlt héten – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
A 2025–2026-os tanévre járó összesen 310,2 millió lej tanszertámogatást töltöttek fel a szociális elektronikus kártyákra – tájékoztatott hétfőn az európai projektekért és beruházásokért felelős minisztérium.
Országszerte felmelegedés várható a következő napokban, a jövő hét közepétől azonban ismét lehűl az idő; csapadékra a jövő héten lehet számítani – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat február 2. és 15. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Az Eurostat hétfőn közzétett adatai szerint 2024-ben az Európai Unió lakosságának csaknem egytizede (9,2 százalék) szembesült azzal a problémával, hogy nem tudta a komfortszintjének megfelelőre fűteni az otthonát.
9 hozzászólás