Dolgoznak az utakon Oroszhegy községben

Hamarosan makadámúton mehetnek birtokaikra a szentkirályi gazdák •  Fotó: Barabás Ákos

Hamarosan makadámúton mehetnek birtokaikra a szentkirályi gazdák

Fotó: Barabás Ákos

Aszfalttal, tömörített kőzúzalékkal, illetve helyenként kaviccsal javítják meg a Székelyudvarhely melletti Oroszhegy község útjait. A kisebb munkálatokat már elkezdték, de a főút felújításának finanszírozási szerződését is aláírják hamarosan.

Dósa Ildikó

2017. május 23., 19:142017. május 23., 19:14

Útépítési munkálatokat kezdtek el a napokban Oroszhegy községben: a négy és fél kilométer hosszúságú, Küküllőkeményfalva felé vezető 58-as községi út Szérű utcai szakaszát (300 méter) aszfaltszőnyeggel, a többi részét pedig tömörítettkőzúzalék-borítással (makadám) javítják meg. Párhuzamosan dolgoznak az 57-es községi úton is – amely Székelyszentkirályt Üknyéddel köti össze –, így könnyítve meg a szentkirályiak kijutását a mintegy kétezer hektárnyi területet kitevő földbirtokokra.

A Balázsdomb utcai szakaszt aszfalttal burkolják, a falun kívüli szakasz itt is makadámút lesz – tudtuk meg Bálint Imre Elemér polgármestertől. A Nyúlád és Szencsed közötti földutat is lekövezik, így amellett, hogy hamarosan könnyebb lesz megközelíteni a tanyákat, Farkaslakára is gyorsabban lehet majd eljutni.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

A község önkormányzata szeretne néhány mezőgazdasági utat is rendbe tenni, összesen nyolc kilométer hosszúságban. A 34-es,

Székelyfancsal, Ülke, Székelyszenttamás településeken áthaladó községi út felújításának finanszírozási szerződését júniusban írják alá a kormány képviselőivel,

így a polgármester reményei szerint még idén elkezdhetik a munkálatokat. Az utat három év alatt kell felújítaniuk, erre 7,7 millió lejt kapnak. Bálint Imre Elemér elmondta azt is, hogy a tervek szerint jövő nyárig a csatornázási munkálatokat is befejezik az említett településeken. A munka negyven százaléka még hátravan: a főút mentén már végeztek, jelenleg a mellékutcákban dolgozik a kivitelező.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Lesodródott az útról autójával, súlyosan megsérült

Lesodródott az úttestről egy autó a Maros megyei Nyárádkarácson községhez tartozó Folyfalván kedden este. Az autóban utazó személy súlyosan sérüléseket szenvedett, kórházba szállították.

Lesodródott az útról autójával, súlyosan megsérült
2025. július 08., kedd

További deficitcsökkentő intézkedésekre készül a kormány, újabb tiltakozó akciókkal készülnek a szakszervezetisek

Újabb, menetrendszerű tiltakozó akciókat hirdetett kedden az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) a kormány deficitcsökkentő intézkedései ellen.

További deficitcsökkentő intézkedésekre készül a kormány, újabb tiltakozó akciókkal készülnek a szakszervezetisek
2025. július 08., kedd

Vihar utáni fennakadások: lezárt utak és áramszünet Gyergyószentmiklóson és Tusnádfürdőn

Kidőlt fa miatt lezárták a 12C jelű országutat Gyergyószentmiklós és a Gyilkos-tó között kedden este. Áramszünet is van a térségben a vihar okozta károk miatt.

Vihar utáni fennakadások: lezárt utak és áramszünet Gyergyószentmiklóson és Tusnádfürdőn
2025. július 08., kedd

Vigasztalhatatlan a medvebocs, amelynek az anyját kilőtték a motoros megölése miatt

Megtalálták annak a medvének a bocsát, amelynek az anyja a napokban egy motorost ölt meg a Transzfogarason. A tragédiát követően a nagyvadat kilőtték, a bocs pedig anya nélkül maradt.

Vigasztalhatatlan a medvebocs, amelynek az anyját kilőtték a motoros megölése miatt
2025. július 08., kedd

Kidőlt fa torlaszolta el az országutat a Bucsin-tetőnél

Lezárták az utat a Bucsin-tető térségében egy kidőlt fa miatt kedden este. A hatóságok este kilenckor még dolgoztak az útszaszakasz felszabadításán.

Kidőlt fa torlaszolta el az országutat a Bucsin-tetőnél
2025. július 08., kedd

Hét megye 35 településén okozott károkat a viharos időjárás

Hét megye 35 településén okozott károkat a viharos időjárás a keddi nap folyamán – derül ki a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) összesítéséből.

Hét megye 35 településén okozott károkat a viharos időjárás
2025. július 08., kedd

Érkezik a vihar, narancs riasztást adtak ki Maros megyére

Felhőszakadás, erős szél, jégeső várható Maros megyében kedden délután. A meteorológiai szolgálat narancs színű (másodfokú) riasztása kedden 22 óráig marad érvényben.

Érkezik a vihar, narancs riasztást adtak ki Maros megyére
2025. július 08., kedd

Lezajlott a pályakezdő pedagógusok első és legfontosabb vizsgája

Közel tízezer pedagógus mérette meg magát július 8-án a véglegesítő vizsga írásbeli részén. A siker itt kulcsfontosságú: e nélkül nem lehet hosszú távon a tanári pályán maradni. Székelyföldön a legtöbben óvónői és tanítói vizsgára iratkoztak.

Lezajlott a pályakezdő pedagógusok első és legfontosabb vizsgája
2025. július 08., kedd

Elkezdi alkotmánybírói megbízatását Asztalos Csaba

Három új alkotmánybíró kezdi el kilenc évre szóló megbízatását ezen a héten – írja az Agerpres hírügynökség.

Elkezdi alkotmánybírói megbízatását Asztalos Csaba
2025. július 08., kedd

Egyetemi tanárt nevezett ki alkotmánybírónak Nicușor Dan

Alkotmánybírói kinevezést kapott kedden Dacian Cosmin Dragoș egyetemi tanár. Az erről szóló rendeletet Nicușor Dan államfő írta alá.

Egyetemi tanárt nevezett ki alkotmánybírónak Nicușor Dan