
Fotó: Molnár Cs. Attila
7 és 18 év közötti gyerekeket és fiatalokat várnak a Tónidob perkúciós táborba Gyergyószentmiklósra. A résztvevők Cserey Csaba dobművésztől és Cserey Both Zsuzsa tánc- és énekoktatótól szerezhetnek ismereteket a ritmusok világából.
2023. augusztus 22., 11:372023. augusztus 22., 11:37
2023. augusztus 22., 14:342023. augusztus 22., 14:34
A Tónidob perkúciós táborra a harmadik alkalommal kerül sor, ezúttal augusztus 28. és 31. között. A Gyergyószentmiklós közelében csendes erdei környezetben zajló táborban egyéni és csoportos foglalkozások során ismerkedhetnek meg a gyerekek és fiatalok az ütőshangszerekkel, a ritmusok fortélyaival.
Cserey Csaba az ország egyik legnevesebb dobművésze és Cserey Both Zsuzsa néptánc- és népdaloktató vezeti majd a foglalkozásokat, ahová kezdő és haladó dobosokat is szívesen látnak. Kottaoktatás, kézműves foglalkozások is szerepelnek a tábori programban – mondta el Molnár Cs. Attila szervező. A táborra, amelynek létrejöttét a Csata testvérek, Hunor és Attila segítik, augusztus 25-ig lehet még jelentkezni.
A táborba jelentkezni a 0742-067 621-es telefonszámon lehet.
Az elmúlt években többször is módosították a közalkalmazottakat megillető üdülési csekkek feltételrendszerét, és legutóbb ugyan kedvező változás történt, a hír nem jutott el az érintettek jó részéhez, ez pedig kihatott a turisztikai főszezonra is.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
szóljon hozzá!