
Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Szerdától újabb két háromszéki településen – Dálnokon és Kommandón – lép életbe a vörös forgatókönyv. Ezzel már nyolcra emelkedett azon háromszéki települések száma, ahol meghaladta a három ezreléket a 14 napra számolt fertőzöttek aránya, és érvénybe léptek a szigorítások.
2020. október 21., 13:542020. október 21., 13:54
A Kovászna megyei prefektúra a honlapján tette közzé a megyei vészhelyzeti bizottság keddi határozatát, amely szerint Dálnokon és Kommandón is érvényesek a szigorítások.
A forgatókönyv alapján a vörös besorolású településeken ugyanazok a szabályok: kötelező maszkviselés külterületeken is, az iskolák átállnak a távoktatásra, emellett betiltják a magánrendezvényeket, bezárják a játéktermeket, rendezvénytermeket, mozikat, színházakat, múzeumokat.
A vendéglátó-ipari egységek csak a teraszaikat nyithatják meg, kivételt képeznek a szállodák, panziók beltéri éttermei, kávézói, de ott csak a saját vendégeiket szolgálhatják ki. A szabadidős és sporttevékenységek csak a szabadban zajlanak, legtöbb tíz résztvevővel.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
1 hozzászólás