
A jó partnerségi viszony és a Mini-Erdély Park népszerűsége kedvező volt a Borvízmúzeumnak is. Archív
Fotó: Erdély Bálint Előd
Noha idén kisebb csökkenést érzékeltek a látogatottság szempontjából, még így is népszerűnek mondható a szejkefürdői Borvízmúzeum: közel tízezren tértek be a létesítménybe.
2023. november 12., 17:042023. november 12., 17:04
A szejkefürdői Borvízmúzeum „idénymúzeumként” minden évben május elsején nyitja meg kapuit és szeptember 30-ig látogatható. Miklós Zoltán, az intézményt működtető székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum igazgatója érdeklődésünkre jelezte, idén
ez pedig a múzeum forgalmát is fellendítette. A létesítmény előtti parkolóból a múzeum udvarán át lehet a parkhoz jutni, így többen útba ejtették a tárlatot is a makettek és bogarak meglátogatása alkalmával. Összességében
Noha idén valamivel kevesebb látogatót számoltak, így is közel tízezer volt a turisták száma.
Miklós elmondása alapján jó partnerségi viszonyt ápol a két intézmény, ez látszik abból is, hogy „összefésülték a nyitvatartásokat”, a múzeum kapuit később zárták, mint az előbbi években. És
„A világjárvány éveiben kifejezetten romániai ajkú vendégeink voltak, ám amióta ismét utazhatunk, teljesen kiegyensúlyozottá vált a külföldi és belföldi látogatóink száma” – összegezte az igazgató.
A múzeum kínálatát egyébként néhány éve bővítették: információs blokkokon lehet a székelyföldi fürdők történetéről olvasni magyar, román és angol nyelven is. Emellett Bányai János székelyföldi fürdőkutató kőzetgyűjteménye is megtekinthető, illetve animációs filmecske is készült néhány éve a bivalyszekeres borvízhordásról.
A múzeumot legközelebb jövő május elsején lehet majd látogatni.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.
Akár 15 ezer lejes állami támogatást is igényelhetnek a magánszemélyek megújuló energia tárolására alkalmas rendszerek telepítésére. A 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án indul a jelentkezés.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.
Székelyföld-szerte fagypont alá csökkent a hőmérséklet péntekre virradóan, Csíkszereda pedig ezúttal sem hazudtolta meg magát: Hargita megye székelyén mínusz 6,1 Celsius-fokot mértek.
szóljon hozzá!