
Kovács András Ferenc 2019-ben, egy róla készült fotón. Archív
Fotó: Haáz Vince
Csütörtökön, Marosvásárhelyen temetik Kovács András Ferenc Kossuth-díjas erdélyi magyar költőt, esszéírót, műfordítót, dramaturgot – közölte a Látó szépirodalmi folyóirat.
2024. január 02., 13:012024. január 02., 13:01
2024. január 02., 13:012024. január 02., 13:01
Az erdélyi magyar irodalmi lap szerkesztősége hétfőn a Facebook-oldalán tájékoztatott egykori főszerkesztője temetéséről. Közölték, hogy

Hatvannégy éves korában szombat hajnalban elhunyt Kovács András Ferenc Kossuth-díjas erdélyi magyar költő, esszéíró, műfordító, dramaturg, a Látó szépirodalmi folyóirat volt főszerkesztője – közölte szombaton a marosvásárhelyi lap szerkesztősége.
Kovács András Ferenc 1959. július 17-én, Szatmárnémetiben született. Középiskolába szülővárosában járt, 1978-ban érettségizett a helyi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban. Felsőfokú tanulmányait a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen végezte, 1984-ben magyar-francia szakos tanári diplomát szerzett. Székelyudvarhely környéki helységekben tanított 1984 és 1989 között;
Verseket 1977-től, gyermekverseket 1981-től közölt, félszáznyi kötet szerzője. Verseiből több nyelven, több változatban is készültek fordítások.
A költő 1996-ban József Attila-díjat kapott; 2006-ban a Magyar Köztársaság Babérkoszorú díját ítélték neki oda a kortárs magyar lírában kivételes gazdagságú életművéért, a marosvásárhelyi Látó című folyóiratért végzett munkájáért, műfordításaiért és páratlan költői képzettségéért. A magyar költészetet alapvetően gazdagító életművéért 2010-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. Requiem Tzimbalomra című verskötetéért 2020-ban elnyerte az Artisjus Irodalmi Nagydíjat.
Kovács András Ferenc 2022-ben Prima Díjat, 2023-ban Bertók László Költészeti Díjat kapott.
Jóváhagyta a kormány pénteki ülésén a Romsilva 2026-os költségvetését, amely több mint 105 millió lejes bruttó nyereséggel számol, és fedezetet biztosít mind az 5300 terepen dolgozó erdész testkamerájának beszerzésére.
Nem merült fel olyan szakmai kifogás, amely indokolná az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészi szakvizsga megismétlését vagy a dolgozatok újrajavítását – közölte pénteken az egészségügyi minisztérium.
Az idei influenzaszezon első halálos áldozata egy 65 év feletti, krónikus betegségekben szenvedő Kolozs megyei férfi – közölte pénteken honlapján az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
A Szociáldemokrata Párt (PSD) pénteken közölte, hogy a parlamenthez benyújtott kormányprogramban valamennyi olyan intézkedés szerepel, amelyet a párt Luca Niculescu kijelölt miniszterelnöktől kért.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatásoknak a kifizetései – tájékoztatott a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Jelentős késésekre és járattörlésekre figyelmeztet a Wizz Air az olasz légiforgalmi irányítási rendszer meghibásodása miatt. A fennakadás mindegyik olaszországi járatot, még az ott áthaladókat is érintheti.
Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte pénteken a Kovászna megyei ügyészség.
Jóváhagyta csütörtök esti együttes ülésén a képviselőház és a szenátus házbizottsága a parlament imacsoportjának újjáalakítását a 2024–2028-as törvényhozási ciklusra.
Viszonylag korán köszöntött be az idei első hó a hegyvidéki területeken: fehérbe borult a táj Brassópojánán is, ezért a Brassó megyei hegyimentők arra kérik a turistákat, hogy a megszokottnál is körültekintőbben tervezzék meg túráikat.