Csütörtökön nyit a Csíkexpó

•  Fotó: Kristo Robert

Fotó: Kristo Robert

Az idén immáron tizenkilencedik alkalommal kerül megrendezésre Csíkszeredában a Csíkexpó 2010 Nemzetközi kiállítás és vásár, amit az Expo-Har Kft. szervez a Vákár Lajos Műjégpályán május 27–30. között.

Létai Tibor

2010. május 25., 15:412010. május 25., 15:41

•  Fotó: Kristo Robert                       Galéria

Fotó: Kristo Robert

A hargitai megyeszékhelyen sorra kerülő 2010-es gazdasági seregszemlére és fogyasztási cikkek nemzetközi vásárára, az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is szép számban jelentkeztek a különböző iparágakat képviselő cégek, amelyek közel 2600 négyzetméteren mutathatják be termékeiket.

Csipor Attila főszervező elmondta: az autó kiállítás az idén elmarad, viszont az expó nagyobb, mint minden eddigi. A standbérléseknél harminc százalékos kedvezményt adtak a cégeknek. Vannak közös standok 2–3 négyzetméteren, amin több vállalkozás is osztozik. A legnagyobb helyet – amely hatvan négyzetméter – egy bútorforgalmazó cég bérli. A Csíkexpón összesen hetven vállalkozás képviselteti magát, ötvenkettő Romániából, tizennyolc Magyarországról. Számos hazai városból érkeztek cégek: Ploieşti, Vaslui, Jászvásár, Kézdivásárhely, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Brassó, Nagyvárad és Szatmárnémeti.

A kiállítók rendkívül széles termékskálával jelentek meg az idén. „Azt hittem, gyengébb lesz az expó, mint a tavaly, de nem úgy történt. A gazdasági válság ellenére a cégek úgy érzik, ha nem jelennek meg hasonló rendezvényeken, rosszabbul megy majd számukra az üzlet” – fogalmazott Csipor.

A vásárra ellátogatók számos standot tekinthetnek meg változatos termékfelhozatallal. A Csíkexpón többek között bemutatkoznak a bőrdíszművesek, a ruházati boltok, a biztosítótársaságok, az élelmiszeripari termékeket gyártók, a kozmetikumokat, a kazánokat, a dísznövényeket, a játszótéri elemeket, a kerti bútorokat forgalmazó cégek. A standok nagy része a kiállítás helyszínén már fel van építve.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 06., péntek

Meg kell küzdeni a kátyúkkal Szécsenyben és Csibában  

Az átlagosnál is jobban megviselte a Csíkszereda peremterületein levő makadámutakat a szigorúbb téli időjárás. Az ideiglenes sürgősségi beavatkozáshoz keresik a megoldást, de nagyobb javítás csak a több hónap múlva lehetséges.

Meg kell küzdeni a kátyúkkal Szécsenyben és Csibában   
Hirdetés
2026. február 04., szerda

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn

A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn
2026. február 03., kedd

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét

Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét
2026. február 03., kedd

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért

A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért
2026. február 03., kedd

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje

Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje
2026. február 02., hétfő

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában

Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője

Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

2026. február 01., vasárnap

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Hirdetés