
Fotó: Gábos Albin
Egy földben lévő, meghibásodott vezetékből folyik a meleg víz, amely szaunává változtatja a tömbház alagsorában lévő pincéket – jelezte szerkesztőségünknek egy csíkszeredai lakos.
2019. január 28., 18:022019. január 28., 18:02
A Decemberi Forradalom utcában a 34B számú tömbház A lépcsőháza közelében halad el az a vízvezeték, amelyből néhány hete kezdett folyni a meleg víz. Mivel közel van a társasház, a földbe szivárgó víz a csövek alatt eljutott az alagsori pincékig, és rendellenes módon, a korábbi 12–13 fokos hőmérséklet helyett 20–21 Celsius fokra melegítette ki ezeket. Az egyik lakó, aki jelezte a helyzetet,
,,A pincében tartott kéziszerszámaim megrozsdásodtak a nedvességtől, rendszeresen kell törölgetni, az ajtóról mállik le a festék a gőz miatt. Többen krumplit, almát tárolnak a pincékben, ilyen körülmények között ez elrothad” – vázolta az állapotokat a panaszos, akinek mérései szerint óránként fél köbméter víz folyik ki a pincéből egy csatornában. Hozzátette, tavaly már végeztek javítást az érintett vezetéken. A helyzetet többször jelezték már a távhőszolgáltatónak, de a javítás egyelőre késik – mondta el.
Fotó: Gábos Albin
A távhőt és háztartási meleg vizet szolgáltató Goscom Rt. igazgatója, Reisz Attila kérdésünkre megerősítette, ismerik a helyzetet, a földben lévő melegvíz-vezeték tömbházhoz csatlakozó leágazásán történt a csőrepedés. Azt is elmondta, korábban is kellett javítani a vezetéket, de egy másik részen. A meghibásodás elhárítása érdekében rövidesen beavatkoznak, de
Az igazgató hozzátette, az elfolyó víz a szolgáltató vesztesége, ennek költsége nem terheli a fogyasztókat. Méréseik szerint egyébként a csőrepedés miatt a Decemberi Forradalom utca 34B számú tömbházánál napi négy-ötszáz liter meleg víz folyik el – tudtuk meg.
Fotó: Gábos Albin
A felhőszakadások és viharok miatt kibocsátott másodfokú riasztás miatt néhány órával elhalasztják pénteken a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vízesés közötti szakaszának forgalom előtti megnyitását – jelentette be csütörtökön Cristian Pistol.
Adrian Papahagi egyetemi docens csütörtökön közölte, hogy Eugen Tomac kijelölt kormányfő felkérésére „elviekben” vállalta, hogy a technokrata kormány kulturális minisztere legyen, a jelenlegi helyzetben azonban úgy döntött, hogy visszalép.
Első- (sárga) és másodfokú (narancssárga) árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország nagy részének folyóvizeire.
A romániaiak több mint fele biztos abban, hogy a biztonságról vagy háborúról szóló hírekben meg tudja különböztetni a valós információkat a hamisaktól – derül ki az Informat.ro és az INSCOP Research csütörtökön ismertetett felméréséből.
Módosította a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara a vezető vállalkozások díjazási rendszerét, abból a meggondolásból, hogy egyes mutatók alapján sok cég eddig kizáródott a versenyből.
Összehangolt félretájékoztatási kampány zajlik a Facebookon az új közalkalmazotti bértörvény tervezetével kapcsolatban – állapította meg csütörtökön Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem támogatja Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának beiktatását – jelentette ki csütörtökön Ilie Bolojan.
Elfogtak a hatóságok egy nemzetközi körözés alatt álló ukrán állampolgárt a Calafat-Vidin híd díjfizető állomásának közelében, aki több mint 300 ezer eurót rejtett el egy kisbuszban.
Medve ólálkodott Marosszentgyörgyön, Hargita megyében pedig néhány órán belül több Ro-Alert figyelmeztetést is kiadtak.
Eugen Tomac csütörtökön kijelentette, hogy folytatni kell a Bolojan-kormány „jó kezdeményezéseit”, ugyanakkor sokkal világosabban kell kijelölni Románia közpolitikai prioritásait.
1 hozzászólás